Egy férfi a poggyászfeladás megúszása miatt nyolc réteg ruhában akart felszállni Izlandon egy repülőre, de meggyűlt a gondja a repülőtársasággal. Kíváncsiak voltunk, vajon van-e bármilyen szabály arra, hogy hány pulóverben vagy nadrágban lehet utazni, illetve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren futott-e már bele hasonló helyzetbe a repülőtéri vagy a biztonsági személyzet.
Kérdéseinket a Budapest Airport Zrt. sajtóosztályának küldtük el, tőlük arra voltunk kíváncsiak, hogy
A levelünkre küldött válaszból kiderült, Budapesten az utazást illetően nincs dress code és nem is nagyon emlékeznek olyan esetre, hogy valaki a kinti időjárási körülmények által megkövetelt ruhamennyiségnél lényegesen túlöltözve érkezett volna a repülőtérre. Ugyanakkor fontos tudni, hogy
a biztonsági átvizsgálásnak többi között az az egyszerű szabálya, hogy a felsőruházatot le kell venni – ha az utason tegyük fel, tíz kabát van, akkor bizony mindegyiketAzok kedvéért, akik még nem repültek: az utasok a biztonsági ellenőrzés során egy detektoros kapun mennek át, kézipoggyászukat pedig egy röntgen berendezéssel világítják át. Az eljárás célja az, hogy semmiféle szúró-vágó eszköz, fegyver, folyadék, vagy más, a repülés biztonságát veszélyeztető anyag, tárgy ne juthasson fel a gép fedélzetére.
Készült egyébként egy népnevelő vicces videó is az eljárásról, mutatjuk is:
Forrás: 24.hu
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.