2021. 12. 01. szerda
Elza
: 367 Ft   : 323 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Ötletekben, vidámságban gazdag gólyaavató a Dózsa középiskolában

Ötletekben, vidámságban gazdag gólyaavató a Dózsa középiskolában
Zsiga Ferenc  |  2017. 10. 30., 12:54

Az iskolai gólyabál azoknak a rendezvényeknek az egyike, amely eleve sikerre van ítélve, ám hogy miként ég bele a gólyák emlékezetébe, az azon is múlik, mennyire ötletgazdag a program, amellyel jelképesen is az iskola teljes jogú tagjává fogadják az új jövevényeket. A város legnagyobb középiskolájában, a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma intézményben október 26-án, csütörtökön a diák önkormányzat és az iskola közös szervezésében tartották a gólyaavatót.

Az iskola melletti sportcsarnokban tartott eseményen az új tanulókat a diákönkormányzat vezetői köszöntötték, majd a gólyák letették az esküt. A fogadalomban egyebek mellett hitet tettek a város egyik legnagyobb múltú intézménye hírnevének öregbítése mellett.

A patetikus eseményt az ügyességi és logikai feladatok változatos sorrendje követte annak eldöntése érdekében, hogy melyik osztály tanulói bizonyulnak a legjobbnak. Természetesen a vizsgafeladatok teljesítése ezúttal inkább a szórakozásról, mintsem a tárgyi tudás méréséről szólt, bár például a térképen megjelenített egyes országok jellegzetességeinek párosításához, a Dózsában tanított számos szakmához köthető fotó összeválogatásához műveltség és jó memória is kellett.

A precíz szakmakép ilyenformán történő meghatározását az ügyességi játékok, úgymint kislabdával zsámolyba dobás, lufi taposás, a foci egy sajátos formája, amikor is a kapufát kellett eltalálni követte. A bemelegítésről Bodnár Erika fitness edző a tőle megszokott dinamizmussal gondoskodott.

Az egyes osztályok csapatait az osztályfőnökök is erősítették, mígnem a játékok végén, az összesített pontszámok alapján kiderült, hogy 

a 9.A szakgimnáziumi rendvédelmi osztály nyerte a versenyt (osztályfőnökük Pécsi-Kollár Anita). Szorosan a nyomukban a szakmai híd osztály a második, a 9.C osztály a harmadik helyen végzett.

A győztes csapat

Ugyan az érettségi és a végzős bálig még sok idő van hátra, de ismerve a Dózsa diákönkormányzatát és közösségi életét, addig a ma gólyáinak még számtalan vidám, szórakoztató programban lesz részük. 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 11. 27., 14:25
A kalocsai Török „Töce” Tibor, A-MAFOSZ-fotóművész 16 éves pályafutása legeredményesebb évét zárta. A fotográfus 2021-ben 30 díjat nyert. A több mint 150 kiállításra javasolt képe négy földrészen és 20 különböző országban került bemutatásra. A pályázatokon díjazott képeinek 90 százaléka Kalocsán és annak vonzáskörzetében készült!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 12. 01., 09:05
Íme az első feladvány, játékra fel! ♥ Még >>>
2021. 11. 30., 20:27
Dulakodás közben még az áruvédelmi-kaput is kidöntötték, amivel több százezer forint kárt okoztak az üzletnek. Még >>>
2021. 11. 30., 15:26
Úgy tudjuk, a motoros sérülései súlyosak, őt a tűzoltók szabadították ki a munkagép alól. Még >>>
2021. 11. 30., 13:37
A Mikulás természetesen idén is ellátogat Kalocsára. Még >>>
2021. 11. 30., 11:12
Iszonyú látványos és elképesztően izgalmas lett a League of Legends videójátékból készült sorozat Még >>>
2021. 11. 30., 11:04
A datolyaszilva ízletes és egzotikus gyümölcs, nemcsak édes és finom, hanem számos egészséges hatása is van, a szem egészségének védelmétől az anyagcsere javításáig. Különböző kultúrákban már évezredek óta ismerik és fogyasztják, és többek között az istenek gyümölcsének is nevezik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei

hirdetés