2024. 07. 20. szombat
Illés
: 391 Ft   : 360 Ft Benzin: 616.4 Ft/l   Dízel: 623.5 Ft/l   Írjon nekünk

Örömünnepen avattak Bajnokcsapatot Dusnokon - A Rác Pünkösd kiemelkedő eseménye volt

Zsiga Ferenc  |  2019. 06. 11., 14:00

Remek fináléval, igazi közönségsikert hozó bajai győzelemmel szerezte meg a bajnoki címet a megyei másodosztályú futballbajnokság Déli csoportjában a Dusnok. A nagy rivális, Géderlak együttesét nagyszerű, imponáló teljesítménnyel maga mögé utasító dusnoki együttest Rác Pünkösd első napján, szombaton, állva, szűnni nem akaró ováció kíséretében ünnepelte a nagyközség lakossága.

A boldog helyeik az újabb bajnokavatást a „dusnoki szívvel” magyarázzák, mint ahogy azt is, hogy az elmúlt nyolc évben mindannyiszor a dobogón, ebből immár negyedik alkalommal annak legtetején végeztek.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
Fotó: Zsiga Ferenc

A Dusnoki Rác Pünkösd szombati műsorfolyamának kiemelkedő,a legtöbb látogatót vonzó eseményén a bajnoki aranyérmeket Losonczy László, az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság igazgatója és Böde Dániel, NBI-es játékos adta át a végén pezsgőfürdőző játékosoknak.

A Hajrá Dusnok!-tól zengő Barai szabadidő park közönsége csak akkor csendesesett el egy pillanatra, amikor az önkormányzat által adományozott molinó legördült, és láthatóvá vált a csapatról készült fotó a felirattal: Bajnok Csapat 2018-2019.

A közönség soraiból szívesen emlékeztek vissza a bajai győzelemre, melynek megszerzéséért a 3200 lakosú Dusnokról 450 szurkoló tartotta fontosnak, hogy a Géderlak elleni nehéz meccsen tartsa a lelket a csapatban, bátorítsa, bíztassa az együttest.

- A példa értékű dusnoki fociszeretet, összefogás, a rátermett, lelkiismeretes sportvezetés, az önkormányzat támogatása, na és persze a dusnoki szív is kellett a csapat sikeréhez – fogalmazott a vezérszurkoló.

Az érmek kiosztását követően Losonczy Lászlót, az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának igazgatóját kértük fel, hogy nyilatkozzon a megye sportvezetése nevében.

A szakember fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy ugyan nagyon sokan felesleges kiadásnak gondolják a sportra fordított összegeket, de a dusnoki példa is azt igazolja: a sportnak, a futballnak hatalmas a közösségteremtő ereje. Az ehhez szükséges, megteremtett infrastruktúra nem öncélú, hiszen a nagyközség egészét, a felnövekvő generációk egészségét szolgálja.

Szerkesztőségünk és valamennyi olvasónk nevében gratulálunk a Dusnoknak a bajnoki cím megszerzéséhez!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 07. 16., 14:32
Életének 77. évében elhunyt a Kalocsai SE hajdani elnöke, szakosztályvezetője, edzője és nagyszerű játékosa Farkas András, a „Bandika”. Mert mindenki csak így ismerte és nevezte nyugdíjasként is a sütőipari vállalat egykori gazdasági igazgatóját, aki ekkor már több száz embert irányított.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 07. 20., 09:43
Az állatok egyre gyakrabban támadnak emberre, ennek ellenére civil szervezetek tiltakoznak a törvény ellen. Még >>>
2024. 07. 19., 19:28
Az üzletvezető felismerte, a kecskeméti rendőrök pedig elfogták a tolvajokat. Még >>>
2024. 07. 19., 18:16
Itt megtudhatja, hogyan alakult folyóink vízállása szerdán. Még >>>
2024. 07. 19., 11:31
A új pszichoaktív anyagok a legveszélyesebb kábítószerek. A rendőrség látókörébe egyre több ilyen szert áruló társaság kerül. Ezúttal Jánoshalmán csaptak le az egyenruhások - VIDEÓVAL! Még >>>
2024. 07. 19., 09:46
Rendőrök, katonák és a lánglovagok közös erővel mentették az állatokat. Még >>>
2024. 07. 17., 15:33
A helyszínre több mentőautót és mentőhelikoptert, valamint a kiskőrösi és a kiskunhalasi hivatásos tűzoltókat riasztották. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK