Szombaton újra pezsgett az élet az Érsekkertben, ahol gyönyörűen felújított, esetenként fölturbózott régi motorok, autók, velocipédek kiállítása, katonai hagyományőrzők és airsoftosok bemutatója várta a népes közönséget. Itt volt többek közt az időgépes tévéreklámból ismert „meseautó” – azaz az 1200-as rendőrségi Lada –, a múlt század első felében készült autócsodák, és eredeti velocipédek. A járművek némelyikét mozgás közben is megcsodálhattuk: egy driftelés után két kerékre álló oldalkocsis motorkerékpárt videóra is vettünk.
Annak ellenére volt igen népszerű a rendezvény, hogy egyidejűleg a reptérre is motorosokat invitáltak a szervezők a Blue Knights MC nezetközi motoros szervezet kalocsai szekciójának égisze alatt megvalósult motoros családi napra, ahol kortárs járművekkel lehetett ügyességi versenyen, motoros kalandtúrán részt venni az egész napos rendezvényen, amelyen a legkisebb korosztály is járműre pattanhatott.
Forrás: Illés György Cinó
A „Kék Lovagok” rendezvényére sokan kilátogattak a kalocsai reptérre, de a Magyar Veterán Motorosok Baráti Köre szervezésében május 11-én megvalósult rendezvényre még többen voltak kíváncsiak az Érsekkertben, hála a nem mindennapos látványosságnak, és a gyönyörű, napsütéses és meleg időnek.
A büfé folyamatosan üzemelt, amely mellett hatalmas kondérban főtt a babgulyás, amelynek illata abban is segítségére volt a közönségnek, hogy a nagy bámészkodásban az evésről el ne feledkezzen.
A nagy rendezvénysátorban sorakoztak a régi motorok – köztük egy kalocsai MZ ETZ, amely megjárta Afrikát is, és csodás módon egy háztüzet is túlélt – mellette, a parkolóban álltak sorban a veterán autók, köztük a háborús filmekből ismert „csőrös” Mercedes személykocsik, kortárs Citroënek, de XX. század második felének autócsodáiból, amerikai országúti cirkálókból, Corvettekből, valamint a szocialista járműiparnak az idősebb korosztály számára emlékezetes modelljeiből is szép gyűjtemény alakult ki.
Itt volt többek közt az a jellegzetes, kékoldalú 1200-as rendőrségi Lada, azaz „bütykös taxi” is, amely az időgépet építő magyar diákról szóló reklámban is fölbukkan a téridőugrás után.
A rendezvény hangulatát és a helyszínt ezen a rövid videón mutatjuk be:
A rendezvény látványosságát fokozta, hogy egyik másik jármű gazdája meg is kocsikáztatta az érdeklődőket, illetve mutatványokkal is kedveskedtek a közönségnek. Egy ilyen alkalmat videóra is vettünk, amikor nagy kerékcsikorgásra lettünk figyelmesek, mivel egy régi motoros épp mellettünk kezdte "lovát karéjozni": driftelt az oldalkocsis mocival, aztán két kerékre is állította a háromkerekűt. Az erről készült videót Napi gyors cikkünkben mutatjuk be.
Frontbarátság: olasz hadifogoly vidám napja egy amerikai táborban
A bonyhádi székhelyű, de országszerte működő, helyi alapszervezeteket tömörítő szerző Katonai Hagyományőrző és Hadsírgondozó Kulturális Egyesület jóvoltából világháborús táborhelyen tarthattunk pihenőt a korabeli egyenruhákba öltözött „amerikai katonák” társaságában, akik egy olasz hadifoglyot is ejtettek, és a genfi egyezményt betartva vontak szoros őrizet alá. Annyi bizonyos: az alig megszeppent fogolynak szemlátomást jobb dolga volt itt, mint a lövészárokban…
Forrás: Illés György Cinó
A hagyományőrző egyesületről egyébként azt is megtudtuk, hogy szervezetük nemzetközi bejegyzése is küszöbön áll: világszerte több szervezetük van alakulóban, amelyek az adott országokban vállalják a hadiemlékek, katonai relikviák gyűjtése mellé a magyar katonai emlékhelyek ügyének képviseletét, hadisírok gondozását.
Lőttek is
Nem messze az amerikai tábortól irreguláris haderők gyülekeztek: a kalocsai airsoftosok rendeztek bemutatót a valódi lőfegyverek airsoft replikáiból. A sűrített levegővel működő fegyverek csak súlyukban különböznek az eredetiktől, némelyik abban sem nagyon. Volt, amelyiket ki is lehetett próbálni: a kihelyezett digitális céltábla egy laptop monitorján jelezte vissza, hogy hol érte a találat. A lövészet a gyerekek – persze főleg a fiúk –körében volt a legnépszerűbb.
Forrás: Illés György Cinó
A mintegy fél centiméteres átmérőjű műanyag golyót kilövő fegyverekkel általában nem céltáblára lövöldöznek, hanem egymásra: szimulált harci helyzetben kell helytállniuk a játékosoknak, akik megfelelő védőruházatban küzdenek egymás ellen, ugyanis, bár a lövések nem is életveszélyesek, de ha például szemet érne találat, az komoly sérülést, akár látásvesztést is okozhatna. A fegyverekkel általában 30-50 méterre lehet a siker esélyével célozni, de vannak komolyabb, távcsöves mesterlövész puskák is, amelyekkel kellő rutin megléte esetén akár 100-120 méterről is meg lehet lepni az ellenséget óvatlan játszópajtást.
Emberi erővel, négy keréken
Nem csak motorizált járművek voltak kiállítva a szombati rendezvényen, hanem több velocipéd is idézte a kétkerekű közlekedés kezdeteit, egy négykerekű, épített sétabringát pedig ki is lehetett próbálni