2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 401 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Általános- és középiskolák kiváló tanulóit, felkészítő tanáraikat díjazták

2018. 06. 15., 19:04

Csütörtök délután városunk oktatási intézményeinek a 2017/2018-as tanévben legjobban teljesítő diákjai és tanárai számára rendezett ünnepséget a Szent István Gimnázium dísztermében Kalocsa Város Önkormányzata, a Bajai Tankerületi Központ és a Bajai Szakképzési Centrum. A elkötelezett és alkotó szövetséget, ugyanakkor erőfeszítést és kitartást is követelő sikeres együttműködésük elismerése jeléül a kiváló tanulókat oklevéllel, a Balaton Könyvesboltban beváltható könyvutalvánnyal, és a Szalontai Cukrászdában beváltható utalvánnyal díjazták, míg a felkészítőknek díszoklevéllel köszönték meg kiemelkedő pedagógiai munkájukat.

A Bajai Tankerületi Központhoz tartozó intézmények diákjainak és pedagógusainak dr. Bálint József polgármester és Sárosi Magdolna, a Bajai Tankerületi Központ Tankerületi igazgatója adta át az elismeréseket.

A Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskolából a következő diákok részesültek elismerésben:

IV. korcsoportos fiúcsapat – labdarúgás sportág
A Magyar Diáksport Szövetség által szervezett versenyen labdarúgás sportágban bejutott az országos döntőbe a IV. korcsoportos fiúcsapat. A döntő június 7-10-ig tartott.
Résztvevők:
Balogh Tamás, 8.A
Lovasi Krisztián, 7.A
Molnár Márton, 7.A
Okvátovity Dominik
Rostás Attila, 5.B
Stadler Roland, 5.A
Takács Krisztián, 7.A
Virág Milán, 7.A
Felkészítő tanár: Balogh Tamás.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Skutera Zsófia 8. B osztályos tanuló folyamatosan részt vesz szavaló- és mesemondó versenyeken, iskolai tanulmányi versenyeken, kitűnő és jeles eredményei vannak. Az idei évben részt vett a Kalocsa helytörténeti, honismereti városi versenyen, csapatával II. helyezést értek el. Történelemből a körzeti versenyen Baján VII. helyezést ért el csapatversenyben. Részt vett a városi helyesíró versenyen. Osztályközösségi feladatokban aktív szerepet vállal.

IV. korcsoportos fiúcsapat – kézilabda sportág
A IV. korcsoportos fiúcsapat a Kézilabda Országos Elődöntőn II. helyezést ért el.
Csapattagok:
Argat Milán, 7.A
Bánfalvi Dávid, 7.A
Baranyai Dominik, 6.A
Drenyovszki Dominik, 7.A
Harsányi Pál, 8.B
Kacsora Hunor, 7.B
Kernya Dániel, 7.A
Kovács Ákos, 7.B
Lelesz Brúnó, 8.A
Petrányi Dominik, 8.A
Sebők Ferenc, 8.A
Umenhoffer Richárd, 7.A
Felkészítő tanár: Buzogány Szabolcs

A díjazottak teljes listájával, a méltatásokkal és fotókkal!
bővebben ...

Boromisza Martin - 6. A osztályos tanuló
Az Országos Diákolimpia atlétika sportág kislabda hajítás versenyszámban 15. helyezést ért el.
Felkészítő tanár: Lakatos István.

Petrányi Dominik - 8. A osztályos tanuló aktív tagja az országos II. helyezést elérő kézilabdacsapatnak. A Dúlné Tanács Bernadett fizika emlékversenyen I. helyezést elért csapat tagja.
Felkészítő tanár: Buzogány Szabolcs.

Kernya Dániel - 7. A osztályos kitűnő tanuló eredményei:
Körzeti történelem verseny II. hely
Lakitelek, Országos Történelem Versenyen részt vett csapat tagja.
Zongora etüd verseny I. hely.
Szendrei zongora verseny kiemelt nívódíj.
4-6 kezes zongora verseny II. hely.
Diákolimpia, kézilabda országos elődöntő II. hely.
Főnix-kupa, kézilabda IV. hely.

Szabó Diána - 4. A osztályos tanuló kiemelkedő tanulmányi eredményért, a mesemondó-, szavaló- és rajzversenyeken elért helyezéseiért.

Havasi Laura - 6. A osztályos tanuló kiemelkedő tanulmányi és sport eredményeiért, szavalóversenyeken, természetismereti versenyeken elért helyezéseiért.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Lelesz Brúnó - 8. A osztályos tanuló a Bács-Kiskun megyei kézilabda válogatott tagja egyéni teljesítménye alapján és a Nemzetközi kézilabda tornán IV. helyen végzett csapat kiemelkedő tagja.

Atlétika lánycsapat
az Országos Diákolimpia megyei döntőjében III. helyezést ért el.
Csapattagok:
Drenyovszki Csenge, 5.A
Bolvári Kinga, 4.A
Horváth Sára, 4.A
Lakatos Anna, 4.A
Szili Jázmin, 4.A
Felkészítő tanár: Lakatos István.

A Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola következő pedagógusai részesültek elismerésben:

Balogh Tamás testnevelő tanár, labdarúgó és edző, a Kalocsai Epeföldi Sportiskolai Általános Iskola tanára. Területi, megyei, országos labdarúgás versenyre készíti fel tanítványait. Számos sikeres eredmény igazolja kimagasló szakmai munkáját. A Méhecskék Futball Club edzői csapatának oszlopos tagja.

Buzogány Szabolcs testnevelő tanár, kézilabda edző, a Kalocsai Epeföldi Sportiskolai Általános Iskola tanára. Területi, megyei, országos kézilabda versenyre készíti fel tanítványait. Számos sikeres eredmény igazolja kimagasló szakmai munkáját. A Gézengúz UKC edzőjeként erősíti Kalocsa sportéletében az utánpótlásnevelést.

Lakatos István a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola testnevelő tanára. Szakmai munkája kiemelkedő, tanítványai országos helyezéseket érnek el atlétika sportágban. A jobban felszerelt iskolák tanulóival sikeresen felveszik a versenyt, gyakran megelőzve évtizedes múltra visszatekintő sportiskolák eredményeit. Iskolájában a testnevelés munkaközösség vezetője.

Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolájából elismerésben részesültek a következő tanulók:

Tóth András 7. A osztályos tanuló
tanulmányi versenyeken elért eredményéért dicséretet érdemel: Matematika tantárgyból megyei és területi fordulók 1. és 2. helyezéséért. Területi történelem versenyen csoporttársaival a 4. helyezést érte el. Irodalmi- és szavalóversenyen dicséretesen szerepelt. Tevékenyen részt vett az iskola irodalmi műsoraiban.

Császár Martin 7. A osztályos tanuló területi és megyei matematika versenyeken dicséretesen szerepelt. Megyei informatika verseny első, országos versenyen is kiemelkedő helyezést ért el.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Lehőcz Milán 5. A osztályos tanuló irodalmi versenyek aktív résztvevője, iskolai műsoron kiválóan szerepelt. Területi matematika versenyeken dicséretes eredményt ért el. Curie természetismereti vetélkedőn csapattag.

Kovács Lujza 3. osztályos tanuló terület költészet napi szavalóversenyen 1. helyezést ért el.

8. osztályos történelmi csapat - „Belvárosi apródok”
Tagjai:
Kisa Martin 8. A osztályos tanuló
Szabó Ajsa 8. A osztályos tanuló
Varga Zsófia 8. A osztályos tanuló
Megyei történelem versenyen Baján 1. helyezést érték el.

Curie természetismereti – környezetvédelmi csapat tagjai, akik a területi vetélkedőn 1. helyezését érték el.
Tagok:
Szabadi Milán 6.A osztályos tanuló
Roskó - Kovách Luca 7.A osztályos tanuló
Holló Bianka 7.A osztályos tanuló
Istella Renáta 7.A osztályos tanuló

Berta Somogyi Máté 5. A osztályos tanuló helyesíró versenyeken, természetismereti vetélkedőn kiemelkedően eredményt ért el csapatával. Közösségi munkája példamutató társainak.

Horváth Csenge 6. A osztályos tanuló atlétikai diákolimpia megyei döntőjében egyéni csúcsdobással kislabdahajításban korcsoportjában az összesített versenyen 5. helyezést érte el. Szorgalma, közösségi munkában kiemelkedő.

Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskola következő pedagógusai részesültek elismerésben:

Apród Péter sikeres, eredményes felkészítő munkájáért. Sportversenyek szervezésében aktívan vett részt, tanítványaival szép eredményt ért el a Diákolimpián. Munkaközösségvezetőként tevékeny feladatokat lát el, munkatársai megbecsülik.

Baksáné Tamás Gizella diákjai ebben a tanévben is eredményesen képviselték az iskolát a természetismereti tanulmányi versenyen.

Vörös Tiborné matematika, fizika tanulmányi versenyekre való lelkiismeretes felkészítéséért.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolájából elismerésben részesültek a következő tanulók:

Romsics Melinda - 8. A osztályos tanuló Német nyelv és Irodalmi Országos Tanulmányi Verseny - 7. hely, Városi Helyesíró Verseny - 2. hely

Fuszenecker Olivér – 7. A osztályos tanuló Német nyelv és Irodalmi Országos Tanulmányi Verseny - 13. hely, Országos Német Nyelvi Verseny - 13. hely, Városi Helyesíró Verseny - 1. hely, Ezen kívül matematika versenyeken is eredményesen szerepelt

Horváth Elvíra Kíra - 7. A osztályos tanuló Német nyelv és Irodalmi Országos Tanulmányi Verseny - 11. hely

Villányi Donát - 7. B. osztályos tanuló Gábor Dénes Országos Számítástechnikai Emlékverseny országos döntőjébe jutott (nincs még pontos eredmény), Városi Helyesíró Verseny - 3. hely.

Fekete Gréta - 6. B osztályos tanuló Gábor Dénes Országos Számítástechnikai Emlékverseny országos döntőjébe jutott (nincs még pontos eredmény), Kerekemese Országos Történelem Versenyen eredményesen szerepelt csapatával, Kecske Kupa Területi Matematika verseny - 2. hely, Területi Madarász Verseny - 1. hely, Városi Helyesíró Verseny - 3. hely.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Bessenyei Réka - 6. A osztályos tanuló Kyokushin Karate Diákolimpia (országos döntő) – 2. hely, Kerekemese Országos Történelem Versenyen eredményesen szerepelt csapatával.

Molnár Fruzsina – 6. A osztályos tanuló Kálti Márk Országos történelem tesztverseny/ országos döntő - 7. hely.

Tamás Viola - 6. A osztályos tanuló Kálti Márk Országos történelem tesztverseny/ országos döntő - 8. hely.

Egyed Eperke - 2. B osztályos tanuló Bendegúz Nyelvész Verseny megyei döntőjébe jutott - 1. hely, Megyei matematika versenyen, városi szavaló-, mesemondó- versenyeken szépen szerepelt.

Tóth Márk - 1. B osztályos tanuló Országos Logika Verseny döntőjébe jutott. Városi Mesemondó Verseny – 1.hely, városi Szavalóversenyen is szépen szerepelt.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolájából elismerésben részesültek a következő pedagógusok:

Borbély Mária eredményesen készítette fel tanítványait a tanulmányi versenyekre: Országos Lotz János Szövegértési és Helyesíró Verseny – tanítványa 22. helyezett lett, Simonyi Zsigmond helyesíró versenyen megyei 7. helyezett lett diákja, Városi Helyesíró Versenyen tanulói 1-3. helyezést is hoztak, Városi Szavalóverseny 3. helyezése is az ő felkészítésének eredménye.

Kapitány Erika tanítványai fizika és informatika tantárgyból is szépen szerepeltek. Eredményei: Gábor Dénes Országos Számítástechnika Emlékverseny Országos döntő, Öveges József Országos Fizikaverseny 2 forduló.

Sipos Nikolett tanítónő tanítványai a Bendegúz Nyelvész Verseny megyei fordulójában, a városi szavaló- és mesemondó versenyeken szerepeltek szép eredménnyel.

Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolából a következő tanulók nyerték el a „Kiváló tanuló” címet:

Mészáros Nikolett és Sáfrán Milán az Oktatási Hivatal által szervezett VI. Országos Tanulmányi versenyen a döntőbe jutottak és a kiváló teljesítményükért különdíjban részesültek.

Deutsch Judit és Serfőző Balázs Bence a pár indult az Örökség által szervezett XIII. Országos Szólótánc Fesztiválon, ahol a kiváló teljesítményükért a döntőbe kerültek. A döntőt július 1-3. között rendezik Szarvason.

Vincze Angéla és Bolvári István a pár indult az Örökség által szervezett XIII. Országos Szólótánc Fesztiválon, ahol a kiváló teljesítményükért a döntőbe kerültek. A döntőt július 1-3 között rendezik Szarvason.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Bokréta csoport a Tatabányán megrendezett Országos Forgórózsa Fesztiválon arany minősítést és különdíjat is kapott a kiemelkedő teljesítményéért.

Fúvószenekar: Részt vettek Fúvószenekari találkozón melyen aranyminősítést kaptak. Az együttes elkészítette első CD lemezét, melyet egy lemezbemutató koncert is követett. Színvonalas rendezvényeit az egész város elismeri. A Zenekar tagjai között az iskola fúvós tanszak magasabb osztályos növendékei vannak.

Fehérvári Emma az idei tanévben kiemelt nívódíjat nyert a Bács-Kiskun megyei zongoristák Szendrei Imre Emlékversenyén. Felvették a Szegedi Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolába, szeptembertől ott folytatja művészeti tanulmányait.

Kernya Dániel az idei tanévben kiemelt nívódíjat nyert a Bács-Kiskun megyei zongoristák Szendrei Imre Emlékversenyén. Ezen kívül a Baján megrendezett Nemzetközi 4-6-8 kezes Zongorista versenyen 2. helyezért ért el.

Kenyeres Éva 11 év óta az iskola tanulója, évek óta sikeresen képviselte a versenyeken, szerepléseken az intézményünket. Az évek során három hangszeren tanult meg zenélni és mindig példamutató szorgalommal végezte a tanulmányait.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolából a következő felkészítő tanárok részesültek elismerésben:

Illés Zoltán a néptánc tanszakon kiváló munkát végez, mind a csoportok, mind a szólisták felkészítésében. A Bokréta csoportot és a Mészáros Nikolett- Sáfrán Milán párost is ő készítette fel, ezen kívül több csoporttal és szólistával is dolgozott az idei tanévben is.

Betlenné Dajkó Ágnes a Kalocsai Fúvószenekar vezetője, aki évek óta sikeresen képviseli iskolánkat és városunkat a különböző rendezvényeken. Tanítványai sikeresen szereplen a különböző versenyeken, fesztiválokon.

Vízi Melinda a billentyűs tanszak vezetője, sikeresen készíti fel a tanítványokat a különböző helyi, megyei és országos rendezvényekre. Az idei tanévben több tanítványa sikeresen szerepelt a Szendrei Emlékversenyen.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményből elismerésben részesültek a következő diákok:

Hon- és népismereti szakkör tagjai nemzetközi versenyen 3. helyezést értek el kisfilmjükkel, amelyet a Centropa Alapítvány videókészítő versenyére készítettek. A versenyt a Visegrádi országok számára hirdették meg. A díjat nemzetközi zsűri bírálta el, az angol feliratot az alapítvány készítette el hozzá.
Csapattagok voltak:
Mezei Richárd 9.e. osztály
Kanalas Patrik 7.osztály
Tupcsia Balázs 9.sz. osztály
Jóni Anasztázia 6.osztály

Komplex Tanulmányi Verseny csapata 43. Komplex Tanulmányi Verseny Megyei forduló 2. helyezés. Bejutottak az országos fordulóra, mely 2018.05.31-06.02. között volt Kőszegen.
Csapattagok:
Juhász Jácint 7. osztály
Kanalas Patrik 7. osztály
Kele András 7. osztály
Farkas István 6. osztály

Míg Máté 9. évfolyamos tanuló szavalóversenyeken elért kimagasló eredményéért (Regionális Ki Mit Tud 1. helyezett és Országos Ki Mit Tud Különdíj, Városi Szavalóverseny 3. helyezés)

Kurucz Annamária 9. évfolyamos tanuló szavalóversenyeken elért kimagasló eredményéért (Regionális Ki Mit Tud 1. helyezett és Országos Ki Mit Tud Különdíj)

Kökény Zoltán 10. évfolyamos tanuló az Országos Mezei Futóversenyen 1. helyezés, a Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja 1500 m síkfutás 2. helyezés, Magyar Atlétikai Szövetség és a FODISZ Tehetségkutató Atlétika Versenye 800 m síkfutás 3. helyezés.

Horváth Jázmin 7. osztályos tanuló Megyei Atlétika Döntő 100 m és 200 m síkfutás 1. helyezés, az országos forduló június 2-án volt Győrben, ahol 5. helyezést ért el.

Horváth Erik 10. osztályos tanuló Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja 200 m síkfutás 2. helyezés, Magyar Atlétikai Szövetség és a FODISZ Tehetségkutató Atlétika Versenye 200 m síkfutás 2. helyezés, 60 m síkfutás 3. hely.

Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményből elismerésben részesültek a következő felkészítő pedagógusok:

Práger László gyógypedagógus diákönkormányzatot segítő pedagógusként az iskolai közösségépítésért rendkívül sokat tesz. Kiváló tehetséggondozó munkatársunk, vezetésével tanulóink megyei és országos sportversenyeken értek el kimagasló eredményeket. A 7. osztály osztályfőnökeként az általa vezetett csapat bejutott az Emberi Erőforrások Minisztériuma 43. Komplex Tanulmányi Verseny országos fordulójába (ami 2018.05.31-06.02. között volt Kőszegen).

Kocsis Erzsébet tanító az intézmény több programjára (pl: Fogom a Kezed gálaműsor) készített koreográfiákért, a tanulók eredményes betanításáért, valamint tehetséggondozó munkájáért. Az általa felkészített tanulók kimagasló eredményeket értek el regionális művészeti versenyeken.

Vas Julianna tanár az általa felkészített tanulók vers kategóriában kimagasló eredményeket értek el tehetségkutató versenyeken (regionális 1. helyezett, országos különdíjas helyezés). Ebben a tanévben először az általa felkészített, sajátos nevelési igényű tanuló a városi szavalóversenyen többségi tanulókkal versenyezve 3. helyezést ért el.

Kalocsai Szent István Gimnáziumból a következő tanulók részesültek elismerésben:

Kenyeres Éva 12.C osztályos tanuló Kémia OKTV – országos 10. helyezés (felkészítő tanár: Hajduné Dienes Szilvia). Zrínyi Ilona Matematikaverseny - országos 21. helyezés, megyei 2. helyezés, Kenguru Nemzetközi Matematikaverseny - országos 6. helyezés, megyei 2. helyezés (felkészítő tanárai: Kenyeresné Horváth Andrea és Thuránszky Rudolf).

Kenyeres Szilárd 9.B osztályos tanuló Savaria Országos Történelemverseny – megyei 1. helyezés, Megyei Történelemverseny - megyei 2. helyezés, Kosáry Domokos Történelemverseny – országos 4. helyezés (felkészítő tanárai: Hajdu István és Kenyeres Zsolt). Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny - 2. fordulóba jutott (felkészítő tanárai: Thuránszky Rudolf és Kenyeresné Horváth Andrea). Szakács Jenő Megyei Fizikaverseny - döntőbe jutott (felkészítő tanára:              Szőke Imre).

Molnár Gergő 10.B osztályos tanuló Savaria Országos Történelemverseny – megyei 1. helyezés, László Gyula Regionális Történelemverseny – regionális 4. helyezés, Kosáry Domokos Történelemverseny - országos 9. helyezés. Felkészítő tanára: Horváth Csaba.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Szilasi Márton 11.C osztályos tanuló Szakács Jenő Bács-Kiskun megyei Fizikaverseny - megyei 7. helyezés, Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny - országos 27. helyezés, megyei 1. helyezés, a Megyei Matematikaversenyen 9. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Thuránszky Rudolf.

Földesi Ákos 12.A osztályos tanuló Filozófia OKTV - 30. helyezést ért el, felkészítő tanára: Szűcs Zoltán. Történelem OKTV - 2. fordulóba jutott, felkészítő tanára: Horváth Csaba.

Varajti Ádám12.C osztályos tanuló Nemes Tihamér Online Országos Programozói Verseny - országos 22. helyezés, felkészítő tanára: Perity Dóra.

Szabó Fanni Dorottya 12.B osztályos tanuló Prevenció Biológia Verseny (csapattag) - országos 4. helyezés, felkészítő tanára: Gyimesi Erzsébet, Szakács Jenő Bács-Kiskun megyei Fizikaverseny - döntőbe jutott, felkészítő tanára: Horváth László, „Verselj Petőfit!” (pályázat) csapattag - 2. helyezés, felkészítő tanára: Torgyik Tamás.

Molnár József 11.C osztályos tanuló Szakács Jenő Bács-Kiskun megyei Fizikaverseny - döntőbe jutott, felkészítő tanára: Horváth László. Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny - megyei 6. helyezés, felkészítő tanára: Thuránszky Rudolf.

Jakab Benjámin Szilveszter 11.C osztályos tanuló Szakács Jenő Bács-Kiskun megyei Fizikaverseny - döntőbe jutott, felkészítő tanára: Horváth László. Biológia OKTV 2. fordulójába jutott, felkészítő tanára: Gyimesi Erzsébet. XXII. Scherzo – Amatőr Musical Színpadok Országos Fesztiválja (csapattag) - kategória 1. helyezés, felkészítő tanára: Dr. Deákné Tóth Veronika.

Eleki Gréta 10.A osztályos tanuló XXII. Scherzo – Amatőr Musical Színpadok Országos Fesztiválja (csapattag) - kategória 1. helyezés, XXII. Scherzo – Amatőr Musical Színpadok Országos Fesztiválja - (egyéni díjazott) legjobb táncos. Felkészítő tanára: Dr. Deákné Tóth Veronika.

Gubányi Barbara 12.A osztályos tanuló Implom József Helyesírási Verseny - megyei 12. helyezés, Fogyatékkal élők nemzetközi napja alkalmából meghirdetett pályázat – különdíj. Felkészítő tanára: Farkasné Bekes Rita.

Clap and Dance: XXII. Scherzo – Amatőr Musical Színpadok Országos Fesztiválja - kategória 1. helyezés. Felkészítő tanár: Dr. Deákné Tóth Veronika.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Kalocsai Szent István Gimnáziumból a következő felkészítő pedagógusok részesültek elismerésben:

Hajduné Dienes Szilvia: Kémia OKTV országos döntőben 10. helyezést ért el tanítványa.

Dr. Deákné Tóth Veronika: XXII. Scherzo – Amatőr Musical Színpadok Országos Fesztiválján kategóriájában 1. helyezett lett az általa felkészített, a gimnázium tanulóiból álló Clap and Dance tánccsoport.

Szűcs Zoltán: Filozófia OKTV országos döntőben 30. helyezést ért el tanítványa.

Thuránszky Rudolf: A Zrínyi Ilona Matematikaversenyen, a Kenguru Nemzetközi Matematikaversenyen, az Arany Dániel Matematikai Tanulóversenyen eredményesen szerepetek tanítványai.

A Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Kalocsa diákjainak és felkészítő pedagógusainak a díjakat Koczkás Emma M. Eszter igazgatónővér és dr. Bálint József adták át.

Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumból elismerésben részesültek a következő tanulók:

Kovács Hanna 4. osztályos ének-zene tagozatos tanulója. Az elmúlt 4 évben mindvégig kiválóan teljesített. Közösségi munkája is kiemelkedő. Diáktársainak bármikor, bármiben segítő kezet nyújt. Szorgalma és kitartása példaértékű minden tanuló számára. Fáradhatatlan, tehetségét a sport és a zene területein is sikerrel kamatoztatja.

Bolvári Vivien 4. osztályos tanuló az első matematika tagozatos osztályunk kitűnő tanulmányi eredményű tanulója. Kitűnő tanulmányi eredménye mellett példás magatartású és számtalan versenyen vett részt. Iskolai és városi szakkörök lelkes résztvevője. A sportban is kamatoztatja tehetségét, hisz a Kalocsai Úszó-és Vízilabda egyesület kiemelkedő tagja. Mind a tanulásban, mind a sportban szorgalma, kitartása példaértékű.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Molnár Tibor 5. osztályos tanuló szorgalmas, érdeklődése sokoldalú. Évek óta kitűnő illetve jeles eredményű tanuló. Az iskolai munkában megbízható; mindig alapos munkát végez. Szívesen vesz részt versenyeken, ahol jó eredményeket ér el. A kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár által rendezett „Szép magyar beszéd” versenyen II. helyezést ért el. A Pedagógus Nap rendezvényein ő képviselte az iskolát.

Dorusák Dorina 6. osztályos kitűnő tanuló. Szabadidejében zenél (zongora – BKK megyei verseny, Szendrei Imre emlékverseny Nívó díj, ami 2. helyezésnek felel meg). A sportban a futás és az úszás (Diákolimpia úszás 2 hely, Kalocsa Környezetkupa: mellúszás aranyérem, gyorsúszás aranyérem, hátúszás aranyérem, pillangóúszás ezüstérem, Tiszaföldvár 2018: minden úszásnemben aranyérmet szerzett, XV. Kuchinka Vilmos úszó emlékverseny mellúszás aranyérem, gyorsúszás ezüstérem, hátúszás ezüstérem, gyorsúszás ezüstérem.) a domináns.

Tóth Zsófia Anna 6. osztályos tanuló az összes tantárgy közül leginkább a matematikában (Kenguru és a Zrínyi Ilona matematika versenyeken) jeleskedett, de a természetismeret (Herman Ottó 2. forduló) is a kedvenc tárgyai közé tartozik. Szabadideje egy részét a torna teszi ki, de a zenére (gitár) és a rajzra is szívesen szakít időt.

Ferencz Dominika 6. osztályos tanuló szorgalma határtalan. Számára nincs más elfogadható eredmény, csak a legjobb. Minden tantárgyból csak az ötös érdemjeggyel éri be (minden egyes tantárgyból 4,9 feletti az egész évben megszerzett jegyeinek az átlaga)! Szívesen szerepel, énekel, a zenében a hegedű a kedvenc hangszere. Szabadidejében lovagol, de a torna is előkelő helyen szerepel nála (iskolai sportrendezvények megnyitójának aktív szereplője).

Serfőző Balázs 6. osztályos tanuló a lelkiismeretes tanulmányi munkája mellet a matematikával foglalkozott szívesen (Kenguru matematika verseny). Szabadideje nagy részét azonban a néptánc teszi ki. Ebben az évben a „Gyermek néptáncosok XIII. szólótánc fesztivál” döntőjében Szarvason mérte össze tudását az ország legjobbjaival. Őszinte, becsületes, egyenes, társaival és tanáraival udvarias, tisztelettudó fiú.

Vida Zolta 6. osztályos, kitűnő tanuló évek óta. Kimagasló szorgalmú diák, aki matematika versenyek állandó résztvevője felső tagozatos kora óta. Kitartása a sportban is megmutatkozik, hiszen évek óta asztalitenisz versenyekre jár. A kalocsai asztalitenisz szakosztály kiemelkedő tagja. Példamutató társaival kialakított kapcsolata, megbízható, precíz munkájával kiemelkedik osztályából. Társai szeretik és tisztelik.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Fekete Lizett 6. osztályos tanuló, aki minden évben kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Szorgalmas, példamutató magatartású diák. Magyar irodalom tantárgy versenyek rendszeresen ér el kimagasló eredményeket. Talajtornász; csapatban országos versenyig jutottak el; s a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zongora növendéke.

Práger Ádám 7. osztályos tanuló minden tanévet kitűnő eredménnyel zárt. Szorgalma töretlen, érdeklődése szerteágazó, tájékozottsága, műveltsége sokrétű. A vasárnapi misék állandó ministránsa legyen szó a Főszékesegyházról, vagy a Szent József zárda templomról. Ő tanítja, oktatja a kisebbeket erre a szolgálatra. Rendszeresen sportol; az úszást és a focit egyaránt kedveli, és egyesületi szinten űzi. A zene és a sport jól megfér egymás mellett. Évek óta gordonkázik.

A Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános iskola és Gimnázium csapata több éve részt vesz a Lakitelki Népfőiskola által évek óta meghirdetésre kerülő Kárpát-medencei Történelmi versenyen, évente más témában. Idén Balogh Zsanett 8.A, Guzsván Hédi 8.B , Thiesz Bálint 8.A osztályos diákok a Kárpát-medencei „Turini remete”Történelmi Verseny 7. helyezését érték el. Kitartó munka, tanulás eredménye ez.

Balogh Zsanett 8. osztályos tanuló minden évfolyamában kitűnő bizonyítványt szerzett általános tantestületi dicsérettel. Ebben a tanévben is számtalan megmérettetésen vett részt. Matematika tantárgyból a Bács-Kiskun Megyei Matematika Verseny megyei 7., a Kalmár László Matematika Verseny megyei 3., és a Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei 13. helyezést érte el. Zsanett azonban nemcsak a számok mestere! Történelem és irodalom tantárgyból is kiemelkedő eredményei születtek az évek során. János Ebben az évben a Kárpát-medencei Történelem Verseny 7. helyezését hozhatta el csapattagjaival. Az idegen nyelv iránti tehetségét, szorgalmát kiválóan mutatja, hogy 2018. februárjában a német B2 középfokú nyelvvizsgát sikeresen letette. Az Asztalitenisz Diákolimpia megyei versenyen 3. helyezést ért el.

Baranyi Bálint 9. osztályos tanuló kisiskolás kora óta minden tanévben kimagaslóan teljesít. Személyében nem csak egy kiváló diákot ismerhetünk meg, hanem egy kitartó sportembert, leleményes szervezőegyéniséget, közösségében aktív, tantárgyi versenyeken is jeleskedő tanulót. Alsós kora óta kitűnő tanulmányi átlaggal, számtalan tantárgyi dicsérettel zárja az éveket. Maximalizmusa, szorgalma, kitartása az utóbbi tanévben céltudatossággal is párosul. Kialakult jövőképe van, ennek rendeli alá tanulmányi munkáját, ez a motíváció emeli egyre magasabb szintre teljesítményét is.

Izsák Anna 9. osztályos tanuló szorgalmas, kitartó, közösségében aktív, meghatározó egyéniség. Kicsi kora óta kitűnő tanuló, számtalan tantárgyi dicséret színesíti bizonyítványát. Kedves, segítőkész, barátságos, sokoldalú egyéniség, gazdag lelkivilággal. Kiegyensúlyozott, mindig tudja, mi a helyes. A kimagasló tanulmányi munka mellé kiváló sportteljesítmény is társul. Anna elsőrangú tornászként részese iskolánk sportéletének.

Szeitz Anna 11. osztályos tanuló 11 éve kitűnő tanuló. Példamutató magatartásával és kimagasló szorgalmával mintául szolgálhat fiatalabb társainak. Tanáraival, tisztelettudóan viselkedik és helyes erkölcsi értékeket képviselve lelkiismeretesen képviseli azt. Nagy elfogadással, megértéssel és barátsággal fordul minden diáktársa felé. Kiváló tanulmányi eredménye mellett nem csak saját osztályközösségének aktív tagja, hanem az iskolai Diákönkormányzat, valamint a városi Diákönkormányzat munkáját segíti. Szabadidejében a kalocsai kutyamenhelyen is aktívan tevékenykedik.

Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumból elismerésben részesültek a következő felkészítő pedagógusok:

Vörösné Bujdosó Andrea 1994 óta tanít az iskolában, folyamatosan kitartó, precíz, magas színvonalú szakmai munkát végez. Osztályfőnöki munkája lelkiismeretes, gondoskodó, szerető szigorral tereli tanítványait a helyes irányba. Arra törekszik, hogy felkészítse tanítványit felső tagozatos tanulmányaikra, felelősséggel bontakoztatja ki a bennük szunnyadó képességeket. Igyekszik jó és összetartó közösséget kovácsolni még a legproblémásabb osztályokból is, mindemellett a gyerekek személyes problémáira is odafigyel, a rá jellemző empátiával, türelemmel, szakmai felkészültséggel segítséget nyújt nekik.

András Istvánné az iskola matematika szakos szakvizsgázott, kitűnő minősítésű matematika tanára. Szakmai precizitás jellemzi. Óráira kreatív, ötlet dús feladatokkal vezeti be tanítványait a matematika rejtelmeibe. Az Adventi kalandozások programon a karácsonyhoz, Szentföldhöz kapcsolódó matematika példákkal ötvözi a hittan ismereteket a matematikával. Az idei tanév év tanulója is az ő tanítványa. Tanítványai közül többen értek el helyezéseket különböző szintű matematika versenyeken. Lelkiismeretes, határozott értékrenddel bíró osztályfőnök, aki nagy empatikus érzékkel rendelkezik. Figyel a tanulók egyéni problémáira, finom módszertani eszköztárral igyekszik a problémás eseteket megoldani. A szülőkkel nagy diplomáciai érzékkel tanácskozik, érvel, hogy a kívánt célokat elérje.

Bernáth Zsolt testnevelő tanár, aki már belekóstolt a mindennapos testnevelés és a sokféle, színes sport verseny világába. Számolatlan verseny felkészítő és kísérő tanára, legyen az hétköznap, vagy akár hétvégén. Földrajz és természet órái színesek, vidámak. Jól használja a digitális eszközöket. Lelkiismeretes osztályfőnök, aki most egy lelkes kis ének tagozatos osztálynak a pót apja.

Romsics László 13 éve az iskola testnevelő tanára, pályakezdőként kezdett ismerkedni a tanítás, nevelés fortélyaival; több osztály ballagott el végzősként tőle. Lelkiismeretes. Szakmai precizitás jellemzi. Minden sportág jó ismerője, de a kézilabda áll közel hozzá. Az iskola végzős diákjai közül többen tettek emelt szintű testnevelés érettségi vizsgát, ahol kiemelkedő eredményeket értek el, ami egy pedagógusnak nagy elismerés. A sportversenyek koordinátora; ő az, aki mindig tudja ki merre, milyen versenyen van éppen; és hogyan teljesít. Az iskolai DÖK sport napok megálmodója és egyik fő szervezője. Csendes, szelíd ember, aki nagy türelemmel irányítja a sportolókat és osztályát is. Osztálya szereti, tiszteli.

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

A Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma valamint a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája díjazottjainak Virág Tibor, a Bajai Szakképzési Centrum főigazgatója és dr. Bálint József polgármester adta át a díjakat.

Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumából a következő diákok részesültek elismerésben:

Erdélyi Ármin 1/9. F osztályos tanuló Országos Szakközépiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 3. helyezett.

10./A osztály - Katasztrófavédelmi csapat
Csapattagok:
Szombati Bettina
Horváth Gabriella
Bottyán Máté
Blinszki Szilárd
Tartalék volt: Németh Viktória

Sári Gergő 11. B osztályos tanuló közösségi munkájáért.

9. A osztály: Kovács Aletta, Tóth Melinda, Barcsik Regina, Geri Zsolt, Rigó Patrik, Drenkovics Márk, Németh Roland iskolai és városi önvédelem bemutatókon való részvételükért.

Benedek Viktória 10. A osztályos tanuló közösségi munkájáért, ének versenyeken elért kimagasló eredményekért.

Kovács Kitti 10. B osztályos tanuló Országos Fodrászverseny 2. helyezett Menyasszonyi konty kategóriában.

Kovács Beáta 2/10 D osztályos tanuló a Kalocsai Járási Szépíró versenyen elért 2. helyért.

Kis Noémi 12. B osztályos tanuló Magyar Válogatott cselgáncs kerettag, országos bajnokságokon elért eredményeiért.

Ferencz Dávid Sándor 12. B osztályos tanuló Junior Országos Judo Bajnokság 3. helyezett.

Diákolimpián 3. helyezett lány lövész csapat:
Csapattagok:
Czuczu Szintia
Tóth Viktória
Szalai Beatrix

Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumából elismerésben részesültek a következő felkészítő pedagógusok:

Kovács Gáborné fodrász szakoktató diákjai menyasszonyi konty és extrém konty kategóriákban értek el dobogós helyezéseket országos versenyeken.

Baksa László munkaközösség-vezetőként, osztályfőnökként és informatika tanárként rendszeresen tart pályaorientációs foglalkozásokat általános iskolásoknak, emellett aktívan részt vesz az iskolai marketing munkában, valamint diákokat készít fel versenyekre.

Lakatosné Nyíri Anett történelem tanár példaértékű oktató-nevelő munkájáért, valamint az Iskolai Közösségi Szolgálatban végzett tevékenységéért. Nyári szünetben rendszeresen táboroztat diákokat, aktívan vesz részt az iskolai közösségi munkában.

Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájából elismerésben részesültek a következő diákok:

Lehőcz Roland 12. B vendéglátóipar ágazat szakgimnáziumi tanuló a négy év során nyújtott jeles tanulmányi eredményéért, példamutató szorgalmáért, magatartásáért, iskolai közösségi valamint kimagasló szakmai munkájáért; az Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye (ÁSZÉV) döntőjének országos 5. helyezéséért.

Szeghy Róbert Edwárd 11. C osztályos pincér szakközépiskolai tanuló jeles tanulmányi eredményéért, példamutató szorgalmáért, magatartásáért, iskolai közösségi valamint kimagasló szakmai munkájáért.

11.D osztályos szakközépiskolai csapat iskolai közösségi, szakmai munkájukért, nemzetközi, országos, területi gasztronómiai szakmai versenyeken nyújtott kimagasló versenyeredményeikért.
Ócsai Norbert István
Rőthy Szabolcs
Torják Erik Benjámin

Képgaléria megtekintése (165 db kép)

Forrás: KALOhírek

Vincze Máté 9. A osztályos szakgimnáziumi tanuló iskolai közösségi - kulturális munkájáért, szavalóversenyeken elért kimagasló eredményeiért.

Varga Bence 11. B osztályos szakgimnáziumi tanuló az iskolai közösség számárára példaértékű és meghatározó szakmai munkájáért.

Szeghalmi Gábor 11. B osztályos szakgimnáziumi tanuló az iskolai közösség számárára példaértékű és meghatározó szakmai munkájáért.

Rideg Izabella 10. B osztályos szakgimnáziumi tanuló az iskolai közösség számárára példaértékű és meghatározó szakmai munkájáért, versenyeken való részvételéért; versenyeredményeiért.

Koprivanacz Laura 11. B osztályos szakgimnáziumi tanuló az iskolai közösség számára példaértékű és meghatározó szakmai munkájáért.

Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájából elismerésben részesültek a következő felkészítő pedagógusok:

Baranyiné Hellényi Viktória szakmai tagintézményvezető helyettes kimagasló pedagógiai - szakmai munkájáért, szakmai rendezvények szervezéséért, lebonyolításáért; lelkiismeretes, áldozatos versenyfelkészítésért, versenyeredményeiért.

Molnár Pál vendéglátóipar szakmai elméleti, gyakorlati szakoktató kimagasló pedagógiai - szakmai munkájáért, szakmai rendezvények szervezéséért, lebonyolításáért; lelkiismeretes, áldozatos munkájáért.

Szabadiné Huszka Éva magyar - ének zene szakos tanár hosszú évtizedes pedagógiai munkájáért, az iskolai diákönkormányzatot segítő támogató munkájáért, kulturális tevékenységéért, versenyfelkészítésért, versenyeredményeiért.

EMMI Speciális Gyermekotthoni Központ Általános Iskolája és Szakiskolája Kalocsai Gyermekotthona Általános Iskolája és Szakiskolája diákjainak és felkészítő pedagógusának dr. Bálint József polgármester adta át az elismeréseket. Díjazottak:

Steiner Gábor 9. osztályos tanuló a gyermekotthonban élő tanulók előtti példamutató magatartásáért, szabadidejében városunkban több alkalommal végzett karitatív munkájáért.

Balogh Ádám 7. osztályos tanuló
kiemelkedő tanulmányi munkájáért, a Bem Apó utcai időskorúak otthonában a szabadidő eltöltésében, kézműves foglalkozásokon való aktív részvételéért.

Farkas Éva példamutató pedagógiai módszereivel folyamatosan fejleszti az intézmény tanulóinak személyiségét. Kreatív foglalkozások keretében foglalkoztatja tanulóit. Az elkészült munkák rendszeresen díszítik az iskola és az otthon épületét a hétköznapokban is és az intézeti rendezvények alkalmával is, kiemelkedő arculatot teremtve a gyermekotthonnak. Karitatív kapcsolatot tart a városi szociális intézmény gondozottjai, városunkban élő időskorúak és az intézmény tanulói között.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK