2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Knockoutolt bennünket a listavezető RFC

Knockoutolt bennünket a listavezető RFC
Tamás Ferenc  |  2022. 11. 13., 14:00

A korosztályos, U19-es Bács megyei labdarúgó-bajnokság Közép csoportjának rangadóját november 6-án, vasárnap délelőtt Kalocsán játszották, ahol az éremre törő kalocsai „Méhek” a listavezető halasi fiatalokat fogadták. Hazai siker esetén helyet cserélt volna a tabellán a két együttes, minden más esetben maradnak a mieink a harmadikak, vendéggyőzelem esetén pedig a Szilády RFC akár az ősz bajnokának is tekinthető. Igaz, a Főnix SE Foktő fiataljai így is beékelődtek már a két csapat közé.

Mint a lefújásra kiderült, a Méhecskék SE ezúttal a szezon legsúlyosabb vereségét szenvedte el és ami különösen fájó, hogy a legutóbbi két fellépésén – Soltvadkert, Szilády RFC -, negatív csúcsot, 1-13-as gólkülönbséget produkált.

Már a bemelegítésnél szembetűnő volt, hogy a vendégek sokkal jobb kiállású, talán a mieinknél idősebb korosztályból verbuválódtak, az összecsapások megvívásában pedig fizikálisan is fölénk nőttek.
Már mindez az első kapott gólunknál is megmutatkozott a délóra végén, amikor egymásra várt kapus és védő a közbeavatkozással, míg Koczka közéjük ugrott ás szemfülesen „beleszúrt” a labdába, amely a kapunkba vánszorgott (0-1). Aztán a 32. percben Aradi játékvezető Sárosdi Márkot (Méhecskék SE) szándékos törlesztésért kiállította. Így, egy órán keresztül a hazaiak emberhátrányban játszottak, ami jelentősen befolyásolta a végeredmény alakulását.

A 35. percben a második halasi találatot is figyelmetlenség okozta. Ezúttal a védők nem számítottak az ellenféltől egy gyorsan elvégzett bedobásra. Igaz, a kapujából kétségbeesetten kifutó Koprivanacz értékelte mindezt, ám elpasszolták mellette a labdát, Badinszki pedig senkitől sem zavartatva a kapunk közepébe passzolta a játékszert (0-2).

A fordulás után Faragó edző megpróbálta cserékkel frissíteni létszámban megfogyatkozott csapatát, ám utána a vendégek még hat (!) gólt szereztek, amellyel kiütötték a szétesett Kalocsát. Jó példa erre, hogy az utolsó percekben háromszor is betalált a halasi armada.

Méhecskék SE – Kiskunhalasi Szilády RFC 0-8 (0-2)
Vezette: Aradi Csaba
Kalocsa: Koprivanacz A.-Szántó R. (Szántó F.), Tamás Z., Hunyadi Sz.-Takács K. (Réfy M.), Práger Á., Polyák K.-Tapolcsányi D. (Fuszenecker D.), Romsics P. (Perity O.), Tóth Z., Sárosdi M.
Edző: Faragó László

Gólszerző: Koczka Flórián (0-1) a 30., Badinszki Bálint (0-2) a 35., Vuits Gergő (0-3) a 49., Molnár Gergő (0-4) az 56., Koczka Flórián (0-5) a 65., Badinszki Bálint (0-6) a 81., Koczka Flórián (0-7) a 87., Koczka Flórián (0-8) a 89. percben.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Folytatás az ősz utolsó fordulójával november 26-án, szombaton a Kiskunhalasi FC otthonában,

amely bizonyára csak formalitás lesz, mert az eddig pont nélkül szerénykedő vendéglátóinkat azért csak legyőzik már Práger Ádámék.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK