2025. 11. 09.
Tivadar
: 386 Ft   : 335 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Bizalomébresztő győzelem Dusnokon

Bizalomébresztő győzelem Dusnokon
Tamás Ferenc  |  2024. 09. 09., 13:18

Augusztus 24-én, szombaton a Méhecskék SE U19-es csapata a dusnoki „marakodóba” látogatott az előkészületek jegyében, ahol a felkészülésben előrébb tartó mieink szó szerint kiütötték az U19-es korosztály Déli csoportjának ezüstérmesét, a hazaiak gárdáját. Pedig mi sem voltunk meg, hiányzott ugyanis Práger Ádám, Réfy Mór, Molnár Levente, Tóth Zalán, Polyák Kristóf, Takács Krisztián – hogy csak a legjobbakat említsük.

A felkészülésben jóval előrébb tartó „Méhek” szó szerint knockoutolták ezüstérmes ellenfelüket – jól passzoltak és szépen járatták a labdát, szinte a játék valamennyi elemében a hazaiak fölé nőttek, és ilyen arányban is megérdemelten múlták felül ellenfelüket.
A hazaiak ugyanis a Déli csoport ezüstérmesei voltak az előző idényben, míg a mieink „csak” bronzérmesek a Közép csoportban.

A mieink közül többen is hiányoztak alapembereink közül – Práger, Takács, Szabó (Akik Bátyára igazoltak – A szerk.), ám a játékmester Réfy Mór, a szellőléptű támadó Molnár Levente és Tóth Zalán, de a „fazonszabász” Polyák Kristóf is távol maradt az ütközetből. Talán ezért is értékes volt a kalocsai fiatalok sikere, no meg azért, mert a mieinknél zömében 14-15 évesek játszottak.


Forrás: KALOhírek / Archív


Dusnok KSE U19 – Méhecskék SE U19 1-6 (0-2)
vezette: Polyák Attila
Kalocsa: Szettele Á. – Kolompár E., Perity O., Serényi R. – Kornóczi Zs., Marton M. – Sztojka K., Góman K., Tapolcsányi D., Serfőző B., Tóth A. (Agócs O.)
Edzők: Faragó László és Gojtán István
Gólszerző: Góman K. 3, Tapolcsányi D. 1, Agócs O. 1, Serfőző B. 1.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 07., 10:58
Az Európai Unió legelőrehaladottabb atomerőmű-építési projektje, a Paks II. is bemutatkozott a párizsi Nukleáris Világkiállításon. A World Nuclear Exhibition nyolcvan ország több mint ezer szakemberének aktív részvételével zajlott és huszonötezer látogatót vonzott. Magyarország először vett részt az atomenergia-felhasználás teljes területét bemutató találkozón. A Paks II. Zrt.-t és további hat hazai céget bemutató standot Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója is megtekintette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Jákli Gergely elnök-vezérigazgató társaságában. (x)
2025-11-05 15:49:36
Hétfőn adták át a kalocsai kórház hipermodern diagnosztikai eszközét, az ország egyik legkorszerűbb CT-jét. Az ünnepélyes átadón a fejlesztést szakmailag a megyei kórház igazgatója és az itteni telephelyvezető értékelte, de az elhangzott beszédek politikai felhangoktól sem voltak mentesek.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 09., 08:51
November 9-én a világ a feltalálókat ünnepli – azokat az embereket, akik bátorsággal és kitartással formálják jövőnket. A Feltalálók Napja remek alkalom arra, hogy megemlékezzünk azokról, akik ötleteikkel megváltoztatták mindennapjainkat. Még >>>
2025. 11. 08., 09:25
A jövő rendőrei újabb mérföldkőhöz érkeztek szakmai útjukon: eskütételük után már hivatásosként szolgálják a közösséget. A Bács-Kiskun vármegyei rendőrkapitányok személyesen adták át a jelvényeket leendő kollégáiknak. Még >>>
2025. 11. 07., 13:07
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a megtalálásában. Még >>>
2025. 11. 07., 11:39
A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által létrehozott Sváb-sarki Fi200 Klub legutóbbi találkozóját Hajóson rendezték meg. Az esemény ismét bebizonyította, hogy a klub nemcsak kapcsolatépítésre, hanem valódi üzleti együttműködések elindítására is kiváló lehetőség. Még >>>
2025. 11. 07., 10:08
A KalocsaVagyon Kft munkatársai november 11-én, kedden reggel 8 órától várhatóan 10–11 óráig faápolási munkálatokat végeznek a Dózsa György utca és a Kígyó utca sarkán, az Állatpatikával szemben. A munkavégzés ideje alatt a képen látható fa koronájának visszavágását hajtják végre. Még >>>
2025. 11. 06., 10:23
Egy keceli férfit őrizetbe vettek, miután az eltiltás hatálya alatt ült autóba. Az ügy gyorsított eljárásban kerülhet a bíróság elé. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK