2025. 05. 14. szerda
Bonifác
: 405 Ft   : 365 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Jutalomeső és hajnalig tartó mulatozás – Sportbál 2016

Borbély-Juhász Ágnes  |  2016. 02. 08., 11:20

Közel kétszáz kiemelkedő utánpótlás, felnőtt és szenior korú sportoló és edző teljesítményét díjazták szombaton, a hagyományok szerint a Városi Sportcsarnokban megtartott Sportbálon. Az oklevelek és kupák átadása után vacsora és tombola várta a vendégeket, és persze az ilyenkor szokásos felhőtlen, hajnalig tartó közös mulatozás sem maradt el.

Szombat este hét óra magasságában parkolni sem lehetett a Városi Sportcsarnok környékén, ahol addigra már több mint ötszáz vendég gyűlt össze városunk sportolóinak ünnepén. A feldíszített küzdőtéren megtartott rendezvény dr. Bálint József polgármester köszöntőjével vette kezdetét. A városatya büszkén gratulált a 2015. évben elért sporteredményekhez, megemlítve az idén fennállásának 40. évfordulóját ünneplő Kalocsai SE, valamint annak elnöke, Kőszegi Ferenc ebben játszott nélkülözhetetlen szerepét. A megjelent sportolókat az önkormányzat támogatásáról biztosította, majd átadta a szót dr. Angeli Gabriella képviselőnek, aki egyesével szólította a színpadhoz az elismerésben részesülteket.

Az oklevelek és a díszes, névre szóló kupák átadásában Kinyóné Lakatos Melinda alpolgármester, és Szabó Balázs képviselő, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke működött közre.

Képgaléria megtekintése (141 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A több, mint egy órásra nyúlt díjátadás Szűcs László egykori sportfelügyelő köszöntőjével is kiegészült, aki az idén nyugdíjba vonuló Kőszegi Ferenc negyven évig nyújtott áldozatos munkáját méltatta.

„Feri bácsi” az évek során sport iránti elkötelezettségét aktív sportolói pályafutása mellett szervezői tevékenységével mind inkább bizonyította. Hogy csak néhány példát emeljünk ki: a Kalocsai Sport Egyesület ügyvezető elnöki feladatain felül hosszú évekig tevékenykedett a Megyei Sportbizottságban, mai napig tagja a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Igazgatóság versenybizottságának. Nevéhez fűződik a Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság megszervezése, későbbi működtetése, valamint számos nagy volumenű rendezvény patronálása. Elvitathatatlan szerepe volt abban, hogy az elmúlt 40 alatt több ezer fiatalt sportolt Kalocsán, közülük több száz Magyar Bajnoki helyezett és közel 50 válogatottságot elért sportoló nevelkedett az egyesület színeiben.

Képgaléria megtekintése (141 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A 2015. évben nyújtott kimagasló sportteljesítményükért oklevelet vehettek át:

Nagy Szabina, Dudás Ervin (Brazil Jiujitsu)
Monori Attila (MMA)
Kupsza Klaudia, Bagó Flórián Zsolt, Szőnyi Zsombor, Filus Norbert, Szűcs Bence, Szőnyi Tibor, Andriska Gergő, Dicsa Dorina, Nagy Alex (Kyokushin Karate)
Kárász Csaba, Szénási András (Sotokan Karate)
Budai Attila, Budai Dániel, Kocsis Adrienn, Jenei Endre, Andrékovics Ákos, Kacsora Gábor, Mezey Gabriella, Kocsis Sándor (Íjászat)
Máté Árpád Vilmos, Zahorecz Áron (Torna)
Elekes Zoltán, Kakuk Máté (Birkózás)
Csörgő Hugó, Horváth Éva (Sumo)
Borbás Nándor, Kiss Gábor, Horváth Norbert, Szakál Péter (Tájfutás)
Heipl Mónika, Molnár Péter (Szabadidő futás)
Guzsván Hédi, Tóth Ernák, Bukor Levente, Horváth Bendegúz (Úszás)
Greksa Gábor, Markó Tibor (Vízilabda)
Christine Crew, Kasi Kíra, Vitéz Anna, Grőb Gréta, Kis Luca, Sebők Gábor (Lovaglás)
Pécsi István (Tenisz)
Huber Dániel, Ferencz Bence, Antal Dániel (Sakk)
Haász Kevin, Győri Martin (Asztalitenisz)
Tóth Viktória, Szalai Beatrix, Sebestyén Alexandra, Barna Máté, László Levente, Szerémi Zsolt (Sportlövészet)
Lovász Csenge, Holló Bianka, András Gerda, Szabadi Izabella, Szűcs Klára (Leány kézilabda – Gézengúz UKC)
Schuszter Dóra (Női kézilabda – KKC)
Rőthy Szabolcs, Leták Patrik, Romsics Péter (Labdarúgás – Méhecskék SE)
Kohány Gábor, Vuits Viktor, Vuits Attila, Zorván Szilárd, Botykai Levente, Csikós Dominik, Csesznók Ármin, Székely Norbert, Fekete Máté (Labdarúgás – KFC)
Szabó Péter (Szabadidő labdarúgás)
Horváth Márkó, Pörgye Oivér, Marosvölgyi Martin, Lelesz Brúnó, Harsányi Pál, Kacsora Balázs, Kernya Dániel, Boromisza Martin (Fiú kézilabda – Gézengúz UKC)
Tóth László, Balla Gábor, Ványai Ádám (Férfi kézilabda – KKC)
Fekete Gréta, Fekete Lívia (Röplabda)
Pál Andrea (Fitness)
Bodnár Erika Team (Aerobic)
Romsics Lili, Balog Csaba, Balog Gábor (Evezés)
Huszár Gábor, Harangozó Dávid (Off-road)
Tóth Nándor (Ejtőernyőzés)

Képgaléria megtekintése (141 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Kimagasló sportteljesítményükért vehettek át díjat:

Szőnyi Andor (Karate) – Nemzetközi Kupa Győztese, Diákolimpia és Világ Kupa III. helyezett.
Mészáros Lili (Karate) – Az utánpótlás Magyar Bajnokság helyezettje, Diákolimpiai Bajnoka, Világ Kupa III. helyezettje.
Szűcs Zsolt (Karate) – 5. Dan eléréséért és ezzel Shihan név elnyeréséért.
Andrékovics Balázs (Íjászat) – Régiós Bajnokságon elért harmadik helyezéséért, valamint örömíjász versenyeken elért helyezéseiért.
Kerpács Rezső (Brazil Jiujitsu) – Globál Grappling magyar bajnoki fordulón elért 2. helyezéséért, valamint a XI. Hungarian BJJ Open nemzetközi versenyen szerzett 3. helyezéséért.
Dávid Sándor (Torna) – Az Ifi I. osztályban a Vidékbajnokságon egyéni összetettben 2. helyezés eléréséért, illetve az Országos Magyar Bajnokságon elért 8. helyezéséért. Az Országos Szerbajnokságon ugrásban 4 helyezést ért el.
Hajnal Amanda (Birkózás) – Diák Országos Bajnokságon elért első, Női Országos Bajnokságon elért harmadik, és III. Korcsoportban Diákolimpián elért negyedik helyezéséért.
Tóth Viktor (Sportlövészet) – 2015-ben elért eredményei alapján első osztályú minősítést ért el. Ifjabb Hajnal József (Lovaglás) – A Nemzeti Vágtán való kiváló szerepléséért, valamint a versenyeken elért dobogós helyezéseiért.
Lakatos Bence (Úszás) – Országos ranglistavezető úszó, többszörös megyei bajnok.
Matos Balázs (Úszás) – Aranyjelvényes úszó, megyei bajnok.
László Kíra (Evezés) – Országos Bajnokságon tanuló vegyes négypárevezős kategóriában elért első helyezéséért. Női Országos Bajnokság minikupa egypárevezősként elért első helyezéséért. Női Diákolimpia IV. korcsoportban egypárevezős kategóriában elért harmadik helyezéséért.
Szalai Szilárd (Evezés) – A Szegedi Nemzetközi versenyen a serdülő kormányos nélküli négypárevezős  válogatott csapat tagjaként elért III. helyéért, Diák Országos Bajnokság V. korcsoportban elért V. helyezéséért.
Szalai Andor (Evezés) Országos Bajnokság 13 éves fiúknál egypárevezős versenyszámban elért II. helyéért.
Kinyó Zsolt (Extrém Sport) – Többszörös Guiness rekorder extrém túrázó, aki a 2015-ös évben az Elbrusz tetejére vitte fel Kalocsa Város zászlaját.
Szvétek Balázs (Kézilabda) – A 2014/2015-os Nb/2-es férfi kézilabda bajnokság Délnyugati csoportjában lőtt 133 góljáért.
Túróczi Zoltán (Senior Sport) – 73 évesen is aktív sportolói tevékenységéért.
Dénes Ildikó (Tájfutás) – Pontbegyűjtő Csapat Országos Bajnokság N105 1. helyezettje, és a Hagyományos Csapat Országos Bajnokság N105 3. helyezettje.
Dénes Orsolya (Tájfutás) – Középtávú Országos Bajnokság N20 6. helyezettje.
Rostás Anikó (Tájfutás) – Pontbegyűjtő Csapat Országos Bajnokság N105 1. helyezettje, és a Hagyományos Csapat Országos Bajnokság N105 3. helyezettje.
Csuka Dolli (Tájfutás) – Pontbegyűjtő Csapat Országos Bajnokság N105 1. helyezettje, és a Hagyományos Csapat Országos Bajnokság N105 3. helyezettje.
Király Kíra (Röplabda) – Az NB II-es felnőtt női röplabda csapat tagja, illetve az utánpótlás korosztályú röplabdások egyik játékosa.

Képgaléria megtekintése (141 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A sportágak legjobb sportolói:

Az Év Sumósa: Csörgő Vilmos – Nemzetközi versenyen elért dobogós helyezéseiért, Országos Bajnokságon elért dobogós helyezéseiért, a világ és európa bajnoki válogatókon elért helyezéseiért, valamint Európa Bajnokságon elért harmadik helyéért.
Az Év Aikidósa: Dr. Tóth-Kovács Ádám – A Clubban végzett tevékenységéért.
Az Év Shotokan Karatékája: Dr. Kárász Orsolya – 2015-ben elért teljesítménye alapján, valamint a 2. DAN eléréséért.
Az Év Kyokushin Karatékája: Szűcs Luca – Az Utánpótlás Országos Bajnokságon II. helyet, a Diák Olimpián II. helyet, Világ Kupán (Buzau- Románia) III. helyet szerzett, és több hazai és nemzetközi verseny győztese ill. helyezettje.
Az Év Brazil Jiu Jitsusa: Rigó Tamás – Globál Grappling magyar bajnoki fordulón elért 1. helyezéséért, valamint a XI. Hungarian BJJ Open nemzetközi versenyen szerzett 3. helyezéséért.
Az Év Barantása: Budai Dániel – 2015-ben elért teljesítménye alapján.
Az Év MMA-sa: Panyi Albert – A magyar prémium MMA liga gáláján elért első helyezéséért.
Az Év Erőemelője: Nyutali Norbert – Nemzetközi Testépítő és Fitness Kupán szerzett ezüst minősítéséért, valamint több nemzetközi versenyen elért eredményéért.
Az Év Fitnessese: Glaszta Andrea – 13. Hegyvidéki Fitparádén elért első helyezéséért.
Az Év Aerobicosa: Bodnár Erika.
Az Év Íjásza: Huszár Bertold – Régiós Bajnokságon elért második, illetve harmadik helyezéseiért, valamint örömíjász versenyeken elért győzelmeiért.
Az Év Ejtőernyőse: Flamann Rolf – Az Ejtőernyős Magyar Bajnokságon és a Hüse Kupán elért kiváló eredményéért.
Az Év Profi Off-Road Párosa: Papp László, ifjú Papp László – A Bács Trophy bajnokság profi kategóriájában elért összesített 3. helyezettje.
Az Év Extrém Off-Road Párosa: Jéló Gábor, Tóth Tamás – A Bács Trophy bajnokság extrém kategóriájában elért összesített 4. helyezettje.
Az Év Szabadidő Futója: Jáksó Vince – Két órán belül futotta le a WizzAir félmaratont. Nagyatádon 28 km-t, Szeliden 33 km-t teljesített.
Az Év Up. Tornásza: Andrékovics Balázs – Csapatával a Diákolimpia Országos Bajnokságon az V. helyen végzett.           
Az Év Tornásza: Kiss Péter János – Csapatban és egyéni összetettben Vidékbajnok, Felnőtt II.-ban Országos Bajnokságon egyéniben 3. helyezett, csapatban 4. helyezett.
Az Év Up. Birkózója: Tűri Krisztián – A Diák II-es korcsoport Országos Bajnokságán II. helyet,a Diákolimpia III. korcsoportjában V. helyet szerzett.
Az Év Birkózója: Elekes Enikő – A Diák II-es korcsoport Női Országos Bajnokságán I. helyet szerzett, a Női Diákolimpia III. korcsoportjában I. helyezést ért el, a Dél Területi Országos Bajnokságra selejtező Diák II. korcsportban fiúknál II. helyet szerzett.
Az Év Evezőse: Bocskor Tamás – Az Olimpiai Reménységek Nemzetközi versenyén serdülő  kormányos négypárevezős válogatott csapat tagjaként I. helyet szerzett,  a Diák Olimpián az V. korcsoportban  egypárevezésben II. helyet,  a Szegedi Nemzetközi versenyen a serdülő kormányos nélküli négypárevezős  válogatott csapat tagjaként III. helyet, az Országos Bajnokságon a serdülő  egypárevezésben IV. helyet szerzett. Emellett válogatott kerettag.
Az Év Tájfutója: Dénes Zoltán – Hosszútávú Országos Bajnokság F35 kategóriában 1. helyezett. Normáltávú Országos Bajnokság F40 kategóriában 3. helyezett. Egyesületi Váltó Országos Bajnokság V170 kategóriában 1. helyezett.  Pontbegyűjtő Csapat Országos Bajnokság F105 kategóriában 2. helyezett.
Az Év Sakkozója: Nagy Lajos – Az elmúlt 40 év meghatározó játékosa.
Az Év Up. Sakkozója: Kaczúr Flórián – A Korosztályos Országos Bajnokságon a 18 évesek kategóriájában I. helyet, a Diák Olimpia VI. korcsoportjában I. helyet,az U18-as Európa Bajnokságon VI. helyet,az U18-as Világ Bajnokságon XII. helyet szerzett. Teljesítette és megszerezte a Nemzetközi Mesteri Normát! A korosztályos válogatott keret tagja.
Az Év Úszója: Tompai Gábor – Úszóként, edzőként és oktatóként, valamint vízilabdaedzőként elért eredményei alapján.
Az Év Vízilabdása: Jánosi Milán – Országos Vidékbajnoki csapattag.
Az Év Up. Lovasa: Bolvári Anna – Stílusversenyeken, és országos versenyeken elért helyezései alapján.
Az Év Lovasa: Hajnal Franciska – Ügyességi versenyeken, díjugratásban, valamint távlovaglásban elért dobogós helyezéseiért.
Az Év Sportlövője: Geri Péter – 2015-ben elért eredményei alapján első osztályú minősítést ért el.
Az Év Asztalitenizezője: Vida Zolta – Megyei diákolimpiai bajnoki cím eléréséért.
Az Év Női Teniszezője: Nyíri Anett.
Az Év Férfi Teniszezője: Lakatos Ármin.
Az Év Leány Diáksportolója: Horváth Réka – A 300 méteres síkfutáson a magyar ranglista harmadik helyezettje.
Az Év Fiú Diáksportolója: Drenyovszki Dominik – Megyebajnok összetett atléta, országos 10. helyezett.
Az Év Up. Röplabdása: Fehérvári Anna – Az NB II-es felnőtt női röplabda csapat tagja, aki jelenleg a legjobb utánpótlás játékos.
Az Év Junior Röplabdása: Greksa Zsófia – Az NB II-es felnőtt női röplabda csapat tagja, aki jelenleg a legjobb junior játékos. Az ifjúsági csapat kapitánya.
Az Év Röplabdása: Szigeti Anna – Az NB II-es női röplabda csapat egyik meghatározó játékosa.
Az Év Mini Labdarúgója: Tóth Gergely.
Az Év Up. Labdarúgója: Molnár Márton.
Az Év Serdülő Labdarúgója: Korsós Ádám.
Az Év Ifjúsági Labdarúgója: Rostás Péter.
Az Év Junior Labdarúgója: Szűcs Csaba.
Az Év Női Labdarúgója: Mészáros Csilla.
Az Év Férfi Labdarúgója: Kohány Balázs.
Az Év Leány Szivacskézilabdása: Szabó Laura.
Az Év Fiú Szivacskézilabdása: Szabadi Milán.
Az Év Up. Leány Kézilabdása: Horváth Fanni.
Az Év Up. Fiú Kézilabdása: Iván Dominik.
Az Év Junior Kézilabdása: Balázs Péter.
Az Év Női Kézilabdása: Kiri Mónika.
Az Év Férfi Kézilabdása: Lakatos Ádám.
Az Év Kispályás Labdarúgója: Vén Csaba.
Az Év Kispályás Senior Labdarúgója: Pécsi István.

Képgaléria megtekintése (141 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

2016-ban első ízben, hagyományteremtő szándékkal az Év Sportmédiája címet is kiosztották, amelyet a Korona Rádió munkatársa, Mike Szilvia vehetett át.

Ugyancsak először Sztankovics István "Tyutyu" emlékdíjat kapott Raffay András az úszásban és vízilabdában nyújtott kimagasló munkájáért.

Az év legjobbjainak járó Vándorserlegeket dr. Bálint József polgármester adta át:

Kalocsa Város Legjobb Női Sportolója: Ferencz Panna (KSE Evezős Szakosztály) – Többszörös Országos Bajnok, Négyszeres Diákolimpia Bajnok.
Kalocsa Város Legjobb Férfi Sportolója: Bagó Tibor (KSE Birkózó Szakosztály) – Országos Bajnokságokon elért dobogós helyezéseiért.
Kalocsa Város Legjobb Utánpótlás Sportolója: Bessenyei Réka (KSE Kyokushin Karate Szakosztály) – Világkupán elért első helyezéséért, Diákolimpián szerzett bajnoki címéért, Országos Bajnokságon elért második helyezéséért.
Kalocsa Város Legeredményesebb Edzője: Németh Zoltán (KSE Evezős Szakosztály) Hat sportolója is tagja korosztálya válogatottjának, tanítványai az Országos Bajnokságokon 63 bajnoki pontot szereztek, 13 helyezést elérve, több tanítványa is ranglista vezető a korosztályában.
Kalocsa Város Legjobb Utánpótlás Csapata: KSE Evezős Szakosztálya (Ferencz Panna, László Kíra, Bocskor Tamás, Szalai Szilárd, Szalai Andor, Romsics Lili, Balog Csaba, Balog Gábor, Szilágyi Márk, Szilágyi Ervin, Csamangó Richárd, Szabó Erik, Szalontai Patrik, Szalontai Zsolt, Tóth Péter, edző: Németh Zoltán).
Kalocsa Város Legjobb Csapata: Kalocsai Kézilabda Club (Ágoston Richárd, Baksa Gábor, Baksa Richárd, Balázs Péter, Balla Gábor, Golyhovics Gergő, Juhász Péter, Kanalas Norbert, Katona Bence, Lakatos Ádám, Óvári Dániel, Perity Patrik, Princzes Attila, Rimai Richárd, Romsics László, Rumi Ádám, Schaffer Richárd, Szvétek Balázs, Tóth Balázs, Tóth László, Virág Roland, edző: Kolics János).

Képgaléria megtekintése (141 db kép)
Kalocsa Város Legjobb Női Sportolója
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Képgaléria megtekintése (141 db kép)
Kalocsa Város Legjobb Férfi Sportolója
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Képgaléria megtekintése (141 db kép)
Kalocsa Város Legjobb Utánpótlás Sportolója
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Képgaléria megtekintése (141 db kép)
Kalocsa Város Legeredményesebb Edzője
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Képgaléria megtekintése (141 db kép)
Kalocsa Város Legjobb Csapata
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Képgaléria megtekintése (141 db kép)
Kalocsa Város Legjobb Utánpótlás Csapata
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A díjak átadása után vacsorával, tombolával folytatódott, és a Soundwitch zenekar közreműködésével hajnalig tartó mulatsággal zárult az idei Sportbál. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 13., 15:18
Egy tíz hónapra ítélt férfit az ágyneműtartóban találtak meg a szekszárdi rendőrök, miután testvére hamis információval próbálta félrevezetni a hatóságokat. Még >>>
2025. 05. 13., 15:06
Egy háromtagú kunbajai család hónapokon át fosztogatta a település lakatlan ingatlanjait. A rendőrség azonosította az elkövetőket, és az ügy iratait átadták az ügyészségnek. Még >>>
2025. 05. 13., 12:20
Május közepén szokatlanul hideg időre ébredt az ország, és bár a hivatalos hidegrekordot nem Bács-Kiskun vármegyében mérték, Kalocsa és környéke is fagypont közeli hőmérsékletet tapasztalt – ami komoly kockázatot jelenthet a mezőgazdaság számára. Még >>>
2025. 05. 13., 11:09
Az idei tavasz és nyár különösen megviseli az allergiásokat: a szeles, száraz időjárás miatt rendkívül magas a pollenterhelés, ami egyre erősebb tüneteket idéz elő. Még >>>
2025. 05. 13., 10:15
2025. 05. 12., 15:53
A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium diákja, Major Tamás első helyezést ért el az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjén, az épület- és szerkezetlakatos szakmában. A rangos megmérettetésre a Szakma Sztár Fesztivál keretében került sor Budapesten. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK