Solton március 7-én, hétfőn a „Lelkem ablakai” című irodalmi összeállítással kezdődik, március 18-án, pénteken Ossian koncerttel zárul az idén 25. alkalommal megrendezésre kerülő Solti Tavaszi Napok. A 12 napon át tartó programsorozat a város címéréből ihletett merítve aranykulccsal nyit ajtót a lakosság felhőtlen, vidám, remélhetőleg igazi tavaszt hozó kikapcsolódásának.
Március 8-án nemcsak a Nőnapot ünneplik Solton, ugyanis ezen a napon rendezik az Aranykulcs Hegyközség Borversenyét a városháza dísztermében. Este 6 órakor, a borbírálat eredményhirdetésekor már az is kiderül, a gazdák közül kiknek a borai bizonyultak a legjobbnak. Ugyanezen a napon Gregor Bernadett színművész lesz annak a zsűrinek az elnöke, amely az általános iskolások Duna-melléki Petőfi szavalóversenyén hivatott dönteni arról, kik a legjobb szavalók.
Március 9-én délelőtt a megyei nyugdíjas klubok vers és prózamondó versenyét tartják a művelődési házban, de a színpadon 19 órától már a Duma színház jazz-up comedyestje lesz látható. A jegyek elővételben 1000, a helyszínen 1300 forintért kaphatók.
A másnapi pályaválasztási rajzpályázat csak bevezetője a kicsiknek szóló, 17 órakor kezdődő Bóbita együttes gyermekkoncertjének.
A pénteki zártkörű, díjkiosztó borkóstoló vacsora igazi kulináris élvezeteket kínál a résztvevőknek, akik közül minden bizonnyal szombaton is sokan részt vesznek a Nivo Motorsport Kft. Családi Napján, az úgynevezett volt „Répa rakodó” területén, ahol élményautózásra is lehetőség nyílik. A 11 órakor kezdődő judo verseny, a Solti Mazsorett Csoport jubileumi gálaműsora is minden bizonnyal sok érdeklődőt csal majd a művelődési házba.
A következő hét Baráti Dalos Találkozóval, március 15-én a Borlovagrend sakkversenyével indul, hogy aztán 15 órától, ünnepi megemlékezés keretében adják át a 2016. év Solt Városért Emlékérem kitüntető címeket.
A programsorozat március 18-án, pénteken 20.30 órától az Ossian koncerttel zárul.