2025. 11. 17. hétfő
Gergely, Hortenzia
: 385 Ft   : 331 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Érettségi 2024: minden, amit a változásokról tudni kell

2024. 04. 11., 13:23

Irodalmi teszt a magyarban, pénzügyi ismeretek matekból középszinten és kikerülő munkajogi ismeretek történelemből –összegyűjtöttünk minden fontos információt a 2024-es érettségi változásairól.

Az idei érettségi lesz az első, ahol a 2020-as Nemzeti alaptanterv miatt a diákok már az új követelmények alapján adhatnak számot a tudásukról. Érdemes megjegyezni, hogy míg az újfajta matekérettségi sokkal inkább gyakorlati fókuszú lett, addig a magyarérettségi mintha évtizedeket lépett volna vissza, hiszen amellett, hogy többek között az első részben memoritereket kérhetnek számon írásban, nem kell rövid gyakorlati szövegeket (például kérvényt) írni. A történelem írásbeli viszont szerkezetében és feladattípusaiban nem, témaköreiben változott némileg.

Magyarérettségi változásai 2024

Az írásbeli érettségik közül talán a legtöbbet a magyar módosul, hiszen itt nemcsak a témakörök, hanem a vizsga szerkezete is eltér a korábbi évekétől.

Az írásbeli ugyanis a szövegértés mellett kibővül egyfajta irodalmi feladatlappal, amelyben nemcsak műcímekre, műfajokra, költőkre, írókra kérdezhetnek rá, hanem kötelezően megtanulható memoriterekre is. (Az előző években ehelyett rövid gyakorlati szöveget kellett írni.)

A második részben pedig eddig az érvelés, egy mű értelmezése és az összehasonlító elemzés közül lehetett választani, 2024-től azonban már csak egy művet értelmezhetnek vagy egy általános témakifejtő esszét írhatnak a diákok. Ez utóbbit, hogy ne csak féligazságokat tartalmazzon és még irodalmi vonatkozása is legyen, nem könnyű jól megírni.

Matekérettségi változásai 2024

A matekérettségi a magyarhoz képest szerkezetében nem változik, de a témakörök között van, amelyik lekerült emelt szintről középszintre, de arra is akad példa, amelyiket középszinten már nem kell tudni.

A középszintű matekérettségibe bekerültek többek között az alábbi gazdasági számítások:

  • gyűjtőjáradék
  • törlesztőrészlet
  • megtakarítási, befektetési és hitelfelvételi lehetőségek és azok kockázati tényezőivel kapcsolatos feladatok.

A statisztika témakör bővült: a diákoknak idáig is kellett tudni az átlagot, a szórást, az eloszlást, idén pedig már a kvartileseket is ismerniük kell.

Eddig emelt szintű érettségin kérték, de 2024-től a középszintű feladatsorban is előfordulhatnak többek között a következő témakörök, fogalmak:

  • 10-es alapú számrendszer átváltása egy másikra
  • geometriai valószínűség
  • az események összege, szorzata, komplementeresemény, független esemény, várható érték.

Ezen kívül például a koordináta-geometria, az egyenletek és a függvények témakörét is jelentősen megcsonkították (például nem kell ábrázolni a szinusz, a koszinusz vagy éppen a tangens függvényt.)

Történelemérettségi változásai 2024

A történelemérettségi a matekhoz hasonlóan a témaköreiben módosult. Középszintre többek között lekerült emelt szintről az amerikai függetlenségi háború és az Aranybulla. Az emelt szintű vizsga témái közül pedig kivették többek között a francia abszolutizmust vagy a nagyhatalmi küzdelmeket a 18. századi Európában.

Mivel a munkajog, a pénzügyi ismeretekkel foglalkozó témakör átkerült az állampolgári ismeretek tárgyhoz, így ez a témakör is kikerült a történelemérettségi követelményei közül.

Azoknak, akik most tavasszal emelt szinten érettségiznek történelemből, a kerettanterven felül tudniuk kell az előre megadott plusz adatbázisban szereplő személyeket, fogalmakat, időpontokat és eseményeket.

Jó hír azonban, hogy mind emelt, mind pedig középszinten ugyanolyan típusú feladatokat kell megoldani a diákoknak ebből a tantárgyból.

Összességében elmondható, hogy legtöbbet a magyarérettségi változott, mert a korábbi évekhez képest az irodalmi feladatsor miatt a tanulóknak már az írásbelire is rengeteg adatot kell megtanulniuk, arról nem is beszélve, hogy az újfajta esszétípus sokak számára kihívást jelenthet.

Ehhez képest a matek és a történelem inkább csak tematikájában módosult, és az új követelmények inkább az összefüggésekre, illetve a gyakorlati problémák megoldására fókuszálnak.

Forrás, fotó: eduline.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-13 13:58:03
November 15-én, szombaton este Dusnokon a néptánc és a cigány zene kapja a főszerepet. A dusnoki Művelődési Házban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Kossuth-díjas Lakatos Mónika FolkTriója gondoskodik a fergeteges hangulatról – tánctanítással, koncerttel és táncházzal várják a közönséget.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 16., 05:55
November 16-án világszerte a tolerancia nemzetközi napját ünnepeljük, amelyet az ENSZ hívott életre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a békés együttélés, a kölcsönös tisztelet és az elfogadás fontosságára. Még >>>
2025. 11. 15., 05:44
Miske idén is közös összefogással szeretné ünnepi díszbe öltöztetni a falut Még >>>
2025. 11. 15., 05:41
Csütörtökön igazi nyomozói hangulat uralkodott a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon, ahol a helyi iskolák tanulói mérhették össze tudásukat a Sherlock Junior vetélkedőn. A diákok egy kitalált bűntény megoldásán dolgoztak – profi körülmények között. Még >>>
2025. 11. 14., 13:29
A hétvége és a jövő hét eleje is változatos időjárást tartogat: a ködös, szürke reggeleket helyenként napsütés váltja, hétfőn azonban hullámzó hidegfront hoz kiadós esőt és erős szelet. Még >>>
2025. 11. 14., 10:52
Minden évben november 14-én tartjuk a Cukorbetegek Világnapját, amely a világ egyik legnagyobb egészségügyi figyelemfelhívó eseménye. A nap célja, hogy ráirányítsa a fókuszt a diabétesz megelőzésére, a szűrés fontosságára és az érintettek támogatására. Még >>>
2025. 11. 14., 09:43
Szokatlan esetre ébredtek a kiskunhalasi rendőrök: egy betörőt a lopott árukkal együtt találtak meg alvás közben egy bolt padlóján. A férfit kihallgatták és elengedték, de délután már újabb üzletben próbálkozott – ekkor már őrizetbe vették. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK