2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 400 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Cégek összefogásával ünnepelte a Dózsa nyugdíjasait

2016. 12. 22., 15:35

Régi kedves hagyomány a hosszú évtizedek alatt több néven ismert, de a feudális társadalom ellen fellázadó parasztvezér nevét hűen őrző Bajai SZC Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma középiskolában, hogy az intézményből és annak jogelődjeiből nyugdíjba vonult pedagógusokat, dolgozókat minden évben megünneplik. Az idei nyugdíjas-találkozót december 19-én, hétfőn tartották az Asztrik téri épület dísztermében, amelyen a város számos köztiszteletben álló, immár nyugdíjas pedagógusa vett részt.

Az iskola mai tanárait örömmel töltötte el, hogy a Dózsa emblematikus tanáralakjait és igazgatóit jó egészségben köszönthette Fekete Antal. Az igazgató ünnepi köszöntőjének külön hangsúlyt adott, hogy egykor maga is tanítványa volt az iskolának, a pedagógusoknak, akiknek a 9/A és 9/B osztály adott bensőséges, már a karácsonyi hangulatot idéző műsort. A felkészítő pedagógusok Lakatosné Nyíri Anett és Matos Józsefné voltak. A Kalocsa Kamarakórus szívhez szóló dalait követően ünnepi vacsorát szolgáltak fel, és egy kis ajándékkal kedveskedtek az intézmény nyugdíjasainak.

Fekete Antal igazgató arról számolt be portálunknak, hogy idén, a találkozók történetében először, a duális képzésben részt vevő cégek és partnerek, a Best Tool Kft., Budamobil Cargo Kft., EMIKA Zrt., Il Primo Ristorante, Pannon Növényolajgyártó Kft., Takács Zoltán asztalos mester anyagi támogatást nyújtottak a rendezvény színvonalas megrendezéséhez. A finom vacsorát a Kalocsa Menza Kft. készítette és a Bajai SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája pincér tanulói Balogh Jenő szakoktató vezetésével szolgálták fel a hangulatos rendezvény résztvevőinek.

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK