Százhuszonnegyedszer Kalocsán – Villáminterjú Koltai Róberttel

– Mit kell tudnunk az „Én és a kisöcsém” ezen feldolgozásáról?
– Mindenekelőtt azt, hogy ez egy remek operett. Tíz éve a Színművészeti Főiskolán rendeztem meg egy osztálynak. Ők a Körúti Színházban vendégszerepeltek egy ideig. Közben kinőtték magukat, sztárok lettek és folyamatosan változott a szereposztás. Végül magam is bekerültem a színészek közé és a papa szerepét játszom a mai napig. A többit a nézőtérről lehet megtudni, mert egy operettről nem érdemes hosszasan mesélni. Nagyon-nagyon édes darab és rengeteget játsszuk. A kalocsai talán a százhuszonnegyedik előadás.

– Egy korábbi beharangozóban „operett-őrületnek” nevezte a produkciót…
– Igen, akkor Szombathelyen rendeztem ugyanezt a darabot és kérték, hogy a beharangozójához írjak egy pár sort és ezt találtam ki. Akkorra tudtam, hogy működik az előadás, és nem hazudtam azzal, hogy ez valóban egy viharos, jól eső őrület.

– Ha jól emlékszem ugyanez a beharangozó úgy végződött, hogy „szék nem marad szárazon”!
– Így van. Szokás mondani, hogy „szem nem marad szárazon”, amikor valami megható. Hát ebben az esetben a székek nem maradnak szárazon a rengeteg nevetéstől!

– Említette, hogy több mint száz előadást ért meg ez az előadás. Gondolom ennyi év alatt rengeteget formálódott és alakult a produkció. Így van?
– Igazából egy operettet hosszasan, mélyen elemezni nem érdemes, mert annak a műfaji sajátja, hogy nem tudni miért, de boldog emberek támolyognak ki a színházból, pedig józanok. Ezer mély ütést kapnak a nézők humorból és csodálatos a zene.

– Operettet rendezni nehezebb feladat, mint kiállni a színpadra, vagy éppen a kamerák elé?
– Nem mondanám. Mindig arra a dologra kell koncentrálni, ami éppen az ember adott feladata, és mindig ugyanaz a cél, hogy örömet próbáljunk szerezni a nézőknek.

– Van esetleg legkedvesebb emlék, pillanat a próbákról?
– Csak az van, nem tudnék egyet kiemelni. Egy előadás egy élő szervezet és folyamatosan fejlődik. Nem beszélve arról, hogy mára teljesen más csapat játssza, mint amelyikkel elindultunk. Talán az a legnagyobb öröm, hogy velük is ugyanolyan szép és boldog pillanatokat él meg a közönség, mint a kezdet kezdetén.

– Bár nemrég érkeztek, bizonyára szétnézett a színházban, a kulisszák mögött. Első benyomások Kalocsáról?
– Örömmel olvastam, hogy alakult itt színház. Egyszer engem is megkerestek, hogy vendégszerepeljek a „Hyppolit, a lakáj” című előadásban, de sajnos nem tudtuk összeegyeztetni. Maga a színházépület tetszik, csakúgy, mint az a kis cukrászda, ami itt van mellette. Most viszont muszáj szaladnom, ha nem bánja, kicsit sikerült megfáznom és rá kell készülnöm az előadásra.

– Köszönöm, hogy ennek ellenére szakított időt erre a kis beszélgetésre és, hogy eljöttek hozzánk!
– Minden jót a kalocsaiaknak és legyen szép, közös sikerünk ma este!