2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

VI. Kalocsai Könyvhét – Ünnep a könyveknek, ünnep a bennük rejlő tudásnak és bölcsességnek

Borbély-Juhász Ágnes  |  2017. 06. 15., 16:29

Immár hatodik alkalommal, hagyományosan idén is sétálóutcai gyerekprogramokkal vette kezdetét a Kalocsai Ünnepi Könyvhét. A Tomori Pál Városi könyvtár rendezvények hosszú sorát tartotta meg a héten, de az események folyamába még most sem késő becsatlakozni.

Dr. Angeli Gabriella önkormányzati képviselő az olvasás közben szárnyaló képzelőerő gyermekkorban még nagyobb jelentőséggel bíró előnyeinek kidomborítását taglalva vezette fel a városban már hatodik alkalommal megvalósuló könyvhét sétálóutcai programjait, amelynek vezérfonala Mike Szilvia műsorvezető háziasszonnyal egész nap az élménygyűjtés volt.

Képgaléria megtekintése (38 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Az élményekről nemcsak hallhattak és beszélgethettek a rendezvényre kivonuló óvodások, hanem jópárat be is gyűjthettek belőlük az egészen délután háromig tartó előadások révén.
Rögtön az elején fellépett a Kunszt utcai óvodások Cseresznye nevű csoportja, akik Bóta Zoltánné és Kovácsné Gloczlik Edit felkészítése nyomán A muzsika hangja c. zenés darab DÓ-RÉ-MI című dalára készültek koreográfiával.

Képgaléria megtekintése (38 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Egyből utánuk a városi szavalóverseny óvodás nyerteseit hallhattuk választott verseiket előadni, így szavalt az első helyezett Hartman Noel (Kunszt Utcai Tagóvoda), a második Tamás Ákos és Pataki Kitti (mindketten Bem apó Utcai Tagóvoda), a harmadik Vörös Nóra (Kunszt) és a két különdíjas, Nánai Júlia (Katolikus Óvoda) és Tugya Dominik (Zöldfa Utcai Tagóvoda).

Ezután a Kis Katica Báb együttes repítette el kis közönségét oda, ahol a hattyúlány lakik. A népmese alapján készült bábjátékot Balogh Csaba Zoltán dolgozta át, és Kecskés Fanni, Tóth Kinga, Pirisi Gina, Tapolcsányi Dorottya, Vida Krisztina, Tapolcsányi Dávid, Blaha Bogdán, Víg Botond és Romsics Ádám szereplésével került színpadra.

Képgaléria megtekintése (38 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Az előadást követően Papp Róbert költő tartott interaktív zenés műsort, majd az értelmi Fogyatékosok Napközi otthonának paródia-előadása, a Mezei Virágok Népdalkör dalcsokra, valamint Szűcs Beáta és Miskoltzy György, a Country Road együttes tagjainak megzenésített verseket felvonultató összeállítása szórakoztatta a gyerekeket.

A hétfői nap zárásaként hirdették ki a könyvhéthez kapcsolódó rajz- és fotópályázatok eredményeit, és a legjobbaknak, Szabó Balázs önkormányzati képviselő közreműködésével át is adták nyereményeiket. A rajzpályázaton remekeltek az Eperföldi iskola tanulói, első helyezést ért el Braun Cintia (Eperföldi), második lett Demeter Eszter (Eperföldi), harmadik Rigó Nóra (Eperföldi) és Patik Janka (Nagyasszonyunk Katolikus isk.). Különdíjat Váradi Ramóna (Nebuló) kapott.

Képgaléria megtekintése (38 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A fotópályázat fődíját, egy vadonatúj táblagépet Tompai Anett, a Szent István Gimnázium 11. osztályos tanulója nyerte, második lett Pata Noémi a Dusnoki Általános Iskola 8. osztályos nebulója, míg harmadik legjobbnak Bagó Zsófi Sára a Kertvárosi iskola 5. osztályos diákjának fotóját értékelték.
A beérkezett alkotásokat ki is állították a sétálóutcában.

Képgaléria megtekintése (38 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Kedden a gyermekkönyvtárban folytatódtak az események, ahol Kozári Dorka meseíróval találkozhattak a fiatalok és szüleik, míg a szomszédos előadóban „Együtt Velünk” címmel fórumot tartottak az értelmi fogyatékossággal élő embereket érintő kérdésekről.

Szerdán az Idősek Klubjának és a Baba-mama Klubnak is különkiadása volt. Az agytekervények megmozgatása után a gyerekek Bodnár Erikával tornáztathatták meg minden porcikájukat, de aznap a lelki egészség és az irodalom összefüggései is napirendre kerültek Krizsán Brigitta mentálhigiéniás szakember előadásának hála.

Csütörtökön R. Kárpáti Péter színész-íróval lesz közönségtalálkozó [erről külön is beszámolunk majd – a Szerk.], míg pénteken Fehérvári Melinda író délután öt órától, Chong an Sunim, az Eredeti Fény Zen Közösség és Templom apátja este hét órától lesz a könyvtár vendége. Szombaton délelőtt interaktív zenés foglalkozással zárul a Könyvhét idei programtára.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK