2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

„Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet kapott a Nebuló – „Öröm és egyben felelősség is ez a cím”

2019. 04. 15., 14:43

A megyében harmadik oktatási intézményként vehette át a kalocsai Nebuló EGYMI a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet az elmúlt héten. Csupor Zsolt Jánosné intézményvezető bevezetőjében úgy fogalmazott: intézményük sokat tesz azért, hogy nyitott, újító szellemű iskola legyen.

Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a Nebuló Napok keretében adta át Csupor Zsolt Jánosné intézményvezetőnek a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet. A Nebuló EGYMI ünnepsége Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című versével kezdődött április 11-én.


Forrás: Kalocsa.hu

Csuporné bevezetőjében úgy fogalmazott: intézményük sokat tesz azért, hogy nyitott, újító szellemű iskola legyen. Hozzátette, a nyolcadszor rendezett Nebuló napok célja nyitás volt a város felé, és külön öröm, hogy ekkor történt meg a díjátadás is. Az intézményvezető külön köszönetet mondott a fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címre vonatkozó sikeres pályázatért Barnáné Angélának és Jánosi Dzsenifernek.

Öröm és egyben felelősség is ez a cím, melyhez a további munkájukkal is méltóak szeretnének maradni”- hangsúlyozta.


Forrás: Kalocsa.hu

Keszthelyi Nikoletta helyettes államtitkár elmondta, hogy a pályázat célja, hogy az iskolák fogyasztói tudatosságra neveljék a diákokat, és noha nem kötelező tantárgy, azokat díjazták, akik alternatív módon beillesztették tantervükbe a fogyasztói tudatosságra nevelést. Ezt kiemelkedően jónak találták a kalocsai Nebulóban, így

az országban ötvennyolcadikként, a megyénkben harmadikként vehették át ezt a díjat.

Bánné Szalai Anikó, a Bajai Tankerület szakmai igazgatóhelyettese az intézményfenntartó nevében gratulált a címhez, mely véleménye szerint nem csupán a diákok fogyasztói tudatosságra nevelése érdekében végzett oktatás, hanem az intézményben évek óta folyó kimagasló szakmai munka elismerése is.


Forrás: Kalocsa.hu

Dr. Bálint József polgármester is gratulált a kitüntető címhez, és ahogy fogalmazott: noha már nem a város fenntartásában van az intézmény, de „a mi gyermekeink járnak ide”. A városvezető ezt követően megköszönte az intézményben dolgozók munkáját és példás együttműködésüket a várossal.

Az ünnepség Benedek Viktória, a Dózsa szakközépiskola tanulója, valamint egy pedagógusokból álló énekkar gyerekekkel közösen előadott énekszámaival zárult.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK