Jelentkezett a baltával kis híján megölt férfi – „A felesége azt mondta, kár, hogy csak ennyire sikerült!”

„Sajnálom, hogy amikor a múlt héten itt járt, nem találkoztunk, de azon a napon tovább dolgoztam. Anyám ment el R. Ildikóval közös, nagyobbik hatéves kislányomért az óvodába, aki azóta is velem van. Egyedül nevelem, mióta az eset után harmadik napon kiengedtek a kórházból” – mutat K. Zoltán a konyhában éppen tejet szürcsölgető kislányra.

„Először is, nézze meg, mit művelt velem a feleségem, és nyugodtan fotózza. Egyelőre én vagyok, akit meg akartak ölni! Ildi úgy mutatott be, mint egy brutális valakit. Nem vagyok az! Nem tagadom, amikor még a télen feljelentést tett, mert megvertem, - ennek is szépen volt előzménye - indult ilyen eljárás, de azt visszavonta és megszüntették. A lényeg, hogy

én soha nem vettem át erről szóló papírt, és egészen április 13-ig, amikor rám támadt, megszakítás nélkül éltünk együtt. Nem volt távoltartás, hiába mondja, nem a nagyobbik lányunk miatt fogadott vissza.” Amikor összeszólalkoztunk, az legtöbbször a gyerekek miatt volt, mert nem törődött velük úgy, ahogy egy anyának kellett volna. Erről majd biztosan beszélnek a családi életünkbe is bele látó barátaink, akik azért vannak itt, önként, hogy elmondják, mi is a valós helyzet.

Április 13-án este, úgy fél 10 körül, együtt, tehát én, a feleségem, a 6 és a 2 éves kislányunk közösen indultunk haza az egyik közelben lakó barátunktól. Tehát nem egyedül mentem haza részegen, amikor ők már feküdtek. Nem tagadom, ittam, de nem dülöngéltem, magamnál voltam, tudtam mit csinálok.

Baltával sújtott le háromszor férje fejére a szakmári asszony – Három hónap távolságtartás után fogadta vissza a férfit

„Bízom abban, hogy nem ítélnek el, de ha elítélnek, így jártam. Majd kibírom valahogy, de ennek a helyzetnek valakinek már véget kellett vetnie, annyit szenvedtem a gyerekekkel.”

bővebben ...

Ildikó azt mondta magának, hogy ő a kisebbik lányunkkal feküdt az ágyban, majd én keresztbe rájuk feküdtem, ütöttem, vertem. Na, ez nem igaz!

Azért sem lehet így, mert ugyan ő nem beszélt róla, de a nagyobbik kislány, mint ahogy szokott, mellettem volt az ágyban, tehát négyen feküdtünk a kihúzható kanapén. Én és a nagyobbik kislány hamar elaludhattunk.

Már csak arra emlékszem homályosan, hogy iszonyúan fáj a fejem, forog velem minden, hányingerem van, vér csurog az arcomon, vérben ázik az ágynemű, amit ki is kellett dobni azóta." Arra is emlékszem, hogy hordágyon vittek ki a házból. Először a kalocsai sürgősségire szállított a mentő, majd onnan vittek a kecskeméti megyei kórházba. Összesen vagy tíz öltéssel varrták össze a fejemet, arcomat.

Még nem volt varratszedés, hétfőn megyek be egy újabb agyi CT-re, mert a fejem, a nyak fölötti bal hátsó felén azóta is nagyon fáj.” Ildi azt mondja, háromszor sújtott le a baltával, de az is lehet, hogy négyszer, mert a sérülések száma a szemöldököm felettivel, a fájó tarkómmal együtt sehogy nem jön ki háromra, de ezt nem tudom.

Az eljárás hivatalból indult Ildikó ellen. Miután a rendőrség megindította, nekem már nem kellett feljelentést tenni. Most már azt is tudom, amikor két hónapja infarktusom volt, azt mondta, bár csak megdöglött volna. Eddig nem tettem volna feljelentést, de most már megtenném.

Tudja, nem volt ez mindig így közöttünk. A problémák akkor kezdődtek, amikor egy évre kimentem Németországba. Az ács szakmában vagyok jártas, így gipszkartonoztam, hogy megéljünk, tudjuk fizetni a törlesztő részletet a házra, ami 50 ezer forint havonta. Amikor itthon voltam, mondogatták, hogy összeállt valami férfivel, de hittem is, nem is. Mindaddig nem, amíg arra nem jöttem haza, hogy az asszonnyal egy férfi van a saját házamban.

Akkor sok minden megváltozott köztünk. Attól kezdve a gyerekekkel sem úgy foglalkozott, ahogy kellett volna. Amióta a kórházból kiengedtek, alig tudok enni, legfeljebb pépes dolgokat. Lesoványodtam, gyenge vagyok, de dolgozni azért kell, meg kell élni, a kislányt is én nevelem.

A balhé óta nem keresett, nem járt itt, nem kért bocsánatot. Nem csak magának mondta, hogy jobb lett volna, ha ott maradok, de azért én elvittem már a kislányt az anyja házához, hogy lássák egymást.”
„Ez az igazság, mindegy, hogy ő hogy csűri-csavarja” – mondta K. Zoltán, aki hogy hitelesebb legyen amit mond, beinvitál a konyhából nyíló kisebb, majd nagyobb szobába.

Utóbbiban van a kanapé, amin aludni szoktak, de mint mutatja, alatta nincs hely elhelyezni egy baltát, mert zárt az alja. Ahogy jobban körbe néz, bizonytalanul mondja:

„talán a fotel alatt lehetett a balta, aminek a helye normális esetben az udvari fáskamrában van. A szokásosnál hosszabb nyelű baltát a rendőrség lefoglalta. Én már régen láttam, viszont éreztem!
Az eset óta közel két hét telt el, de engem azon kívül, hogy a következő hét kedden a kecskeméti rendőrök - akkor még nagyon erős fejfájás mellett - szóban meghallgattak, nem kérdezett senki. Nem írtam alá semmit, gondolom, majd ezután jön az eljárás java.” – mondja K. Zoltán.

Szó nélkül megyünk vissza az udvarra, ahol először a baráti házaspár hölgy tagja kezd a mondanivalójába.

„Nem akarom én védeni egyiket sem, pedig Ildikó a barátnőmnek számít. Az viszont igaz, hogy a veszekedés legtöbbször azon ment, hogy a gyerekekkel miért nem foglalkozik úgy, ahogy kellene. Azon az éjszakán, amikor Zolit elvitte a mentő, a gyerekeket én és a férjem fogadtuk be, majd Ildikót hajnalban. Vasárnap nem foglalkozott a gyerekkel, zavart volt, egyfolytában csak a telefonját nyomkodta.

Akkor Ildi nekünk is azt mondta, amit magának, kár, hogy csak ennyire sikerült.” A baltáról nekem azt állította, hogy a falról leesett egy kép, azért vitte be a szobába, hogy a szöget beüsse, de az ott maradt.

Zolit nem tartom agresszív embernek. Ha iszik, eldől, mint egy zsák, és csöndben van.” – zárja a beszélgetést a közelben lakó barátnő.

Ekkor veszi át a szót az asszony férje, aki nagyon higgadtan, tudatában annak, hogy hangfelvétel készül, mondja: „Zolinak úgy két hónapja, persze a nagy nyugodt élettől, szívinfarktusa volt.

Akkor nálunk a felesége azt mondta, bár csak megdöglött volna! Az eset után meg azt, jobban is sikerülhetett volna!”Nem a mi dolgunk helyére tenni a dolgokat, de miután maga bejelentkezett, azért jöttünk ide, hogy a tényeket segítsünk összerakni, mert nem minden úgy van, ahogy azt eddig R. Ildikó elmondta.”

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságtól egyelőre az a számítógép generálta válasz érkezett: köszönik a megkeresésünket, arra a törvényes határidőn belül válaszolnak.