2026. 02. 25. szerda
Géza
: 379 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Karácsonyi ünnepség érseki köszöntővel, bibliai témájú darabbal a Szent Kereszt Kórházban

Karácsonyi ünnepség érseki köszöntővel, bibliai témájú darabbal a Szent Kereszt Kórházban
Zsiga Ferenc  |  2019. 12. 20., 16:43

A Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórházában advent harmadik hetében, december 19-én, csütörtökön rendezték meg az intézmény hagyományos karácsonyi ünnepségét. A szépen feldíszített karácsonyfa, a Katolikus Intézmény diákjai által előadott bibliai témájú, Jézus születését feldolgozó, több mint fél órás színdarab a karácsonyvárás jegyében hozott meghitt, bensőséges hangulatot az intézmény falai közé. Az ünnepségen dr. Mócza György főigazgató-helyettes munkatársai után dr. Bábel Balázs, a kórház karácsonyi ünnepségeinek rendszeres vendége köszöntötte a kórház dolgozóit, mint mondta, a legszebb, az emberekért legtöbbet tevő hivatás képviselőit. A karácsonyi ünnepségen dr. Filvig Géza polgármester is jelen volt.

A kórház karácsonyi ünnepsége a „Szűnik a sötétség” című, bibliai témájú, Jézus születését feldolgozó színdarabbal kezdődött. A Katolikus Intézmény 9. és 10. osztályos tanulóiból álló, 41 fős alkalmi társulatnak közönség előtt ez volt az első előadása, ugyanis este az intézmény színháztermében még nagyobb publikum előtt adták elő a produkciót.

A jól ismert, 2019 évvel ezelőtti történet előadása különösen annak fényében hozott újat, hogy a színtársulat Tamás Mónika tanár gitárkísérete mellett, a jelenethez igazodó, egyházi énekeket adott elő.

A nagyon jó színészi alakítások közül is kiemelkedett a Mária szerepét játszó Mádi Laura, aki szépségét, beszéde és hátborzongatóan szép szóló énekhangját kiválóan egyesítette a produkcióban.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Forrás: KALOhírek / Zsiga Ferenc


Ugyancsak figyelemre érdemes a színészi képességekkel megáldott Markella Máté, aki példaértékű kiejtéssel és hangsúlyozással, drámai kifejezőerővel alakította Lucifert.

A Katolikus Intézmény diákjai által előadott darabnak csak egyik erénye, hogy a kórház dolgozóinak szívét-lelkét segítette ráhangolódni az ünnepre. A másik, hogy megmutatta: milyen sok értelemmel, tehetséggel megáldott fiatal vesz körül bennünket itt Kalocsán is, és milyen nagyszerű érzés, ha az Isten adta tehetségek a mi örömünkre tanulnak meg, adnak elő egy darabot.

A Szűnik a Sötétség című színmű előadására Mihóné Ferencz Mónika és Hermann Ildikó tanárok készítették fel a diákokat. A produkció végén felcsattanó erős taps nem hagyott kétséget a felől, hogy az előadás kivívta a közönség tetszését és elismerését.

A kórház vezetése nevében az ünnepség résztvevőit Pécsi Vivien köszöntötte, majd elsőként dr. Mócza György főigazgató-helyettes mondott beszédet. Az intézmény vezetője röviden értékelte az elmúlt évet, ismertette az idén elsősorban JETA pályázatokból megvalósult fejlesztéseket.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Forrás: KALOhírek / Zsiga Ferenc


Mint elhangzott, ilyen volt a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány jóvoltából megvalósult, 47 millió forint összértékű műszer - és eszközbeszerzés, amelyek egy része már itt van a kórházban.

Ezen kívül a D épület állapotjavítására közel 70 millió forintos beruházás történt. A tüdőosztály, a közösségi helyiségek kőműves és festési munkálatait elvégezték, az épület 24 ablakát kicserélték. Ám ami ettől is fontosabb, ezen az épületen végre elkészült a tetőszerkezet felújítása. A B épületen, az energetikai korszerűsítése jegyében több mint 110 ablak cseréje történt meg.

A főigazgató - helyettes végül azt mondta:

Mivel a karácsony elsősorban az együttérzés, a gondoskodás, a szeretet ünnepe, azt kívánom a kórház nagy közösségének, hogy ezt a szeretetet ne csak külsőségekben, hanem a szívükben is éljék meg. Az ünnepet nagyon boldogan és szeretetteljesen, családjuk körében töltsék. Boldog karácsonyt mindenkinek!”

Szivós Etelka ápolási igazgató-helyettes beszédében rámutatott: 


Hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a kitűzött céljaink felé rohanunk, elfeledkezünk arról, hogy magát a pillanatot megéljük. Hajtunk valamit, küzdünk, remélünk, miközben a pillanat varázsa szertefoszlik. A mi hivatásunkban, amely a segítő szakmák egyik legnehezebbike, az ágy mellett dolgozók, a gyógyulást nyújtók számára az ünnepre való hangolódás talán nehezebb. Ám mi, akik ezt választottuk, azt a döntést is meghoztuk, hogy áldozatot hozunk, sokszor családjaink oltárán is. Tesszük mindezt annak reményében, hogy segíteni tudunk az arra rászorulóknak, a beteg embereknek.”

 

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Forrás: KALOhírek / Zsiga Ferenc


Az ápolási igazgató-helyettes megköszönte az áldozatos munkát, beleértve a gazdasági és műszaki területen dolgozók helytállását is. Végezetül azt kívánta, jövőre új reményekkel kezdjék az évet, majd Márai Sándor egy szeretetről szóló idézetével zárta gondolatait.

