2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Agybarázdáink határozzák meg a személyiségünket

2017. 02. 01., 18:34

Évezredek óta égeti a vágy az emberiséget, hogy a személyiségjegyeket valami mással is összekösse, és a csillagok állásától a kézírásig sok mindenben keresték a megoldást. Szerencsére ma már elérhetők azok az eszközök, amelyekkel a testen belül is kutakodhatunk, és az agy igazán jó jelölt arra, hogy valamit megtudjunk a tulajdonságainkról.

A Social Cognitive and Affective Neuroscience című szaklap aktuális számában publikált tanulmány amerikai, brit és olasz szerzői 500 ember agyáról készült felvételek adatbázisát elemezték, és ezek kapcsolatát keresték a pszichológusok által meghatározott öt nagy személyiségjeggyel: az érzelmi stabilitással, az extraverzióval, a nyitottsággal, a barátságossággal és a lelkiismeretességgel – írja az MTI.

A kutatók elsősorban az agykéreg anatómiai eltéréseit figyelték három szempontból: a vastagság, a felület nagysága és a barázdáltság szempontjából, valamint azt, hogy ezek miként függnek össze a személyiségfaktorokkal.

„Az evolúció úgy alakította az agyszerkezetet, hogy maximalizálta az agyfelületet és a redőzöttséget azon az áron, hogy a kéreg így egyre vékonyabb lett. Olyan, mintha egy gumilapot nyújtanánk és hajtogatnánk, növekszik a felület, a lap viszont egyre vékonyabb lesz, ezt hívjuk a kéregnyúlás hipotézisének” - magyarázta Luca Passamonti, a Cambridge-i Egyetem klinikai idegtudományi tanszékének kutatója.

Antonio Terracciano, a Floridai Egyetem professzora hozzátette, hogy ez az alapvető evolúciós folyamat tette lehetővé, hogy az emberi agy gyorsan növekedjen, ám beférjen a lassabban növő koponyába.

Ugyanez játszódik le, amikor a csecsemőből gyerek, és végül felnőtt lesz: a kéregvastagság csökken, az agyfelület és a redőzöttség növekszikAhogy az évek múlnak, az érzelmi labilitás csökken, vagyis az ember egyre jobban kezeli az érzelmeit. Ezzel párhuzamosan fejlődik ki a lelkiismeretesség és a barátságosság, az ember az évekkel egyre felelősebb és béketűrőbb lesz.

A kutatók azt találták, hogy az érzelmi labilitás, vagyis a neurotikusság, ami hajlamossá teheti az embert a pszichiátriai zavarokra, összefügg az agykéreg egyes területei, például a prefrontális és a halántéki kéreg nagyobb vastagságával, valamint kisebb felületével és barázdáltságával.

Ezzel szemben a nyitottság személyiségfaktora, mely a kíváncsiságot, a kreativitást, a változatosság és az újdonságok kedvelését takarja, éppen az ellenkező méretjegyekkel függ össze: a prefrontális kéreg egyes területei vékonyabbak, nagyobb felületűek, barázdáltabbak.

Forrás: Index

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
2026-02-21 10:12:52
A néptánc és a népi kultúra szerelmeseit várja a Kalocsai Kincsesláda következő alkalma, ahol két kivételes művész, a Busai házaspár lesz a vendég. A közönség ezúttal nemcsak előadóként, hanem mesélőként ismerheti meg őket egy kötetlen, inspiráló beszélgetés keretében.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK