„Az apokaliptikus terror közepette a művészet erejét megerősítő, lenyűgöző és látnoki műveiért” – e szavakkal indokolta a Svéd Akadémia, miért ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat Krasznahorkai Lászlónak. A magyar író ezzel Kertész Imre után a második magyar, aki megkapta a világ legnagyobb presztízsű irodalmi elismerését.
Krasznahorkait évek óta emlegették Nobel-esélyesként, s a fogadóirodák listáján a díj bejelentése előtt a második legvalószínűbb győztesként tartották számon – Murakami Haruki, Salman Rushdie és Thomas Pynchon előtt.
Az író 1985-ben debütált Sátántangó című regényével, amely a magyar vidék pusztulásának groteszk, apokaliptikus tablóját festi meg. A művet Tarr Béla vitte filmre 1994-ben: a hét és fél órás, fekete-fehér alkotás azóta kultikus státuszt ért el a világ filmművészetében.
Krasznahorkai prózája sötét, mégis lírai erejű; a közép-európai irodalmi hagyomány örököse, aki Kafkától Thomas Bernhardig nyúló hatásokból építkezik, miközben keleti filozófiai elemekkel is gazdagítja világát.
Az író eddigi életművét számos díjjal ismerték el, köztük a Kossuth-díjjal és a Nemzetközi Man Booker-díjjal. Legutóbbi műve, a Zsömle odavan 2024-ben jelent meg, míg legújabb regényét, A magyar nemzet biztonsága címmel, novemberre ígéri a Magvető Kiadó.
Forrás és kép: 24.hu
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel a november harmadikán átadott CT-berendezésről, a magyar egészségügy helyzetéről, a kalocsai kórház szerepéről, valamint a ’D’ épület jövőjéről beszélgettünk.
