Cserenkó Gábor: Nők nélkül nem érdemes

Valaha könyvtárosként végeztél, így feltételezhető, hogy az írott szó, a papírra vetett gondolat hamar megfertőzött. Miként kezdődött ez nálad?

Olvasni mindig is szerettem, talán ezért is mentem könyvtár szakra. Baján, a Pedagógiai Fakultáson végeztem. Akkor még a film vonzott és azzal akartam kifejezni azt, hogy mit gondolok a körülöttem hömpölygő világról. El is végeztem a Fekete Doboz Roma Média Iskoláját (nem romaként sikerült felvételt nyernem). Hamarosan azonban rájöttem, hogy azért az írás egyszerűbb. Nekem az az igazi. Oda csak papír kell, meg toll (most meg már az se). Filmesként folyton eszközhiányban szenvedtem, valamint attól, hogy erősen függök másoktól. Kamerát kölcsönkérni, időre visszavinni, szereplőkkel egyeztetni. Egyszer az egyiknek volt valami hasfájása, máskor a másiknak. Na, most itt nincs ilyen.

A gondos olvasó, amilyen bizonyára te is vagy, hiszen minden írónak annak kéne lennie, úgymond „evolúciós fejlődésen” megy át. Neked mik voltak életed során a legfontosabb olvasmányélményeid a gyerekkortól máig?

A kötelezőket nem szerettem. Azokat mindig később olvastam el. Mindig mást olvastam, mint amit kell. Először leginkább a tévéújságot és a Dörmögő Dömötört. Ezeket azért mondom, mert fontosak. Aztán Arthur Ransome, Mark Twain, Csukás István, Nógrádi Gábor jött. Később már: Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Mikszáth, Hrabal, Thomas Bernhard, Örkény István művei. A kortárs magyar irodalomból főleg Tarr Sándor írásai, valamint Egressy Zoltán, Kőrösi Zoltán, Spiró György, Parti Nagy Lajos művészetéről gondolom azt, hogy közel állnak hozzám. Aztán visszatérő könyvek is vannak: A látogató (Konrád György), a Bélyeggyűjtemény (Békés Pál), Sátántangó (Krasznahorkai László), Epepe (Karinthy Ferenc), Lomtalanítás (drMáriás), A fehér király (Dragomán György). Valamint a Kucó című kicsiny regény is. Lehettem olyan 16-17 éves, amikor a hatalmába kerített.


Az interjú folytatása >>>

Forrás: Librarius