Városunk nagy sportcsaládjának évente visszatérő legnagyobb közösségi rendezvénye a sportolók, vezetők és a meghívott támogatók örömünnepe a Sportbál, amelyet idén február 9-én, szombaton este rendeznek majd a Városi Sportcsarnok arénájában. Kalocsa Város Önkormányzata a hagyományok jegyében ezen az eseményén köszöni meg sportolói és csapatai eredményeit, akik ismételten elvitték városunk jó hírét szerte az országba, sőt a határainkon túlra is.
Mint a rendezvényre invitáló Városi Ifjúsági-és Sportbizottság elnökének, Szabó Balázsnak a meghívójából kiderült,
a sportági legjobbakat, a kiemelkedően teljesítőket díjazzák ilyenkor,
az egyesületek, szakosztályok vezetőinek felterjesztése alapján.
Forrás: KALOhírek archív
A vacsora (sültes tál) és az élőzene – amelyet a Koktél zenekar prezentál majd –, 2500 Ft-os belépőt jelent a résztvevők számára a zártkörű rendezvényre. Amennyiben lesznek olyan díjazottak, akik csak a díjátadásra jönnek, de a vacsorára már nem maradnának, kérjük azt is jelezzék, mivel nekik a küzdőtéren tudnak ülőhelyeket biztosítani a díjátadó idejére.
A jegyeket előre kell megváltani,
a rendezők kérik, hogy az egyesületek, szakosztályok és kispályás csapatok közösségei január 25-ig jelezzék részvételi szándékukat a Kalocsai Polgármesteri Hivatal Kalocsa 4-es irodájában Mezei Gabriella ifjúsági-és sportreferensnél.
Forrás: KALOhírek archív
Az italokról, süteményekről minden résztvevő maga gondoskodik,
természetesen a bálon tombola is lesz, amelyet idén a KSE evezős szakosztálya prezentál majd a bálozók nagy családjának.