Hány óra van? – hangzik el a kérdés napjában több milliárdszor a Föld majdnem összes kontinensén. Leszámítva az Antarktiszt és az Északi-sarkot, mert ott legfeljebb az ott dolgozó kutatók kérdezgethetnék egymástól, nekik meg tökmindegy. A sarkvidékeknek ugyanis nincs saját időzónájuk, így időszámításuk sincs.
Az Antarktiszon és az Északi-sarkon gyakorlatilag az összes időzóna áthalad, amihez a Föld országaiban alkalmazkodnak. Azt az időszámítást használják, amelyiket akarják. Ha két kutató találkozik az Antarktiszon, és megkérdezik egymástól, hogy mennyi az idő, a másik visszakérdezhet, hogy miért, mennyi kell?
Na jó, nem. A sarkvidékeken több ország is üzemeltet kutatóállomásokat: az itt dolgozók többnyire az anyaország időszámításához alkalmazkodnak. Kivételek persze akadnak: az amerikai McMurdo és Palmer állomások a legközelebbi lakott területek időzónájához igazítják az órájukat (a chileihez és az új-zélandihoz).
Az időzónák létrehozásának részben az volt a célja, hogy a világ országaiban nagyjából hasonló időben keljen fel és nyugodjon le a nap. (Ez nem mindig sikerül: Kínában például egyetlen időzóna van, így a nyugati országrészben reggel még töksötét van, keleten viszont a téli hónapokban már félhomályban ebédelnek.) A sarkvidéken ezek a gyakorlatias okok nem számítanak. A téli hónapokban egész nap sötét van, nyáron viszont 24 órán át süt a nap. Nyári időszámítás sincs, azt részben az energiatakarékosság miatt vezették be. De a pingvinek mivel takarékoskodjanak?
Az Északi-sarkon más okokból nincsenek időzónák: ott ugyanis még annyi értelme sem lenne, mint az Antarktiszon. A sarkvidék nagy részét a sodródó tengeri jég teszi ki, így az Északi-sark igen nehezen megközelíthető. Aki mégis odavetődik – többnyire kutatók és látogatók –, azok a saját országuk időszámítását használják.
Forrás: Index