Miért félelmetesek a bohócok?

Ilyenkor mind ugyanazt érezzük: nyugtalanságot, hidegrázást, azt, hogy valami biztos nincs rendben. A londoni Pollock's játékmúzeumban egy egész szoba van a babáknak, és nem véletlen, hogy ezeket hagyták a túra végére, nagyon sok ember nem is akar bemenni oda. Igazából nincs ebben semmi új: amikor Edison megcsinálta az első babáit, az emberek nem rajongtak értük, hanem azt gondolták, hogy hátborzongatóak, nem is adott el sokat belőlük. A bohócokkal ugyanez a helyzet, nem véletlenül szerepelnek nagyon gyakran horrorfilmekben.

De miért? A pszichológusok szerint egyszerre több tényezőről van szó. Az egyik, amit Freud nyugtalanítónak (uncanny) hívott. A babáknál ez abban nyilvánul meg, hogy ránézésre embereknek kellene lenniük, aztán egyből bevillan, hogy mégsem azok – ez a kettősség rossz érzéseket kelt bennünk. Ezt érezzük akkor is, ha mondjuk állatoknak valaki emberi szemet photoshopol: stimmel, de csak majdnem.

A bohócoknál a fő meglepetést a vigyor okozza: van valami furcsa és megmagyarázhatatlan a kényszeresen mosolygó emberekben, főleg, ha az egésznek nem sok köze van a boldogsághoz. Lehet, hogy ez az érzésünk egészen az udvari bolondok koráig megy vissza: akiknek nem sikerült megnevettetni uralkodóikat, erőteljes beavatkozással kaptak állandó mosolyt az arcukra. Az emberhez hasonlító tárgyaktól való félelemnek egyébként saját (nem tudományos) neve is van: automatonofóbia, a babáktól rettegőket pedig pediofóbiásnak hívják.

Ugyan hátborzongatónak találjuk a babákat, bohócokat, de nem ijesztőnek – a kettő teljesen különböző érzelem. Az előbbit a kutatások alapján ahhoz kötjük, hogy „valami nincs rendben”, a hátborzongató érzés nagy része a kétértelműség: ha valaki hatalmas vigyorral néz minket, közben kés van a kezében, nem vagyunk egészen biztosak a szándékaiban.

Akkor érzünk így, amikor ellentmondásos helyzetben bekapcsolnak a túlélési ösztöneink: megtanultuk, hogy óvatosak legyünk, ez belénk van programozva. Amikor kiélezett helyzetben vagyunk, ez meghatározza a társas viselkedésünket, még ma is.

Kicsit meglepő, hogy a férfiakat sokkal gyakrabban találják hátborzongatónak, mint a nőket, és jobban is. Sőt, néhány hobbit is így írtak le a kutatásban résztvevők, főleg azokat, amiben valamilyen megfigyelés volt: még a madárfigyelést is. Ez alapján valószínű, hogy a csendes megfigyelést eleve hátborzongatónak ítéljük. Márpedig az élettelen babák sokszor hatalmas szemükkel pont ezt az érzést keltik.

Forrás: Index