Az államalapítás ünnepére idén is színes és emelkedett hangulatú programokkal készül Kalocsa városa. Az egész délelőttöt kitöltő eseménysorozat augusztus 20-án, szerdán várja az érdeklődőket, egyházi és városi ünnepségekkel, díjátadóval, kenyérszenteléssel és kulturális műsorokkal.
Kalocsán 2025. augusztus 20-án ünneplik meg az államalapítás emléknapját, hagyományosan méltóságteljes programokkal.
A nap 8:30-kor kezdődik az ünnepi testületi üléssel a Polgármesteri Hivatal dísztermében, ahol városi kitüntető díjakat is átadnak. A megemlékezést a Kalocsa Kamarakórus közreműködése teszi ünnepélyesebbé.
10 órától ünnepi szentmisét tartanak a Kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban, amelyet dr. Bábel Balázs érsek és metropolita celebrál.
11 órakor kerül sor a városi megemlékezésre, amely koszorúzással és kenyérszenteléssel egybekötött ünnepség formájában valósul meg a Szentháromság téren, a Szent István szobornál. Ünnepi beszédet mond Kákonyi István önkormányzati képviselő, az új kenyeret pedig Dr. Bábel Balázs szenteli meg.
Az eseményeken közreműködik a Kalocsai Thália Társulat, a Piros Rózsa Táncegyüttes, a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred, valamint a Mezőföldi Zászlóalj díszegysége.
A programokat Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsai Művelődési Központ NFK szervezi.
Forrás és kép: KIKK
Borítóképünk archív fotó
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.