A program különösen fontos a kalocsai és környékbeli fiatalok számára, hiszen térségünk távol esik a nagy egyetemi városoktól, így sok tanulónak nehéz vagy szinte lehetetlen részt venni több felsőoktatási intézmény nyílt napján.
Az esemény éppen ezt a problémát oldja meg:
a diákok egy helyen találkozhatnak az ország vezető, környékbeli egyetemeivel, megismerhetik a szakokat, a felvételi követelményeket, a hallgatói életet és a továbbtanulás gyakorlati tudnivalóit.
A gimnázium dísztermében és a kijelölt helyszíneken kiállítások, tájékoztatók és tanácsadások várják a résztvevőket.
A rendezvényen többek között jelen lesz a Pécsi Tudományegyetem, az ELTE, az Óbudai Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a MATE, a Budapesti Corvinus Egyetem, a BME, a Pannon Egyetem és számos más felsőoktatási intézmény képviselete.
A gimnázium diákjai már kilencedik osztálytól kezdve minden évben részt vehetnek a programon, így négy év alatt átfogó, sokoldalú ismeretet szerezhetnek a felsőoktatás folyamatosan változó kínálatáról. A különböző előadások többször visszatérnek, így mindenki saját tempóban, érdeklődési körének megfelelően mélyítheti tudását.
Az „Egyetemek napja” olyan alkalom, amely valódi segítséget nyújt a pályaválasztás útvesztőjében – a gimnázium pedig továbbra is elkötelezett abban, hogy diákjait támogassa a legfontosabb döntéseik meghozatalában.
Borítóképünk archív fotó
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.