A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. és a Magyar Nukleáris Társaság, valamint a Fiatalok a Nukleáris Energetikáért közreműködésével kínáltak izgalmas előadásokkal és érdekes bemutatókkal színezett, formabontó fizikaórát az Ökopontba látogató diákoknak múlt szerdán.
Érkeztek is szép számmal, úgy a Szent István Gimnáziumból, mint a Katolikus Intézményből és Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájából.
Amint azt a programot megelőzően Honti Gabriella, az RHK kommunikációs osztályvezetője elmondta, a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társaság tagtelepüléseinek bástyája Kalocsa, annál inkább is adta magát, hogy itt tartsák meg aktuális programjukat, amelynek fő célja, hogy minél több fiatalt bevezessenek a természettudományok izgalmas és szerethető világába.
Elsőként dr. Pázmándi Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont sugárvédelmi laboratóriumának vezetője szólt a fiatalokhoz. Ő általános bevezetőt tartott a bennünket körülvevő, évmilliók alatt kialakult sugárzásokról és természetes háttérsugárzásról, amelyektől alaptalan félelem hathatja át az e területen kevésbé szakavatott főt.
Ezután Nős Bálint, az RHK Kft. stratégiai és műszaki igazgatója lépett a hallgatóság elé, aki a radioaktív hulladékok kezelésről beszélt természeti analógiákon keresztül. Mint vallja, fontos, hogy a társadalom széles rétegét hiteles információval lássák el e témakörében. Arról ugyanis, hogy a nagy aktivitású hulladékokat véglegesen hol és hogyan helyezzék el idővel Magyarországon, mondhatni nem időszerű, de sosem túl korai beszélni. Az ezen a területen már hetvenes évek óta kutatást folytató skandináv országok 2020-ra datálják, hogy használhatják az első ilyen „temetőt”.
Nálunk hasonló, ha a jelenleg Mecsekben folyó kutatások a várt eredményeket hozzák, leghamarabb is 2050 táján történhet – hangzott az előadótól, majd a program végén a fiatalok az RHK és partnerszerveinek kiállítását nézhették meg, valamint átlapozhatták tájékoztató anyagaikat.