2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Győzelemmel debütált a Méhecskék SE újonc „megyehármas” felnőtt csapata

Tamás Ferenc  |  2019. 08. 28., 09:51

Városunk legnagyobb utánpótlás-nevelő egyesülete a Méhecskék SE Kalocsa gondolt egy merészet és úgy döntött, hogy egy felnőtt csapattal nevez a 2019/20-as bajnokságra, a megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjába, elsősorban egykori kiöregedett focistái számára.

A nyáron aztán az elhatározást tett követte, csokorba gyűjtötték a régi játékosaikat és csatasorba állították őket a bajnoki rajtvonalra.

A Gyuricza János vezette gárdánk aztán az augusztus 24-i rajton a jó erőkből verbuválódott Szalkszentmárton otthonában esett át a tűzkeresztségen,

ahol Szabadi „Szasza” Zoli és Kun-Szabó Dani góljaival 2–1-re legyőzték ellenfelüket. Győzelemmel kezdeni mindig plusz erőt ad a csapatnak, pláne, hogy a Gyuricza-tanítványok mindezt idegenben tették meg, ami több mint bíztató a jövőben.


Forrás: Tamás Ferenc

Folytatás szeptember 1-jén, vasárnap 16.30 órai kezdéssel, amikor majd a Dunapataj gárdája érkezik hozzánk. Helyszín a Városi Sportcentrum centerpályája.

MESTERMÉRLEG:
Gyuricza János edző: – Egy rendkívül küzdelmes, talán már a focit is nélkülöző szó szerinti ütközetben tudtunk nyerni 2–1-re, ahol két pontrúgásból találtunk be. Egy roppantul hajtós, test-test elleni párharcokkal tarkított 90 percet vívtunk meg, ahol az ellenfél harcmodora többször is a sportszerűség határát súrolta. Mindezek tükrében a három pont megszerzése igazán dicséretes, remélem ezzel sikerült elkapnunk a fonalat a folytatásra.

Szentmárton SE – Méhecskék SE 1–2 (0–2)
100 néző, vezette: Géró J.
Méhecskék SE: Kiss M. – Fábián M., Szabadi Z., Vörös T., Vinkó B. – Böjtös Á., Zámbó F., Perity Á. (Szabó P.), Balogh S. (Fekete P.) – Vízkeleti T., Kun-Szabó D. Edző: Gyuricza János.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK