2024. 06. 12. szerda
Villő
: 395 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Van kitől bocsánatot kérni? – Fölmentették a vádak alól a KalocsaKOM volt ügyvezetőjét

Illés György Cinó  |  2016. 09. 26., 11:25

A legutóbbi testületi ülésen múlt kedden – az ügy jogi lezáródása után – újra szóba került az új vezetés által tett több följelentés egyikének ügye. Török Ferenc napirend előtti hozzászólásában a KalocsaKOM volt ügyvezetője, Korsós László ellen indult eljárásnak bűncselekmény hiányában történt megszüntetése kapcsán bocsánatkérésre nem szólította föl a „korrupció gyanúja” miatt följelentést tevő polgármestert, de a hír széles körben való terjesztését elvárja.

Egy tavalyi testületi ülésen jelentette be dr. Bálint József polgármester, hogy a KalocsaKOM Kft. korábbi ügyvezetője idején a vállalatnál történtek kapcsán hűtlen kezelés, illetve korrupció gyanújával ismeretlen tettes ellen följelentést tett. Az ismeretlen tettest később a föltételezett bűncselekmények idejében volt ügyvezető, Korsós László személyében vélte fölismerni a nyomozóhatóság, de a legutóbbi ülésen Török Ferenc képviselő által széles körben ismertté tett jogi tény szerint Korsóst a vádak alól – bűncselekmény hiányában – fölmentették.


Forrás: Illés György / KALOhírek

A följelentés bejelentését most a korábbi polgármesterként közvetetten érintett Török Ferenc elevenítette föl napirend előtti hozzászólásában a múlt keddi testületi ülésen.

– Több mint egy éve egy testületi ülésen dr. Bálint József Kalocsa város címzetes jegyzője és polgármestere egy bejelentést tett, miszerint az előző városvezetés által elkövetett jogsértésre, korrupcióra derült fény, ami miatt sajnos kénytelen feljelentést tenni – kezdte napirend előtti fölszólalását Török Ferenc, majd azzal folytatta, hogy

Akik feladatul kapták ennek az ügynek az előkészítését, azok is jól tudták, hogy a remélt, de meg nem alapozott jogsértés, a korrupció nem fog megállni, de jól lehetett tévében, rádióban, sajtóban, minden fórumon hangoztatni, hogy sajnos följelentést kellett tenni az előző városvezetéssel szemben.


Forrás: Illés György / KALOhírek

A képviselő reménykedett, hogy széles körben ismert az a tény, hogy ez a vád nem állt meg, Korsós László [volt] ügyvezető a Facebook oldalán tette közzé, hogy minden vád alól felmentették.

Ezért azt kérte a polgármestertől, hogy

Itt és most hangozzon el az, hogy a volt városvezetés, a volt polgármester és a KalocsaKOM volt ügyvezetője, Korsós László nem követett el jogsértést, nem volt korrupció és ezek a vádak alól őt föl is mentették.

Török Ferenc bocsánatkérést nem várt, nem remélt, azt viszont kérte, hogy

A KOMMUNIKÁCIÓBAN AZ, HOGY E VÁD NEM ÁLLT MEG, LEGALÁBB AKKORA TERET KAPJON, MINT ENNEK A VÁDNAK A BEJELENTÉSE KAPOTT!


Forrás: Illés György / KALOhírek

Bálint József – amint mondta – a följelentést nem címzetes főjegyzőként tette, hanem polgármesterként, és nem Korsós László, hanem ismeretlen tettes ellen, így nincs kitől bocsánatot kérnie, és nem is kér bocsánatot.

A polgármester végül hozzátette:

És nincs több hozzászólnivalóm.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 2 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (2 db)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.
Ágika
2016-10-12 07:47:07
Egy gerinctelen nulla ez az új polgármester. Nem elég, hogy egy csomó embert megrágalmazott, még van pofája összekenni ezt a saját jegyzőként elkövetett aljasságával! Ocsmány egy semmirekellő!
Joco
2016-09-26 20:03:37
Van kitől bocsánatot kérnie. De jó lenne mar ha lemondana lejáratja Kalocsát

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 06. 10., 13:24
A nagy érdeklődésre tekintettel két eredetileg nem hirdetett, délutáni turnus is indul Kovács László kalocsai Fazekas Alkotóházban. Még >>>
2024. 06. 08., 08:08
Kalocsán, június 10-én 6 órától 16-án 18 óráig felújítás miatt lezárják a közúti forgalom elől az 51. számú főút és a vasút kereszteződésében lévő Pataji úti átjárót. Még >>>
2024. 06. 08., 07:53
Hosszú ideje nem volt példa ekkora harcsatelepítésre a Dunán, 6 ezer szürkeharcsa kerül a folyamba. Még >>>
2024. 06. 07., 09:32
Egy polgárőr kiszúrta, a rendőrök felderítették: a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt kell felelnie egy 36 éves kalocsai és 28 éves bátyai lakosnak – közli a Police.hu. Még >>>
2024. 06. 05., 16:22
„Hogy nem tudtak volna közéjük dobni egy bombát!!!!” – Hogy kik közé? Ugye, nem ezen fog múlni az ilyen hozzászólás megítélése?! Még >>>
2024. 06. 05., 11:01
Avagy: kis hírünk a nagyvilágban... FRISSÍTVE! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK