Apgar teszt szülőanyja

 Az Apgar név sokaknak ismerős lehet. A kisbabák megszületésekor használják, azok általános értékelésének megállapítására. Virginia Apgar hozta létre ezt a rendszert, sok baba életét megmentve vele.

Az ötvenes években minden harmincadik baba meghalt születés közben, és ez az arány nem volt sokkal jobb annál, mint száz évvel korábban. Ráadásul az sem volt világos, hogyan lehetne mindezen változtatni. Aztán jött egy New York-i doktornő, Virginia Apgar, akinek támadt egy ötlete. Maga az ötlet nevetségesen egyszerű, mégis alapjaiban változtatta meg mind a szülészetek munkáját, mind magát a szülést. Apgar egyébként kakukktojásnak számított a szülészek körében, hiszen aneszteziológus volt. Soha életében nem segített világra gyereket – se orvosként, se anyaként. Apgar az első nők egyike, akik 1933-ban felvételt nyertek a Columbia Egyetem orvosi tanszékének sebészrezidens képzésére. Egy New Jersey-i biztosítási cég elnökének lánya volt, meglehetősen magas termetű, megjelenését akár impozánsnak is lehetett volna nevezni, ha nincs a szarukeretes szemüvege és a hullámcsatokkal teletűzdelt frizurája. Bátorsága, kedvessége és természetes lelkesedése okán népszerűségre tett szert társai körében. Ha bárkinek problémája akadt, ő melléült, és annyit mondott: „Gyere, mondj el mindent a mamának!”

Ugyanakkor bármibe kezdett is, azt igyekezett a legnagyobb pontossággal végezni. Nemcsak tehetséges hegedűjátékosnak bizonyult, de maga készítette a hangszerét. Ötvenkilenc éves korában megtanult egymotoros repülőgépet vezetni. Rezidens korában az egyik általa operált beteg meghalt a műtét után. Apgar aggódott, hogy talán elcsípett egy apró, de fontos artériát. Mivel nem kapott boncolási engedélyt, így beszökött a hullaházba, és felnyitotta a műtéti területet, hogy kiderítse az okot. Jól sejtette, valóban az a bizonyos artéria volt a ludas. Azonnal ment, és elmondta a vezető sebésznek. Soha nem próbálta eltussolni a hibáját, tudni akarta az igazságot attól függetlenül, hogy annak mi lesz a következménye.

Sebészi gyakorlata lejártával a sebészeti fakultás elnöke, Allen Whipple azt mondta neki: legyen bármilyen jó is a szakmában, egy női sebésznek kevés esélye van rá, hogy pácienseket szerezzen magának. Így azt ajánlotta, hogy a Columbia orvosi karához altatóorvosként csatlakozzon, ami akkoriban jóval alacsonyabb rangot jelentett. Apgar azonban teljes szívvel vetette bele magát a feladatba, ő lett az Egyesült Államokban a második nő, aki aneszteziológusként szerzett orvosi diplomát – és később az első nő, aki teljes orvosprofesszori címet szerzett. Ő építette fel a Columbia aneszteziológiai fakultását, amely idővel egyenrangú részleg lett a sebészettel. Karrierje során több mint húszezer páciens altatását végezte el. A kézitáskájában mindig hordott magával szikét és kanült arra az esetre, ha egy járókelőn sürgős gégemetszést kellene végezni – és több mint egy tucatszor ezt valóban meg is tette. „Tedd, ami helyes, és tedd most azonnal!” – ez volt a jelmondata.
Karrierje során leginkább azt élvezte, amikor gyerekszülés során altathatott. El volt azonban képedve azon, milyen rossz ellátásban részesülnek az újszülöttek. Azokat a babákat, amelyek deformáltan, túl aprón vagy egyszerűen csak kéken jöttek a világra és nem lélegeztek, halva születettnek nyilvánították, félrerakták őket, és hagyták meghalni. Azt gondolták ugyanis róluk, túl rossz az állapotuk ahhoz, hogy életben maradjanak. Apgar azonban mindezt másként látta, csakhogy nem volt felhatalmazása arra, hogy változtasson a bevett gyakorlaton. Ezért egy kevésbé direkt, de végeredményében jóval hatékonyabb megközelítést alkalmazott, amikor felállított egy pontrendszert. Az Apgar-teszt, ahogyan az egész világon ismertté vált, lehetőséget ad a nővéreknek arra, hogy a babák állapotát 0-tól 10-ig terjedő skálán értékeljék. Az újszülött két pontot kap, ha egész teste rózsaszín, kettő pontot kap a sírásra, kettőt az élénk légzésre, kettőt, ha mind a négy végtagját mozgatja, és kettőt, ha a pulzusszáma 100 fölött van. Tíz Apgar-pont azt jelenti, a csecsemő tökéletes állapotú, négy pont vagy kevesebb esetében a babával súlyos gondok vannak.

Az Apgar-tesztet 1953-ban vezették be, ami alapjaiban változtatta meg a szülést, hiszen egy addig megfoghatatlan, puszta benyomásokra épülő ítéletet olyan számmá alakítottak, amely feljegyezhető és összevethető. Az Apgar-pont megállapításához minden újszülött állapotának pontos megfigyelése és dokumentálása szükségeltetett. Sőt mi több, mivel az orvosok versengő típusok, a pontozás arra ösztönözte őket, hogy úgy vezessék le a szüléseket, hogy a gyerekek minél magasabb pontszámot érjenek el. Ma szerte a világon minden újszülöttnek, aki kórházban születik, a születése után egy perccel, illetve öt perccel feljegyzik az Apgar-értékét. Az is hamar világossá vált, hogy a kisbaba, aki az egyperces Apgaron alacsony pontszámot kapott, oxigén és melegítés hatására sokszor kitűnő eredményt érhet el az ötperces Apgar-teszten. Az is kiderült, hogy az epidurális érzéstelenítéssel szült gyerekek magasabb pontszámot értek el, mint azok, akiknek az édesanyja általános anesztéziában részesült.
Az Apgar-pont nemcsak attól zseniális, hogy azonnali visszajelzést ad a szülészorvosnak, hogyan sikerült a szülés, hanem azt is megváltoztatta, milyen döntéseket hoztak az orvosok azzal kapcsolatban, hogy az értékeken javítsanak. Amikor ugyanis az orvosok és szülésznők adatai özönleni kezdtek a szülészetek vezetőihez, azok gondolkodóba estek, és elkezdtek számolgatni, kicsit úgy, ahogy egy pék is számolgatja, hogy hány vekni égett meg. Az Apgar-tesztek eredményeinek ismeretében szüntették be például a fogó használatát szüléskor, és vezették be helyette a császármetszést.

Virginia Apgar karrierje során kerülte a nőmozgalmakat, mert azt vallotta: „A nő onnantól fogva szabad, hogy elhagyja az anyja méhét. Nincs szükség a felszabadítására.”

Apgar sosem ment férjhez, 1974. augusztus 7-én hunyt el a Columbia Egyetem Presbiteriánus Orvosi Központjában.

ORAVECZ ÉVA CSILLA végezte e mindent körülölelő kutatómunkát