A kerti törpék elődei valódi emberek voltak

Az arisztokraták kerti díszeinek felvett embereknek az volt a dolguk, hogy szerzetesnek öltözzenek, és kis házikókban, esetleg barlangokban éljenek a kertben. Ezekhez gyakran csengő is tartozott, amivel szólítani lehetett a remetét. Mi más hozhatná közelebb az édenkertet? A remeték szerződése általában hét hónapra szólt, ezalatt

nem vághatták le a hajukat, sokszor nem is fürödhettek és nem beszélhettek senkivel.

Gyakran azért fizették őket, hogy mezítláb járjanak, és alig néhány személyes tárgyuk lehetett: például egy kis szőnyegük, homokórájuk, és persze a Biblia.

A furcsa szokás a Római Birodalom idejébe nyúlik vissza. Gordon Campbell történész szerint (a Boston Globe fotói alapján azért neki is van némi kerti törpe beütése) Hadrianus császár építtetett magának egy remetelakot, személyes használatra. Pár évszázaddal később IV. Piusz pápa követte példáját, és készíttetett magának egy kis lakot, ahová elvonulhatott meditálni.

Nem kellett hozzá, csak pár évszázad, és a szokás tökéletesen eltorzult, kialakult a kerti szerzetesek tartása. Ezzel egyébként a professzionális szerzetesnek felcsapó emberek (csak férfiak lehettek természetesen) nem jártak olyan rosszul: évi 400-600 fontot lehetett keresni, ha valaki betartotta a fura szabályokat, márpedig ez akkoriban sok pénznek számított. A szerencsésebbek néha pincérnek is felcsaphattak, bort szolgáltak fel a kerti piknikeken.

A gyakorlat egyébként a Brit-szigetek mellett valamennyire a kontinentális Európában is elterjedt: az arisztokraták úgy gondolták, semmi sem szimbolizálja jobban vallásos elhivatottságukat, mint egy személyes szerzetes. A szokás aztán Angliából elég hamar kihalt, egy évszázadot húzott ki csak a divat. Más formában viszont tovább él: most már tudjuk, mire gondoljunk, ha legközelebb kerti törpét látunk.

Forrás: Index