A dr. Svébis Mihály főigazgató képviseletében érkezett Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató ünnepi köszöntőjében megköszönte az egész éves kitartó munkát. Arra bíztatta a munkatársakat, hogy a nagy munkateher mellett próbálják meg észrevenni azokat a pozitív dolgokat, amelyek azért jelen vannak a szakmai életükben is.

Igaz, hogy az idei év nem kedvezett az egészségügynek, de akik ezt a rendszert összetartják, működtetik, megérdemlik, hogy a karácsonyfájuk alatt egy nagy-nagy adag elismerés és szeretet legyen – mondta Pap-Szekeres Anita.

Dr. Bábel Balázs érsek ünnepi beszédét dr. Csókay András hívő katolikusként is ismert idegsebész példájával indította. Érsek atya arra emlékeztetett, amikor az egyik legismertebb magyar orvos azt mondta:

a szaktudáson túl az imádsága és mások imádsága segítette abban, hogy az elhíresült összenőtt ikreket sikeresen szétválassza.


Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Forrás: KALOhírek / Zsiga Ferenc


Mint az érsek mondta, a mai világ az anyagi dolgok ajándékozásának lázában él. Már októberben lehetett tudni, hogy a kereskedelem hány milliárdos bevételt tervez. Vannak, akik hitelt vesznek fel, hogy a legújabb műszaki cikkeket is meg tudják venni. Ugyanakkor sajnos vannak, akiknek még a tudatuk szélén sem született meg Jézus. Ennek kell elejét venni, hangsúlyozta az érsek, ha igazi karácsonyt szeretnénk tartani. Dr. Bábel Balázs végül Babits Mihály egyik versének idézetével zárta ünnepi gondolatait.

A beszédek elhangzását követően az intézmény vezetése a munkatársakat ünnepi állófogadásra invitálta, amelyet a Kék Duna Vendéglő széles étel- és italválaszték mellett, magas színvonalon teljesített.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-02-23 08:12:23
Március 7-én, szombaton különleges közösségi sporteseményre várják az érdeklődőket Kalocsán. A Magyar Vöröskereszt szervezésében Nőnapi futásra invitálják a mozogni vágyókat a Sétálóutcába.
AranyOldal
AJÁNLÓ
szpott.hu
Szpott – rávilágítunk a lényegre
Képbe hozunk másfél percben!
Hírek, sztorik, érdekességek, Kalocsa és a térség legfontosabb eseményei, maximum 90 másodperces rövidvideók formájában a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon.
Tuti-Festék Kft.
Tuti-Festék Kft. Kalocsa
A Tuti Festékbolt lehengerlő kínálatával színt hoz a mindennapokba
Festékek, lazúrok, festőszerszámok, autófestékek forgalmazása és színkeverés lakossági és szakipari felhasználásra Kalocsán
Tel.: 06 30 385 00-55
Szigeti Farm
Szigeti Farm
Mezőgazdálkodás, szaktanácsadás, szálláshely
Agrár szaktanácsadás, adminisztráció és pályázatírás, képzés, valamint jogi tanácsadás és rendezvényszervezés
Tel.: 06 70 560 69-10
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Spirit Fitness & Életmód Stúdió
Szakértelem, minőség, eredmények. Csatlakozz hozzánk!
Egyedülálló edzések, modern géppark, támogató közösség. Egy hely, ami érted van!
www.spiritkalocsa.hu
Pilvax Hotel Kalocsa
Pilvax Hotel Kalocsa
Elegáns környezet várja a vendégeket a Pilvax Hotelben
Letisztult stílus, harmonikus terek és egyedi hangulat minden részletben az igényes pihenésért
Tel.: 06 78 678-678
Svebo gumiszervíz
SVEBO gumiszerviz & kereskedés
Gyors gumicsere, precíz szerelés és biztonságos közlekedés egész évben
A Svebo Gumiszervizben Kalocsán modern gépekkel, tapasztalt szakemberekkel és kedvező árakkal várjuk. Tel.: 06 78 463-162
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk agrárbiztosító
Agrisk az agrárbiztosítási specialista!
Az Agrisk egy olyan agrárbiztosításokra szakosodott alkuszcég, aki online is elérhetővé teszi növénybiztosítások megkötését agrisk.hu
Tel.: 06 1 766 45-33
Delfin hangstúdió Kalocsa
Delfin hangstúdió Kalocsa
Hang- és videóanyagok megmentése: VHS kazetták digitalizálása
Zenei felvételek, keverés, masztering, reklám zene készítés, stúdiókörnyezetben zenészeknek és tartalomkészítőknek
Tel.: 06 70 459 48-62

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 02. 24., 10:53
Előző héten is akadt olyan sofőr, aki ittasan ült volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. Az 50 éves férfit őrizetbe vették. Még >>>
2026. 02. 24., 09:02
Február 22-én tartották az Áldozatok Világnapját, de a figyelem nem csupán egy napra szólt. A témahét során a megelőzés és az áldozatsegítés került a középpontba. Kecskeméten a szakemberek a mindennapok helyszínén is jelen voltak. Még >>>
2026. 02. 24., 08:51
Fagondozási munkák folytatódnak a Hunyadi utcában. A munkálatok idejére teljes útlezárásra kell számítani az érintett szakaszon. A közleményt a KalocsaVagyon Kft. tette közzé. Még >>>
2026. 02. 24., 08:38
Hét kölyökkutya lapult két, letakart dobozban egy bolgár kisbuszban – az állatokhoz sem útlevelet, sem oltási papírokat nem tudtak felmutatni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK