2021. 11. 30. kedd
András, Andor
: 369 Ft   : 327 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Rekordszámú érdeklődő a BME állásbörzéjén

2021. 10. 20., 08:21

Gépész-, vegyész-, villamosmérnök-hallgatók sora kereste fel a Paks II. standját a BME jubileumi állásbörzéjén. Más műszaki, illetve egyéb szakokon tanulók közül is sokan érdeklődtek a szakmai gyakorlati lehetőség, valamint a nyitott pozíciók iránt. (x)

Száz kiállító volt idén hazánk legnagyobb állásbörzéjén, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem jubileumi, ötvenedik állásbörzéjén. Az eseménynek évek óta elmaradhatatlan résztvevője a Paks II. Zrt. is, amelynek standja ezúttal talán minden eddiginél népszerűbb volt.

Október 13-14-én, két napon át keményen állták a sarat kollégáim, hiszen reggeltől estig szüntelenül özönlöttek az érdeklődők."– mondta Mittler István. A Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója hozzáfűzte, hogy a második napon egy időben a cég hat munkatársa fogadta az álláskeresőket.

Tudtuk, hogy sok érdeklődő lesz, hiszen több ezer hallgatója van a BME-nek, ráadásul a program nyitott, de erre magunk sem számítottunk. Nyitástól zárásig tömegek álltak a standunk előtt, amelynek dizájnja kapcsán egyébként számos pozitív visszajelzést is kaptunk. Sokat elmond, hogy néhány órára a helyszínre látogató humán erőforrás igazgatónk, Bognár Péter is beállt az előadók közé, segítve a munkájukat."– számolt be az igazgató. Hozzátette, sokatmondó, hogy a program vége felé egy másik kiállító is felkereste a Paks II.-es standot, hogy megkérdezze, mi a szűnni nem akaró érdeklődés titka.

 

Kollégáim arról számoltak be, hogy rengetegen érdeklődtek szakmai gyakorlati lehetőség iránt, illetve a Mérnök leszek a Paks II.-nél program is a figyelem fókuszába került. Hogy pontosan hány látogatónk volt, képtelenség volna megmondani, de több százra becsüljük a számukat."– tájékoztatott Mittler István.

A Paks II. Zrt. idén ősszel több állásbörzén is megfordul. Ezek között vannak hagyományos, személyes találkozást lehetővé tevő alkalmak, de online börzén is találkozhatnak a cég ajánlataival az állást, karrierlehetőséget keresők.

A BME-n szerzett tapasztalatok is alátámasztják, hogy perspektívát látnak a fiatalok a Paks II. projektben. Erre egyébként minden okuk meg is van, hiszen társaságunk feladata a blokkok létesítésén túl az üzembe helyezésük és üzemeltetésük is. Mivel a tervezett üzemidő hatvan év, teljes életpályájukat itt tölthetik azok, akik az atomenergia, a Paks II. projekt mellett teszik le a voksukat."– fogalmazott.

Legközelebb október 20-21-én a JOB4me virtuális állásbörzén, október 27-én a Debreceni Egyetem, majd novemberben a Dunaújvárosi Egyetem állásbörzéjén lesz ott a Paks II. Zrt. standja. A társaság online is tájékoztat aktuális karrierlehetőségeiről a cég karrieroldalán. 




* Támogatott tartalom

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 11. 27., 14:25
A kalocsai Török „Töce” Tibor, A-MAFOSZ-fotóművész 16 éves pályafutása legeredményesebb évét zárta. A fotográfus 2021-ben 30 díjat nyert. A több mint 150 kiállításra javasolt képe négy földrészen és 20 különböző országban került bemutatásra. A pályázatokon díjazott képeinek 90 százaléka Kalocsán és annak vonzáskörzetében készült!
2021. 11. 26., 08:05
Két napja, a közmeghallgatáson még hiányolták, máris megnyílik a kalocsai Infopont. Az iroda napi nyolc órán át tart majd nyitva. Feladatai között szerepel a turizmus kiszolgálása, kulturális és más rendezvények népszerűsítése és belépőjegyek árusítása, tájékoztatás, valamint az önkormányzattal való kapcsolattartásban is segítséget nyújt.
2021. 11. 25., 08:40
Évekig valóban csatatérre emlékeztetett Kalocsa főtere. Mire egyre nagyobb felületen készül el az új díszburkolat, hétfőn megütközött a városházán a képviselő-testület és a kivitelező érsekség. Egy újabb határidő-hosszabbítási kérelem volt a casus belli. A testület nem engedett. Eben a cikkben a kérelmezők érvrendszerét ismertetjük, dr. Filvig Géza polgármester bevezetőjével.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 11. 29., 16:21
Öltöztesd ünneplőbe az ablakot is, varázslatos hangulatot kölcsönöz az egész szobának! Még >>>
2021. 11. 29., 15:23
Szerdán a nap első felében nem valószínű csapadék, később azonban kisebb mennyiségű melegfronti csapadék érkezik, északon, északkeleten elsősorban hó, míg délnyugat felé haladva már inkább havas eső, eső formájában. Még >>>
2021. 11. 29., 09:54
A baromfi ágazatot érő kár mérséklése érdekében minden könnyítő intézkedést elrendelnek a szakemberek, amint azt a járványhelyzet lehetővé teszi. Még >>>
2021. 11. 29., 09:48
A Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ szervezésében ezúttal a Kolompos együttes mulatságára! Még >>>
2021. 11. 28., 16:00
Az ANDA Present Kft. 10 000 db gyermekmaszkot adományozott a Kertvárosi Általános Iskoláért-Gyermekeinkért Alapítványnak. Még >>>
2021. 11. 28., 14:56
A vádlott szándékosan segítséget kívánt nyújtani 4 szír migráns személynek abban, hogy a szerb-magyar államhatár közeléből Nyugat-Európába, Ausztriába eljussanak. A sikeres szállítást követően Belgrádban 1000 eurót kapott volna fizetségül. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei