2023. 11. 30. csütörtök
András, Andor
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Fotónaplón a Kalocsai Sárköz mindennapjai – Török „Töce” Tibor mutatkozott be a KKMK-ban

Illés György Cinó  |  2016. 02. 02., 10:56

Január 29-én a Kalocsai Kortárs Művészeti Klub 15. rendezvényén állt a közönség elé Török „Töce” Tibor, ahol Póli Róbert költővel való beszélgetés során szólt példaképéről, művészi hitvallásáról, valamint január 1-jével indult egyedi vállalkozásáról: a Kalocsai Sárköz értékeit, mindennapjait megörökítő, naponta egy fényképpel jelentkező fotóblogjáról is.

A nagy érdeklődés mellett zajlott alkotói est fényét Tóth Viktor gitárjátéka emelte. Az alkotó műveiből készült válogatást projektoros vetítés során ismerhették meg az érdeklődők, míg saját személyével, egyebek mellett a művészetről, fotózásról vallott ars poeticájával Póli Róberttel folytatott beszélgetése révén ismerkedhettek a megjelentek.


Forrás: Kalocsai Kortárs Művészeti Klub

Kiderült: Töce példaképe a tavaly elhunyt Benke Ferenc. Azt is megtudtuk, a fotós igen nagyra értékeli az alkotói munkában a rendszerességet.

Ha az ember minden nap próbál újat alkotni, és mindig aznapra ki kell találni valamit, az nagyban segíti a kreativitásunk fejlesztését, és megtanít határidőre dolgozni– mondta a beszélgetés során.


Forrás: Kalocsai Kortárs Művészeti Klub

Ehhez a hitvalláshoz is kapcsolódik jelenleg is folyamatban lévő vállalása:

JANUÁR 1-TŐL JÖVŐ JANUÁR 1-jéVEL BEZÁRÓLAG MINDEN NAP ELKÉSZÍT ÉS KÖZZÉTESZ EGY-EGY FOTÓT, AMELYEN A KALOCSAI SÁRKÖZ MINDENNAPJAINAK JELLEGZETES PILLANATAIT, ÉRTÉKEIT MUTATJA BE.

Az év során így összesen 365+1 fotót tervez bemutatni. Munkája előrehaladását bárki nyomon követheti a „Kalográfia – Kalocsai Sárköz kincsei” című, e célra létrehozott honlapon.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>
2023. 11. 22., 10:58
Bár a kivágott ruhák már jó ideje uralják a divatot, a csípő- és deréktájon stratégikusan elhelyezett lyuk, ami néha még a fenék tetejét is éppen hogy megmutathatja, a saját műfajává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2023-ban sorra tűntek fel a sztárok csípővillantós ruhában, illetve nadrágban. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK