Tényleg elromlik a szemem, ha túl közelről nézem a tévét?

Az ember szemét kisütő tévé rémképe a korai, ötvenes évekbeli készülékeknél még egészen komoly volt, az akkori technika mellett a katódsugárcsövekből tényleg jutott némi káros sugárzás is a néző szemébe. A hatvanas években volt is a dologból pár kisebb-nagyobb botrány, 1967-ben a General Electric kénytelen volt visszavonni az amerikai piacról pár, akkor csúcskategóriásnak számító színes modellt, mert gyártási hiba folytán röntgensugárzás szivárgott belőlük, esetenként a még tolerálható mennyiség több ezerszerese. Egy szülőt se lehet különösebben hibáztatni, ha nem szeretné, hogy a gyerekét szemberöntgenezze a tévé.

Csakhogy azóta sok idő eltelt, fejlődött a gyártástechnika, a katódsugárcső meg úgy ahogy van, kiment a divatból, kiszorították a LED-es megoldások. Ma az összesszemész egybehangzóan állítja, hogy teljesen mindegy, milyen közelről nézi az ember a tévét/monitort, a távolság egyáltalán nem befolyásolja azt, hogy mi történik a szemével. A probléma forrása inkább az, hogy mennyi ideig bámuljuk a képernyőt. Ha túl sokáig – persze ebben aztán végképp nincs egyetértés, hogy mi számít túl sokáignak –, az óhatatlanul is azzal jár, hogy ugyanoda fókuszálunk és a szükségesnél kevesebbet pislogunk. Ez szemkiszáradáshoz és a szemizmok fáradásához vezet, az meg extrém mennyiségben és hosszú távon tényleg nem jó, valóban romolhat tőle a szemünk.

A szemorvosok ezért a monitort vagy tévét sokat bámulóknak azt ajánlják, hogy pislogjanak sokat (vagy használjanak néha szemcseppet), illetve rendszeresen pillantsanak fel a képernyőről, csak azért, hogy a szemük máshová fókuszálhasson egy időre. A gyerekek egyébként általában könnyebben fókuszálnak közelre, ezért hajlamosak közelebb ülni a tévéhez, vagy közelebb hajolni az olvasnivalóhoz. A szüleikre ezzel természetesen a frászt hozzák, de valójában nem azt jelenti, hogy rövidlátók lennének, csak így kényelmes nekik. Aztán kamaszkorban úgyis kinövik.

Forrás: Index