2023. 06. 03. szombat
Klotild
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Továbbra is veretlen és listavezető a Pataj

Tamás Ferenc  |  2023. 05. 04., 12:04

A Bács-Kiskun vármegyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjának rangadóját április 29-én, Bátyán játszották, ahol a Dunapataj csapata 0-0-s döntetlent ért el a házigazdák ellen úgy, hogy Tardi révén még tizenegyest is hibázott a vendég együttes.

A 20. lejátszott mérkőzése után is veretlen még Bálint Milán csapata a harmadosztályú Nyugati csoportjában, ráadásul úgy, hogy ezúttal hiányzott a gárda házi gólkirálya Németh Laci, aki már 18 találatnál jár, de egyben tizenegyes kiharcoló specialista hírében is áll a régióban. A döntetlent, a szintén dobogóra törő bátyai tizenegy otthonában úgy érték el a vendégek, hogy a találkozó 74. percében Tardi révén még büntetőt is hibáztak, igaz rögtön tegyük hozzá, hogy csapatának ő is harcolta ki a pontrúgást.

Az összecsapáson szép számú szurkolósereg bíztatta mindkét együttest, de sok kalocsai néző is kilátogatott a “bátyai marakodóba”.

Lüktető, iramos mezőnyjáték jellemezte az első negyedórát, miközben a párok megtalálták egymást mindkét oldalon. Igaz, már rögtön az elejétől ment a “tüskeszórás” is, amely olykor törlesztő szándékú szabálytalanságokba csapott át. Talán egy-két alkalommal szisszent fek mindkét csapat szurkolótábora az első játékrész során, de gól nélküli első negyvenöt percet láthatott a publikum az ideális labdarúgó időben.

A darálás és az adok-kapok folytatódott a második félidőben is, amelyet Csire Róbert játékvezető megpróbált lojálisan kezelni mindkét gárda számára - ezzel tartotta is a rendet a pályán-, ám a nézőtéren finoman szólva csak vihart kavart ténykedésével.

A két gárda végül is töretlen győzni akarással darálta végig a találkozót, amelyet a gólok színesebbé tehettek volna, ám ezúttal elmaradtak.

Azért mindkét oldalon voltak kiemelkedő teljesítmények is. A két hálóőr - Pergel Miki és Jelencsity Tomi - magabiztosan látta el feladatát, miközben gondot fordított a védelem irányítására is a kilencven perc során. A vendégeknél Takács Gyuri igazi karmesterként vezényelte társait a pályán, de tetszett és hasznosan is játszott a hazaiak védelmének tartópillére, Tóth Dani is.

Képgaléria megtekintése (24 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Bátyai SE - Dunapataji KSE 0-0
250 néző, vezette: Csire Róbert
Bátya: Jelencsity T.-Gyutai G., Tóth D., Boros M. (Fekete G.) - Korsós Á. (Szabó I), ifj. Gubányi F., Balogh A., Frei M. (Gubányi F.) - Magyar M., Varga Á., Soós P. (Fekete M.)
Játékos-edző: Gubányi Ferenc
Dunapataj: Pergel M.-Szalai L., Mikóczi Z., Sztakó Zs. (Szigeti R.), Kutus E.-Knódel Z., Takács Gy., Tardi L.-Botykai L., Kutus E., Algeier P.
Edző: Bálint Milán.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023-05-30 12:49:46
A Kalocsa TV Magazin műsorában ezúttal a török Akkuyu erőmű építésének újabb fontos állomásáról számolnak be: megérkezett az első üzemanyag szállítmány. Az ottani projektben szerzett tapasztalatokat a Paks II. Atomerőmű építése során is hasznosítják. A műsorban szó lesz még az új blokkok manőverezőképességéről, beszámolnak a Paks II. Tudásmenedzsment Akadémia legutóbbi előadásáról, végezetül a TámogAtom sorozat Pata Jenő Gábor géderlaki plébánossal készült epizódját láthatják. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 02., 11:07
Azonban aggodalomra semmi ok, Lakatos György, a fesztivál atyja máris gondoskodott a megoldásról. Még >>>
2023. 06. 02., 10:33
Több hónapos nyomozómunka eredményeként több mint 200 rendőr, 23 Bács-Kiskun vármegyei helyszínen csapott le egyidőben. Még >>>
2023. 06. 01., 17:00
Az előterjesztés napirendre vételét 285 képviselő támogatta a 450 fős parlamentben. Még >>>
2023. 06. 01., 12:00
Az esős májusi időjárás miatt néhol már kifejlett szúnyogok is nagyobb számban megjelentek, ezért ha az időjárás azt lehetővé teszi, június elején megkezdődik az ellenük való védekezés. Még >>>
2023. 05. 31., 16:53
Az első negyedév végén 50,9 ezer forint volt a személyautók éves átlagos kgfb-állománydíja, ami 7 százalékos növekedés az előző negyedéves értékhez képest. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK