2025. 07. 16. szerda
Valter
: 400 Ft   : 342 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Élményekben gazdag Falunapot - II. Brána Fesztivált tartottak Miskén

Zsiga Ferenc  |  2022. 08. 01., 14:28

Miske Község Önkormányzata július 30-án, szombaton kellemes időjárás mellett tartotta legnagyobb közösségi rendezvényét, a Falunap- II. Brána Fesztivált. A százakat vonzó, a nagykoncert idején ezer főnél is nagyobb létszámú eseménynek ezúttal is a jó infrastrukturális és pakolási adottságokkal rendelkező sportpálya adott helyet.

A nap nyitányaként 10 órától ugrálóvár és arcfestés várta a legkisebbeket. A Falunapot 14 órakor a nagyszínpaddal szemben felállított rendezvénysátorban dr. Serföző Csaba polgármester nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket, majd Bárány Éva önkormányzati képviselő, a Brána Fesztivál ötletgazdája ismertette azokat a hagyományos miskei ételeket, amelyek kiállításra, bemutatásra kerültek.

Az érdeklődők helyszínen vásárolt kóstolójegy birtokában ízlelhették meg az elkészített hagyományos, többségében szlovák ételeket. A kóstoló jegyekből befolyt összeget a szlovák tájház belső helyiségeinek felújítására fordítják.

A jelenlévők a helyszínen az egyes ételek ételkészítésének fortélyait is megismerhették, elkészítésükhöz Jagicza Istvánné adott tanácsokat, aki a helyszínen a Brána (fonott sóskalács) készítés menetét is bemutatta, melynek eredményeként a látvány kemencében kisült a finom, sós, fonott kelt tészta.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!


A Bránát a miskeiek saját ételüknek tekintik, amelyet régen a házasságkötéskor a lakodalmi sátor bejárata fölé kötöttek, ezzel szimbolizálva az ifjú pár összefonódását. Kevesen ismerik ennek a kelt tésztának a receptjét, ezért szeretnék a miskeiek az utókor számára megőrizni."– mondta Jagicza Istvánné.

Ezzel párhuzamosan 15 órától a színpadon a Csurgó zenekar lélekmelengető műsorával szórakoztatta a gyermekeket.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!


A rendezvény a pörköltfőző verseny eredményhirdetésével folytatódott, majd a Falunap hivatalos megnyitója 17:15-kor Miske község polgármestere köszöntőbeszédével kezdődött. Dr. Serfőző Csaba egyebek mellett méltatta azt a példás összefogást, amely az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok és a lakosság között folyamatosan erősödik.

Dr. Serfőző Csaba külön is megköszönte azt a nagyrendezvény megtartásához nyújtott sok támogatást, amely a helyi vállalkozásoktól és magánszemélyektől érkezett.

A nyitóbeszéd végén dr. Seföző Csaba színpadra szólította azokat a miskei fiatalokat, akik 2022-ben Miske hírnevét vitték a nagyvilágba, és akikre méltán büszkék lehetnek a miskeiek.

Az Országos Magyar Horgászbajnokság U15-ös korcsoportjának első három fordulójában a Miskei Sporthorgász Egyesület színeiben Tar Petra 1.;Friedrich Gábor 2. helyezést ért el.

A Magyarság KicsiNagykövete versenyben Tóth Emma és Serföző Sára, a miskei Tóth Menyhért Általános Iskola tanulói a megyei döntőbe jutottak, Serföző Sára Bács-Kiskun megye KicsiNagykövet agrár attaséjaként a 76 fős országos döntőben képviseli Miskét és a Kalocsai Járást, 3 további társával együtt.
A sikeres miskei fiatalok részére Hányik Péter alpolgármester nyújtotta át az önkormányzat ajándékát.

17:30 órától a Miske-Drágszél Rozmaring Hagyományőrző Együttes és a fajszi Szilas Hagyományőrző Néptánc Egyesület fellépése aratott osztatlan sikert az akkor már mind népesebb számú közönség soraiban, akiknek egy része már Tarnai Kiss László nótaénekes színvonalas előadására érkezett.


A nótaműsor végén már több mint ezerfős, távolabbi településekről is érkező közönség 20 órától Janicsák Veca fergeteges műsorát élvezhette.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!


A koncertet követően, 21:30-tól 10 percen keresztül látványelemekben is gazdag tűzijáték borította be a miskei égboltot, a sportpálya felett. Az akkor még mindig kitartó közönség nagyobbik részét 22 órától a VERACRUZ Együttes szórakoztatta, a táncolni vágyók legnagyobb örömére.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-14 09:51:49
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány meghirdette 2025. évi Állatvédelmi Ösztöndíjprogramját, melynek célja, hogy támogatást nyújtson az állatvédelemben tevékenykedő vagy e területen elkötelezett szakemberek számára felsőfokú képzéseik finanszírozásához. Míg tavaly 25 fő részesülhetett támogatásban, idén már 42 fő számára biztosítja az Alapítvány az ösztöndíjat.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 15., 18:46
A jó idővel együtt megnő a forgalom is, de nem mindenki tartja be a szabályokat: csak egy hét alatt több mint 2600 gyorshajtás és 21 ittas sofőr. A kerékpárosokra különösen éjszaka leselkednek veszélyek – a láthatóság életet menthet. Még >>>
2025. 07. 15., 10:51
A divatos megjelenésű, színes extasy tabletták valójában komoly egészségügyi kockázatot rejtenek. Nem csupán illegálisak, de az életünket is veszélyeztethetik – a test természetes vészjelzéseit elnyomva túlerőltetéshez, hőgutához, sőt, halálhoz is vezethetnek. Még >>>
2025. 07. 15., 10:38
Több hektáron pusztított tűz Pálmonostora külterületén. A lángok átterjedtek a gabonára, egy munkagép is kiégett. A tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak az oltáson. Még >>>
2025. 07. 15., 10:31
A napok óta tartó kánikula után végre enyhülés érkezik – szerdától frissebb levegő és alacsonyabb hőmérséklet várható. Még >>>
2025. 07. 15., 09:31
Egy büntetett előéletű férfi legalább 17 betörést követett el Kecskeméten és környékén néhány hét alatt. Nem válogatott: csapteleptől a leanderen át a varródobozig minden mozdíthatót elvitt. Még >>>
2025. 07. 14., 13:39
Egyre gyakoribbak az adathalász e-mailek, amelyekkel banki adatokat próbálnak kicsalni a gyanútlan felhasználóktól. Egy rossz mozdulat, és máris eltűnhet a pénz a számlánkról. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK