2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

492. évforduló – A mohácsi csata hőseire emlékezett Kalocsa

2018. 08. 31., 16:05

Ahogyan minden évben, úgy az idén is népes emlékezőtábor gyűlt össze Kalocsán a Tomori Pált ábrázoló szobor körül, hogy a török ellen vívott mohácsi csata évfordulóján együtt hajtson főt az eseményt életre hívó érsekséggel.

Napra – sőt a történelmi leírások szerint közel órára pontosan – a mohácsi vész 492. évfordulóján mondott emlékezőbeszédet dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek augusztus 29-én, szerdán, majd helyezte el a városvezetés és civil tisztelgők társaságában a kegyelet koszorúit elődje szobrának lábánál. Ezután, ahogyan lenni szokott, a mohácsi csatára emlékezve Tomori érsek ünnepélyes emlékmiséjét mutatták be a Főszékesegyházban.

– A török elleni harcban csaknem 20 ezer magyar keresztény vitéz esett el – idézte fel az érsek-metropolita, hozzátéve, hogy reméli, az ötszáz éves centenárium alkalmából, nyolc év múlva az egész magyarság Kalocsával és Moháccsal együtt méltóképpen hajt majd főt a mohácsi vész áldozatai előtt.

Dr. Bábel Balázs szavai szerint egyházmegyénk számára különösen fontos évforduló ez, hiszen annak 52. püspöke volt a ferences rendi Tomori Pál, aki hadvezérként indult a csatamezőre II. Lajos királlyal együtt – a biztos pusztulásba.

– Talán egész Európa seregei is kevesek lettek volna a török invázióval szemben. Vallom Szekfű Gyulával [1883-1955, történész, publicista] azt, hogy ha nincs Mohács, nincs Trianon sem! Akkor szűnt meg valójában a nagy magyar királyság, és akkor lett az a terület, ahol mi most állunk, hadak pusztulásának a martaléka – így Bábel érsek.

– A keresztény templomokat lerombolták, és a félhold uralma végtelennek látszott. Ma valamiképpen hasonló veszélyben élünk, hiszen a kereszténység itt meggyengült, de van egy fundamentalista iszlám, ami hódító szándékkal igyekszik leigázni bennünket. Figyelmeztető számunkra a mohácsi csatának a tragédiája és azoknak a hősiessége, akik előtt most fejet hajtunk – hangzottak az érsek szavai, amelyek után koszorút helyezett el elődje szobránál.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
AranyOldal
AJÁNLÓ
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK