2022. 10. 05. szerda
Aurél
: 418 Ft   : 423 Ft Benzin: 754.8 Ft/l   Dízel: 786.9 Ft/l   Írjon nekünk

Dózsás diákok szalagavatója

Dózsás diákok szalagavatója
Illés György Cinó  |  2017. 01. 24., 09:55

A középiskolás diákok egyik legfontosabb eseménye, egész addigi életüket lezáró mérföldköve az érettségi vizsga. Az erre való felkészülés kezdetét az „érendők”, azaz „maturandusok” hagyományos jelképének, a kék szalagocskáknak a feltűzésével is emlékezetessé szokás tenni, ősrégi diákhagyomány szerint. A Dózsa Szakközépiskola és Szakgimnázium végzősei számára ez a pillanat múlt pénteken délután ötkor jött el. Az intézmény szalagavató ünnepélyét a Városi Sportcsarnokban tartották.

A 2016/17-es tanév szalagavató ünnepélyeinek sorát a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola rendezvénye nyitotta meg, még tavaly november végén. A dózsások pénteki szalagavatóján a végzős diákok bevonulása és felsorakozása, majd a Himnusz elhangzása után irodalmi fölvezetésként Rudas Dorina 11.D osztályos tanuló Fehérvári Zsóka A küszöbön állva című versét szavalta el.

Képgaléria megtekintése (58 db kép)

Forrás: Illés György/KALOhírek; Ács Judit/Kalocsai Újság

Ezt követően Fekete Antal igazgató mondott beszédet a szalagtűzés nagy, jelképes pillanata előtt. Az intézményvezető köszöntő beszédében a diákok első, igazán nagy megmérettetésre való szellemi, lelki fölkészüléshez adott bátorítást és muníciót. Az igazgató rámutatott a most először viselt szalag által jelzett, eddig megtett út miatti, jogos büszkeségre, de az ezzel járó felelősségre is figyelmeztetett. Végül a következő időszakhoz erőt és kitartást kívánva a feltörekvő évfolyamnak adta át a szót, akiknek nevében Jámbor Vanda és Tamer Eid Mirjam, tizenegyedik osztályos tanulók mondtak búcsúztató beszédet.

Képgaléria megtekintése (58 db kép)

Forrás: Illés György/KALOhírek; Ács Judit/Kalocsai Újság

Ezt követően a mindvégig műsorközlőként közreműködő Busa Hajnalka felkérésére – az iskola hagyományait követve – előbb az igazgató tűzött szalagot a búcsúzásra készülő osztályok osztályfőnökeinek, majd ők szalagozták föl – egy-egy szál virág kíséretében, esetenként könnyek közt – az egyenként eléjük járuló tanítványaikat.

Képgaléria megtekintése (58 db kép)

Forrás: Illés György/KALOhírek; Ács Judit/Kalocsai Újság

Ezt követően a diákok halmozták el virágaikkal a velük szemben helyet foglaló tanáraikat, majd a végzős diákok nevében szóltak az egybegyűltekhez Sebestyén Alexandra és Paletta Kristóf, majd Szabó Dávid Rudyard Kiplingnek az emberi helytállásról és az emberi lét összetettségéről példázatot adó, Ha… című versét hallhattuk.

Az osztályok kivonulása után, a táncosok öltözködése, készülődése alatt sem maradt látnivaló nélkül a lelátót és a küzdőtéri helyeket is megtöltő, a diákok szeretteiből verbuválódott közönség, ugyanis a szemközti falon projektoros vetítés keretében az egyes osztályok közösségének nagy pillanatait, emlékezetes helyzeteket megörökítő fotóiból készült összeállításokat tekinthettek meg.

Képgaléria megtekintése (58 db kép)

Forrás: Illés György/KALOhírek; Ács Judit/Kalocsai Újság

Végül a szalagavatók fénypontját jelentő tánc következett. A diákok keringőt mutattak be, két turnusban, a kettő közt pedig egy tangó szólótáncot is láthattak a megjelentek, a 12.A osztály pedig egy énekes számmal külön is elköszönt a könnyekig meghatott osztályfőnöküktől.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 10. 02., 15:40
A Paprikafesztivál idején, szeptember 9-én pénteken és 10-én szombaton tartották Kovács László fazekas alkotóházában a különböző mesterségekkel való ismerkedés lehetőségét is kínáló, kenyérsütéssel és cserép égetéssel egybekötött kétnapos nyárzáró rendezvényt.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 10. 04., 18:00
Ittassága miatt a vádlott nehezen tudott kommunikálni, ráadásul együttműködés helyett a mentőápolót és a gépkocsivezetőt trágár szavakkal szidalmazta. Még >>>
2022. 10. 04., 10:04
Jobbnál jobb programok várnak a héten minden érdeklődőt a Gyermekkönyvtárban és a Kamarateremben! Még >>>
2022. 10. 04., 09:21
Várnak mindenkit az Állatok Világnapja alkalmából szervezett fogadóórára, akinek kérdése vagy közlendője van, esetleg szeretné aktívabban kivenni részét a helyi állatvédelemből. Még >>>
2022. 10. 04., 08:50
A díjak mellé 10 millió svéd korona (mintegy 375 millió forint) is jár. Az elismeréseket az alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én fogják átadni. Még >>>
2022. 10. 03., 10:23
Két kamion ütközött össze az 512-es számú úton. Az egyik sofőr a baleset következtében meghalt. Jelenleg teljes útlezárás van érvényben. Még >>>
2022. 10. 03., 09:26
Kilép az MSZP-ből Ujhelyi István, a szocialista párt és a Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője, aki ezt személyes hangú nyílt levélben jelentette be vasárnap. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK