2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 400 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Képviselő maradna Kupsza Tamás – Ideiglenes (?) búcsú a Független Diákparlamenttől

2017. 08. 04., 18:38

Portálunkon is olvashattatok arról, hogy a Kalocsán tanuló, végzős középiskolás diák, Kupsza Tamás személyében helyi képviselő is bekerült az egy tanévnyi ciklusra megválasztott Független Diákparlament legénységének soraiba. A leköszönő tisztségviselő elárulta, nem tervez végleges szakítást a diák-érdekképviseleti szervezettel.

Kronologikusan haladva, tavaly októberben zajlottak le az ország valamennyi oktatási intézményében a választások, amelyeken eldőlt, hogy kik alkotják majd a képviselői gárdát a 2016/2017-es tanévben a diákparlamentben. Miután Kalocsáról Tamás egyedüli bejutóként mandátumot szerzett és részt vett a novemberben Budapesten megtartott alakuló plenáris ülésen, ahol be is került diákönkormányzati ügyekkel foglalkozó bizottságba, belevetette magát a munkába.

Mint elmondta, testhezálló feladat volt ez számára, hiszen a kalocsai Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatban is tevékenykedett, a diákparlament következő, 2017 márciusában megtartott üléséig távolról, többek között Skype-konferenciákon tanácskozott képviselőtársaival.

– Összességében azt mondhatom, hogy nagyon jó csapat alakult ebben a ciklusban és már a megkötött barátságokért érdemes volt indulni a választásokon, de természetesen a munkáé volt a főszerep, amit nagyon élveztem. Úgy tekintek erre a lehetőségre, mint a két ifjúságpolitikában töltött évemnek a megkoronázására. Meg is próbáltam mindent elkövetni annak érdekében, hogy képviseljem a diákságot, és ne okozzak csalódást azoknak, akik megtiszteltek a szavazatukkal – így Kupsza Tamás.

A leköszönt diákparlamenti képviselő azt is elmondta, hogy a frissen zárult ciklus fontos fejleménye, hogy elkészítették a Független Diákparlament 2016-2017-es tanévének a törvényjavaslat-csomagját, amely részleteiben megismerhető a www.diakparlament.hu honlapon. Ezt beterjesztették a Balogh Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériumának vizsgálatra, befogadásra, esetleges törvényerőre emelésre. A teljesség igénye nélkül több kérdéskört érintenek benne, így a nyelvoktatás, továbbtanulás, pályaorientáció, egyetemekre bekerülési ponthatárok, és ösztöndíjak egyaránt visszaköszönnek az anyagban.

És hogy Tamás számára mit tartogat a jövő?

– Tervezem, hogy ismét indulok a választásokon, és remélhetőleg egyetemistaként fogom majd tovább erősíteni a csapatot! Mivel vendéglátóipar-ágazaton tanultam, a Budapesti Gazdasági Egyetem Turizmus-vendéglátás szakján folytatnám a tanulmányaimat – nyilatkozta felkeresésünkkor még feltételes módban.

Azóta nyilvánossá váltak az egyetemi bekerülést megugrandó ponthatárok és Tamás felvételt nyert az áhított felsőoktatási intézménybe. Várhatóan tehát a következő választásokkor ismét megméretteti magát, akkor már mint a BGE hallgatója gyűjti majd a támogató szavazatokat.

Ehhez és tanulmányaihoz egyaránt sok sikerült kíván szerkesztőségünk!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK