2024. 10. 09. szerda
Dénes
: 401 Ft   : 365 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Egy tragédia sikertörténete – Fődíjat hozott „Az utolsó fecske”

2016. 10. 21., 13:02

Ritka kettőség szövi át a kalocsai pedagógus, több gyermekvers-kötet szerzőjének első díjat nyert költeményét. Mint elmondta, az „esélytelenek nyugalmával érte „Az utolsó fecske” című versének sikere”. Tovább olvasva az is kiderül, hogy miért!

Április 22-én, a Föld napján alkalmából hirdetetett mese- és versíró pályázatot a Kacaj Panka Mesetár társaság és az idei évben fennállásának 150. évfordulóját ünneplő Fővárosi Állat- és Növénykert, „Engedd élni!” címmel.

A kiírás aktualitását arra a tudományos tézisre építették, miszerint kimutatható, hogy az emberi tevékenység nyomán a fajok eltűnésének folyamata mára a tízezerszeresére gyorsult. Azt határozták meg hát feladatul a tollat ragadók számára, hogy tehetségüket a környezetvédelem fontosságának üzenetére koncentrálva kamatoztassák.

Papp Róbert a Kalocsa Város Művészetéért díj átvételén 2016. augusztus 20-án

A felhívásra öt ország több mint hatvan településéről érkezett százharmincnégy pályamű, így Kalocsáról is, Papp Róbert költő-tanár keze nyomán. Ezeket első körön önként jelentkező, ötszáz mesetesztelő gyermek bírálta, majd az általuk továbbjuttatott hetvennyolc munkát már szakmai zsűri szűrte tovább. A „mi Cerkafirkánk” négy pályaművel indult a felnőtt-vers kategóriába, amelynek végső hajrájába „Az utolsó fecske” című költeménye jutott be.

Október 16-án, amikor Róbert feleségével és három gyermekével az oldalán útnak indult az állatkert Varázshegyének Csillagtermében tartott eredményhirdetésre, elmondása szerint még fogalma sem volt arról, hogy milyen végső bírálat született. A finalisták alkotásait egyesével játszotta el színházi társulat az ünnepségen.

– Annyit tudtam, hogy az enyémen kívül öt másik vers lett döntős. Én már a harmadik helyezésnek is örültem volna, hiszen hallva, hogy valamennyi bemutatott lírai és prózai munka alapvetően pozitív kicsengésű, éreztem, hogy az enyém kilóg a sorból. Ahogy elkezdődött a visszaszámlálás a harmadik helytől, amikor nem hallottam a nevem, a remény is elkezdett halványulni. Ezt követte a második, aki szintén nem én voltam. Ekkor már biztos voltam abban, hogy ez most nem sikerült és teljesen váratlanul ért, amikor bejelentették, hogy az enyém lett a győztes vers – idézi fel boldogan a hétvégi történéseket.

– A vers egy kitömött, múzeumi madárról szól, amelyről kiderül, hogy ő volt a Földünkön élt utolsó fecske. Ennek az alapgondolatát az adta, hogy különböző magyarázatok szerint, de számokkal bizonyítható, hogy évtizedről évtizedre lefeleződik a hazánkban élő fecskeállomány, és eljöhet az a pillanat, amikor Magyarországon már nem találkozhatunk majd fecskével – foglalta össze játékos rímekbe szedett, alapvetően komor üzenetet tolmácsoló, gondolatébresztő írásának a történetét Papp Róbert, akinek ezúton is gratulálunk az elért eredményhez!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 06., 19:00
Az aradi vértanúk tiszteletére Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Bagó Zoltán polgármester, Turi Tibor önkormányzati képviselő és Dr. Kiss Csaba jegyző közösen helyezett el koszorút a szoborcsoport talapzatán, majd az egybegyűltek virágokkal, mécsesekkel, főhajtással tisztelegtek a nemzet emlékezetében örökkön élő hősök előtt.
2024-10-04 09:26:11
Kalocsán dinamikusan, de a járás többi településén is kis mértékben nőtt az álláskínálat, és továbbra is vannak állásajánlatok a járás határán túlról is. Összességében a múlt hetinél hattal több, így – hosszú idő óta először – újra több mint 90 álláshelyre jelentkezhetnek térségünk munkavállalói.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>
2024. 10. 07., 12:44
Minden olyan magatartást figyelnek, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyezteti. Még >>>
2024. 10. 06., 11:51
-Október 12-én, szombaton 16 órától a Művelődési Központ Kamaratermében engedjük szabadon száguldani a fantáziánkat, merüljünk el a varázslények elragadó kavalkádjában és pillantsunk bele Bősze Ádám Muzikális bestiák című könyvébe – invitálja az irodalom, a zene iránt érdeklődőket ezekkel a szavakkal a Tomori Pál Városi Könyvtár. Még >>>
2024. 10. 06., 11:06
Legutóbb 4 évre eltiltották a közúti járművezetéstől, mégis vezetett. Még >>>
2024. 10. 05., 16:56
Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rend őrei. Még >>>
2024. 10. 04., 11:03
Leszakadó kipufogó, füstölgő motortér – az „üldözéses verseny” győztese a közösségi médiában osztotta meg az eredményt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK