2026. 09. 10. csütörtök
Hunor, Nikolett
: 364 Ft   : 312 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Új kormányablak nyílt Solton

2015. 10. 07., 11:02

Font Sándor országgyűlési képviselő, Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Kalmár Pál, Solt város polgármestere 2015. október 6-án adta át a kalocsai járás második, új típusú, az okmányirodai szolgáltatásokat is ellátó kormányablakát, az eseményen együtt vágták át a Kormányablak megnyitását jelképező nemzetiszínű szalagot – közölte a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal portálunkhoz is eljuttatott sajtóközleményében, amelyet az alábbiakban változatlan formában közlünk.

A megye járási hivatalainak vezetőit, a solti társadalmi szervezetek és egyházak képviselőit, a kormánytisztviselőket elsőként Kovács Ernő kormánymegbízott köszöntötte, aki elmondta: múlt év márciusában Kalocsán nyílt a megye első kormányablaka, a kalocsai járás második kormányablakának, a soltinak a megnyitása annak az átadás-sorozatnak a része, melynek kertében idén 10 új kormányablak nyílik Bács-Kiskun megyében. Október végétől így már a megye 14 településén, összesen 15 helyszínen, úgynevezett új típusú integrált ügyfélfogadási térben fogadják és szolgálják ki az ügyfeleket a kormányhivatal munkatársai. Mint elhangzott, a solti kormányablak átadásával kerek számhoz érkeztek, országosan a 160. kormányablak kezdte meg működését a keddi naptól. Ebből az alkalomból a kormánymegbízott Baltay Tímea helyettes államtitkár üdvözletét is tolmácsolta, aki sok sikert kívánt a megye további kormányablakainak megnyitásához.


Forrás: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Kovács Ernő arra is rámutatott, hogy a kormányhivatal az új kormányablakok megnyitásával nagy lépést tesz a közigazgatás korszerűsítése cél megvalósítása érdekében, az ügyintézés során immár Solt vonzáskörzetében is korszerű, érdemi szolgáltatást tudnak nyújtani. Az ügyek intézéséhez már nem kell az ügyfeleknek több hivatalt felkeresniük, elég elmenni a kormányablakba, ahol udvarias és gyors kiszolgálás mellett, egy helyen intézhetik ügyeiket. Amennyiben az adott ügytípus még nem intézhető a kormányablaknál, az ügyfél egyértelmű útbaigazítást kaphat.

Kovács Ernő kormánymegbízott mindazok munkáját megköszönte, akik részt vettek a kormányablak kialakításában, külön kiemelte Kalmár Pál, Solt város polgármestere hatékony segítségét.


Forrás: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal


Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője elismerését fejezte ki a Kormányablakok, így a solti kormányablak kialakításában részt vevőknek és annak a véleményének adott hangot, hogy a járási hivatali rendszer kialakítása beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A képviselő az itt élők komfortérzetének javítása, a környék gazdaságának fejlődése szempontjából is fontos tényezőként értékelte az új kormányablakot, hiszen a gyors és szakszerű ügyintézés nagy segítségére lesz a már működő, vagy a jövőben alakuló vállalkozásoknak is. Mint emlékeztetett, a solti kormányablak megnyitása mellett Kiskőrösön az elmúlt pénteken, majd Topmán, Jánoshalmán, Bácsalmáson, Kunszentmiklóson, Tiszakécskén, Kiskunfélegyházán, és a már meglévőn túl további egy kormányablak nyílik majd Kecskeméten. A képviselő szólt arról is, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben dr. Kovács Zoltán, területi közigazgatási államtitkár azért nem tudott részt venni a solti ünnepségen, mert az Országgyűlés az olcsóbb közigazgatás érdekében vette tárgysorozatba az egyes eljárási illetékek megszüntetését, illetve azok jelentős csökkentését. Font Sándor végül sikeres munkát, elégedetten távozó ügyfeleket kívánt a kormányablakban dolgozó munkatársaknak.


Forrás: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal


Kalmár Pál, Solt város polgármestere a városi lét további fejlődésének nevezte az új kormányablak megnyitását, és arról számolt be, hogy a város és vonzáskörzetének lakossága megelégedéssel fogadja, hogy utazás nélkül, az ügyintézésre kevesebb időt szánva, helyben tudja intézni a számára fontos ügyeket.

A solti új kormányablak 7 munkaállomáson, hétfőn már reggel 7 órától fogadja a hozzá fordulókat, csütörtökön 18 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére. Az új kormányablak épületében intézik továbbra is a gyámhivatali, szociális és hatósági ügyeket.


Forrás: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal


Az okmányirodákban intézhető 110 ügykör helyett a kormányablakokban, így a solti kormányablakban is 423 ügytípusban kezdeményezhető eljárás, tehát közel négyszer annyi ügy intézhető egy helyen, mint eddig. Ráadásul a 21. század igényeinek megfelelően kialakított, akadálymentesített, modern környezetben, jól felkészített ügyintézők segítségével. A kormányablakokban intézhető ügyek száma folyamatosan növekszik, hamarosan meghaladja az ezret.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-07 15:31:52
Őszi hagyományokkal, színes programokkal és közös ünnepléssel várják a látogatókat szeptember 12-én, szombaton a Gerjeni Szüreti és Falunapon. A rendezvénynek a Közösségi Ház és a Faluközpont ad otthont.
2026-09-07 10:29:02
Szeptember 8-án, kedden rendezik meg Bátyán a Kisboldogasszony napi búcsút. A program 17 órakor horvát nyelvű szentmisével kezdődik a templom előtti füves területen, amelyet Tomaskovity Szabolcs atyával celebrálnak.

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 10., 13:11
Két embert szállítottak kórházba egy szerdán este történt baleset után, amikor egy személyautó árokba hajtott az 51-es főúton, Dusnok közelében. A bajai tűzoltók emellett Katymár külterületén egy hektáron égő bozótos és száraz fű oltásában is részt vettek. Még >>>
2026. 09. 10., 09:57
Heves széllel és villámokkal érkezett meg a vihar szerda este a térségbe, amely több helyen is komoly károkat és veszélyhelyzetet okozott. Pakson tűz keletkezett egy üres telken, Kiskunfélegyházán pedig egy kidőlő fa halálos tragédiát okozott. Még >>>
2026. 09. 10., 08:53
Nagy szükség van a segítségre: jelenleg 14 kisbaba várakozik a Bajai Szent Rókus Kórházban, akik számára több alapvető higiéniai és egyéb terméket is gyűjtenek. Még >>>
2026. 09. 09., 10:42
Záporok, zivatarok, erős széllökések és akár jégeső is érkezhet a következő napokban. A változékony időjárást egy közeledő front, majd egy mediterrán ciklon alakíthatja. Még >>>
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>
2026. 09. 07., 09:32
A hidegebb idő beköszönte előtt újabb segítséget kér a kalocsai állatmentő szervezet. A menhely 11 cicája számára meleg kuckókat alakítanának ki, ehhez pedig használt fa almásládákat várnak a segítőktől. Még >>>
2026. 09. 07., 09:03
Újra beköszönt a kánikula a hét elején: szerdán akár 35–36 fok is lehet, ám estétől hidegfront közelít. A hét második felében záporok, zivatarok és jelentős lehűlés hozza el a kora őszies időt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK