2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Országos középiskolai csapatversenyt hirdetett a KSH – Négy fős középiskolás csapatokat várnak

Zsiga Ferenc  |  2020. 11. 07., 14:26

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – a korábbi évek sikereire való tekintettel – a 2020/2021-es tanévben is megrendezi országos középiskolai csapatversenyét, a STAT WARS-t. A verseny célja, hogy a statisztikai jártasság és tudás nagyobb figyelmet kapjon, hiszen a statisztikai adatok a mindennapi életünkről szólnak, ezért érdemes a közöttük lévő összefüggéseket is megismerni, megérteni. A vetélkedőre a 4 fős középiskolás diákcsapatok 2020. november 10-ig két korosztályban nevezhetnek. A háromfordulós „próbatétel” dobogós csapatai értékes nyereményben részesülnek, valamint a kategóriák első két helyezettje 2021 tavaszán, az EUROSTAT európai statisztikai versenyén is megmérettetheti magát.

A KSH hetedik alkalommal meghirdetett statisztikai versenyére 2020. november 10-ig lehet nevezni a jelentkezési lap statwars@ksh.hu e-mail címre való visszaküldésével. A verseny tematikája minden évben más és más, az idei, a STAT WARS VII vetélkedő a népszámlálás, valamint Trianon témakörét járja körbe. A versenyt két korcsoportban szervezi a KSH: a középfokú oktatási intézmények 9–10., illetve 11. és magasabb évfolyamán tanuló diákok számára. A verseny során a 4 fős csapatok játékos feladatokon keresztül mérik össze statisztikai tudásukat, ismereteiket. A verseny három fordulóból áll. A csapatok az első két online forduló összesített eredményei alapján juthatnak a döntőbe, amely 2021. február 17-én kerül megrendezésre. A 9–10. évfolyamosok közül tíz, a 11. és magasabb évfolyamosok közül hat csapat kerül a fináléba.

A verseny ütemezése:

Az első forduló feladatainak kiküldési határideje: 2020. november 16.

Az első forduló megoldásainak visszaküldési határideje: 2020. november 23.

A második forduló feladatainak kiküldése: 2020. december 7.

A második forduló megoldásainak visszaküldése: 2020. december 18.

A döntőbe jutott csapatok értesítése: 2021. január 18.

A döntő időpontja: 2021. február 17.

A versennyel kapcsolatos további információk a www.ksh.hu/statwars weboldalon érhetők el. 

A KSH-ról
A KSH a magyar statisztikai szolgáltatás nagy múltú centruma, olyan tudásbázis, amely magas szakmai színvonalú munkájával átfogó adatokat és elemzéseket ad a gazdaságot, a társadalmunk minden egyes szegmensét meghatározó kérdésekben. A hivatal önálló szakmai szervezetként, tevékenységével európai szinten is jegyzett, elismert, nemzetközileg aktív intézmény. Tevékenysége a döntéshozók, gazdasági szereplők, kutatók és a társadalom minden tagjának minél magasabb szintű, tényalapú tájékoztatását szolgálja. Olyan alapvető értékek mentén végzi munkáját, mint a szakmai függetlenség, a pártatlanság, az objektivitás, a megbízhatóság és a minőség iránti elkötelezettség.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 06., 19:52
A jazz muzsika és a jó borok kedvelőinek kiváló programlehetőség, akinek ismerőse jazz- és borrajongó, annak pompás ajándékötlet! Töltsön egy kellemes nyári estét a Pilvax Hotelben június 10-én! Indítsa a nyarat egy laza, élőzenés aláfestéssel egybekötött borkóstolóval, amelyen amforában érlelt borkülönlegességekkel ismerkedhetünk.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 14:22
Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Még >>>
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK