Jól indul a 2019. év a soltiaknak, a január 18-i kormányhatározat szerint 450 millió forint egyedi kormányzati támogatásból épülhet fel a városban mindeddig nélkülözött, szinte valamennyi lakossági fórumon szorgalmazott sportcsarnok. A jó hírről Kalmár Pál polgármestert kérdeztük.
A településvezető elmondta:
Solt Város Önkormányzata külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül vissza nem térítendő, 450 millió forint egyedi költségvetési támogatásban részesült sportcsarnok építésének támogatására.
Forrás: Zsiga Ferenc
Amint azt bizonyára nagyon sokan tudják, Solt város lakossága részéről a sportcsarnok építése kiemelt igényként fogalmazódott meg a város vezetése felé, amely most Font Sándor országgyűlési képviselő támogató hozzáállásának, patronálásának köszönhetően végre valóra válik.
- A soltiak miként értesültek a jó hírről, és mitől lehetnek biztosak ebben?
- A települési önkormányzatok 2019. évi feladatainak támogatásáról szóló 1004/2019.(I.8.) Kormányhatározat alapján 45 település részesült a közel 10,7 milliárd forintos fejlesztési támogatásban. Talán beszédes, hogy csak a Budapest V. kerület Önkormányzata, Miskolc, Dunaújváros, Kisbér és Nyíregyháza önkormányzata előzött meg bennünket a kapott támogatási összeg nagysága tekintetében.
- A sporton kívül milyen célokat szolgál még az új sportcsarnok?
- A sportcsarnok a település életében olyan kitüntetett tér, amely eredendő sport feladatán túl számos szociális, kulturális, rekreációs és szórakoztató tevékenység helyszíneként jelentős hatást gyakorol a helyi társadalom identitásának formálására. A támogatás felhasználásával egy olyan európai színvonalú sportcsarnok válik valóra, amely hosszú távon szolgálja a település, Solt város fejlődését – nyilatkozta portálunknak Kalmár Pál, Solt város polgármestere.
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel a november harmadikán átadott CT-berendezésről, a magyar egészségügy helyzetéről, a kalocsai kórház szerepéről, valamint a ’D’ épület jövőjéről beszélgettünk.