2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Népszerűek a nyári úszótáborok – A férőhelyek java betelt, de még jelentkezhetünk!

Illés György Cinó  |  2016. 05. 20., 15:52

Közel kétszáz gyermek táborozhat idén az uszoda nyári, napközis úszótáboraiban. A helyek nagyobb része már elkelt, de – egy kivételével – még minden turnusra még lehet jelentkezni, ha sietünk. Az első tábor június 20-án kezdődik, majd kéthetente új turnus indul. A turnusok kéthetesek, kivéve az utolsót, amelyre már csak egy hét marad a szünidőből.

Hatalmas volt az érdeklődés a szülők részéről, már a táborozás meghirdetése előtt is sokan érdeklődtek a lehetőség iránt – tudtuk meg Busa Attilától, a kalocsai úszó vezetőedzőtől, aki azt is elmondta munkatársunknak, hogy a tanév későbbi lezárulása miatt később kezdődnek a táborok, így a jelentkezési időszakot is tolni tervezték. De amint a vezető fogalmazott: akkora volt az érdeklődés és a nyomás a szülők részéről, hogy nem lehetett tovább halogatni. Ezért a táborozási lehetőséget nem is tudták meghirdetni, de kiderült, hogy nem is lett volna rá szükség, olyan sokan jelentkeznek így is.

Júniustól 20-ától kéthetente indulnak a turnusok. Az utolsó, augusztus 15-ével kezdődő, egyhetes turnus kivételével két hétig élvezhetik a kalocsai uszoda hullámait a gyerekek, és tanulhatnak úszni képzett szakemberek keze alatt. A táborozás minden hétköznap reggel 8-tól délután 4-ig nyújt értelmes é szórakoztató elfoglaltságot a résztvevőknek. A teljes, kéthetes turnus díja 26.000 forint, de lehetséges csak az első, vagy csak a második hétre is jelentkezni, ez esetben természetesen a díj is feleződik, akárcsak az utolsó, egyhetes turnus esetében.

A kép illusztráció!

Még nem késő!

Jelentkezni a Kalocsai Úszó Egyesület honlapjáról letölthető jelentkezési lapon lehet.
Még lehet, de ki tudja meddig!

A második turnusra például már csak akkor, ha valaki valamely előre nem látott akadály miatt lemondani kényszerülne részvételét. Ám a június 20-tól július 1-ig tartandó, első turnusra még van néhány szabad hely. Az ötödik, egyben utolsó, egyhetes turnusra augusztus 15-től 19-ig pedig jó pár férőhely van még, hiszen eddig „csak” 27-en jelentkeztek, míg a tervezett keret turnusonként 35 fő, ami esetleg 2-3 fővel szükség esetén még bővíthető. A július 18-tól 29-ig tartandó, harmadik turnuson elsősorban óvodás korú gyerekeket fogadnak, bár nem szigorúak a korosztályi határok. Ennek az óvodás turnusnak az első hetére is találhatunk még helyet gyermekünk számára, a hónap 25. napjával kezdődő második hetére pedig még jó néhány hely kiadó. Az augusztus 1-től induló tábor első hete sem telt még be, a kéthetes tábor második hetére, augusztus 8-12 jócskán van még hely.

A föntiek fényében érthető, hogy jelentkezés előtt a fogadókészségről egyeztetni kell az uszoda munkatársaival a 06/78-461-075-es telefonszámon. A programlehetőséget népszerűsítő plakát, amely minden lényeges, további tudnivalót is tartalmaz, ide kattintva tekinthető meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK