2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Továbbra is harcban az éremért

Továbbra is harcban az éremért
Tamás Ferenc  |  2022. 06. 26., 20:00

Június 16-án, csütörtök délután halasztott mérkőzését játszotta a Méhecskék SE Kalocsa az U16-os labdarúgó-bajnokság Bács megyei Déli csoportjában, ahol ellenfele az a LUA Baja volt, amely még szintén bízhatott a dobogó harmadik fokának megszerzésében.

A csoportban igazán parázs végkifejlet van kialakulóban, hiszen még több gárda is ácsingózhat a dobogó második és harmadik fokára, ám ha a vesztett pontokat tekintjük a „Méhek” még nemes veretű éremről is álmodhattak, igaz ehhez győzniük kellett a Sugovica-parti fiatalok ellen.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


A mérkőzés aztán úgy alakult, hogy az „ütéstáv felmérése” után a vendég bajaiak jutottak vezetéshez a találkozó 7. percében, majd szerencsére a félóra végén Szántó Feri góljával egalizálták az állást a hazaiak. A második félidő negyedórájának a végén kapitális védelmi hibából újból előnyt szerzett a Baja, ám csapatkapitányunk Tapolcsányi Dávid ismét döntetlenre mentette az állást.
Aztán az utolsó percben Polyák Kristóf góljával ismét a fellegekhez szárnyalt a Kalocsa. De nézzük sorjában!

  • 6.p.: bombasztikus átlövésgóllal Gyurkits szerzett vezetést a vendégeknek, amikor úgy 22 méterről a mieink kapujának bal felső sarkába lőtte a klabdát (0-1).
  • 32.p.: Szántó Feri okos „esernyős gólja” élményszámba ment, amikor a kiinduló bajai hálóőr felett a bajai ketrecbe emelt (1-1).
  • 59.p.: kapitális védelmi hibánk után, nagyot hibáztak a hazai védők, amikor tálcán passzoltak Kiss elé, aki senkitől sem zavartatva a kalocsai kapuba gurította a labdát (1-2).
  • 73.p.: Tapolcsányi Dávid győzelemmel felérő góllal egyenlített a befejezés előtt bő negyedórával (2-2).
  • 89.p.: először vezettünk a mérkőzés során a lefújás előtti percben, amikor Polyák Kristóf találatával bezsebeltük a mérkőzés három bajnoki pontját.


Méhecskék SE – LUA Baja 3-2 (1-1)
Vezette: Tóth István
Kalocsa: Greksa D.-Perity O., Réfy M., Bedics Á.-Szántó F., Szántó R., Polyák K.-Fuszenecker D. (Szántó R.), Tapolcsányi D.-Kovács D., Tóth Z.
Edző: Faragó László, Gojtán István
Gólszerző: Gyurkits Ákos (0-1) a 6., Szántó Ferenc (1-1) a 32., Kiss Kornél (1-2) az 59., Tapolcsányi Dávid (2-2) a 73., Polyák Kristóf (3-2) a 89. percben.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK