Az alábbi, a választási eredményeket értékelő közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz az MSZP és Szövetségben Városunkért Egyesület.
Az egyesület közleményét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:
„Mindenek előtt gratulálunk a győztes polgármesternek és a képviselő testületbe bejutóknak! Az elkövetkezőkben sikeres és eredményes munkát kívánunk, elsősorban a város lakóinak javára.
Az elért eredmények a választók a akaratának megnyilvánulása volt! Tudomásul vesszük a választók döntését. A okok, annak következményei részletes és alapos elemzést igényelnek, nagyon sok tényező figyelembe vételét tükrözik a jövőre vonatkozóan. Ez a tagságunk és az egyesület részéről meg történik az elkövetkezendő időben. Jelen pillanatban az összefogás hiánya csak részben vezetett ilyen eredményhez! Hangsúlyozzuk, hogy nem az MSZP miatt nem történt meg az összefogás!
Idén március hónapban kezdődött tárgyalás sorozat megszakadását elsősorban a Békés Kalocsáért Egyesület elnökének állásfoglalása, az egyesület polgármester jelöltjének személyes kitételei, mérhetetlen egója, hatalom vágya eredménye. Egy baloldali párt nem egyezhetett bele azokban a feltételekbe (A pártok teljes kizárása a kampány során, pártlogók tilalma, az ellenzékiség hansúlyozásának hiánya, a NER lebontása, annak gyengítésére való törekvés, az elmúlt kilenc év kritikus megítélése stb.)
Az együttműködés egyéb feltételeinek hiánya mely a Jobbik helyi szervezetének elnöke részéről történt (személyek teljes kizárása, civil szervezetek kizárása a tárgyalások során). Az egész kampány során csak a mindenáron való alkalmasságának igazolása, a hatalom és a velejáró előnyök megszerzésére való törekvés jellemezte.
Véleményünk szerint ezenkívül közrejátszott a sikertelenségben a harmadik egyesület megjelenése, teljes önállóságának hangsúlyozása is. Az eredmények matematikai összeadása esetén születhetett volna jóval szorosabb illetve más eredmény!
Az élet megy tovább a jövöben tovább kell dolgoznunk városunkért, gyermekeink és unokáink jövőjéért!
Ehhez kívánunk valamennyi polgárunknak sok sikert, eredményes munkát, jó egészséget!”
Ahogy korábban is beszámoltunk róla, novemberben ismét véradásra lesz lehetőség Kalocsán és környékén. A Magyar Vöröskereszt Kalocsai Területi Szervezete Retro véradás címmel hívja a segíteni vágyókat november 15-én, szombaton 10 és 14 óra között a Közösségi Házba.
Harmadik alkalommal rendezte meg nyílt napját a kalocsai kutyamenhely, ahová a hűvös, borongós idő ellenére is több mint száz állatbarát látogatott el, hogy sétáltassa, simogassa és adományaival segítse a menhely lakóit.
Az MVM Démász Áramhálózati Kft. tájékoztatása szerint november 10-én és 11-én hálózatfejlesztési munkálatokat végeznek Kalocsán, ezért több városrészben ideiglenes áramszünetre kell számítani.
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel a november harmadikán átadott CT-berendezésről, a magyar egészségügy helyzetéről, a kalocsai kórház szerepéről, valamint a ’D’ épület jövőjéről beszélgettünk.
Az Európai Unió legelőrehaladottabb atomerőmű-építési projektje, a Paks II. is bemutatkozott a párizsi Nukleáris Világkiállításon. A World Nuclear Exhibition nyolcvan ország több mint ezer szakemberének aktív részvételével zajlott és huszonötezer látogatót vonzott. Magyarország először vett részt az atomenergia-felhasználás teljes területét bemutató találkozón. A Paks II. Zrt.-t és további hat hazai céget bemutató standot Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója is megtekintette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Jákli Gergely elnök-vezérigazgató társaságában. (x)
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel a november harmadikán átadott CT-berendezésről, a magyar egészségügy helyzetéről, a kalocsai kórház szerepéről, valamint a ’D’ épület jövőjéről beszélgettünk.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának hallgatói szakmai látogatáson jártak a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, ahol testközelből ismerkedhettek meg a rendőri hivatás mindennapjaival.
Még >>>
A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai idén is részt vettek a város pályaválasztási kiállításán, ahol a diákok első kézből ismerhették meg a rendőri hivatás sokoldalú és izgalmas világát.
Még >>>
November 9-én a világ a feltalálókat ünnepli – azokat az embereket, akik bátorsággal és kitartással formálják jövőnket. A Feltalálók Napja remek alkalom arra, hogy megemlékezzünk azokról, akik ötleteikkel megváltoztatták mindennapjainkat.
Még >>>
A jövő rendőrei újabb mérföldkőhöz érkeztek szakmai útjukon: eskütételük után már hivatásosként szolgálják a közösséget. A Bács-Kiskun vármegyei rendőrkapitányok személyesen adták át a jelvényeket leendő kollégáiknak.
Még >>>
A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által létrehozott Sváb-sarki Fi200 Klub legutóbbi találkozóját Hajóson rendezték meg. Az esemény ismét bebizonyította, hogy a klub nemcsak kapcsolatépítésre, hanem valódi üzleti együttműködések elindítására is kiváló lehetőség.
Még >>>