Jelentős mértekben, mintegy 17 százalékkal nőtt a Bajai Szakképzési Centrum kalocsai intézményibe felvett tanulók száma – jelentette be Virág Tibor, a Centrum kancellárja a Dózsában május 11-én tartott sajtótájékoztatón. A statisztikai adatokból kiviláglik: a néhány éve megváltozott ingyenes, számos ösztönzőt magukba foglaló képzések egyre népszerűbbek a szakmát tanuló fiatalok körében. Emellett az ugyancsak ingyenes, esti munkarendben megszervezett felnőttképzések iránt is folyamatosan nő az érdeklődés.
A Bajai Szakképzési Centrum 2021/2022. tanévet érintő kalocsai beiskolázási statisztikái adatairól Virág Tibor, a Centrum kancellárja és Ézsi Zsuzsanna, felnőttképzési referens adott átfogó képet a sajtó képviselőinek.
A kancellár kiemelte: az elért eredmények több szempontból is fontosak. Egyfelől azért, mert a jövő generációjáról van szó, másfelől azért, mert egyértelműen látszik: hazánk gazdasági növekedésének fontos mozgatórúgója, hogy mennyi és milyen minőségű szakembert tudunk képezni.
Országos szinten az idei a második év, amikor 10, majd újabb 10 százalékkal nőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik a szakképzésben szeretnék folytatni középiskolai tanulmányaikat. Ehhez nagyon sok segítséget biztosítunk. A szakmát tanulók például a második évtől kezdve ösztöndíjat kapnak, ami nyolc, vagy tizenhatezer forint, majd munkaszerződéssel már több tízezer forintos bért is elérnek. Úgy gondolom, ez egy jó lehetőség azoknak a fiataloknak, akik inkább a gyakorlati jellegű képzéseket kedvelik, szeretik látni, hogy a kezük munkája nyomán mi születik.” - hangsúlyozta Virág Tibor.
Az országos eredmények ismertetése mellett a kancellár kitért arra is, hogy a kalocsai adatok felülmúlják az országos átlagot.
Ebben az évben 17 százalékkal nőtt azoknak a fiataloknak a száma, akik nálunk szeretnének szakmát, érettségit, vagy technikusi végzettséget szerezni. Mindez azért kedvező számukra, mert a fiatalok14-16 évesen úgy kezdik a kilencediket, hogy nem egy kényszerpályán vannak. Ágazati képzésben részesülnek, majd az alapvizsga letétele után több olyan szakma közül választhatnak, amelyek mindegyikét itt, Kalocsán is oktatják.”- emelte ki a kancellár.
A sajtótájékoztatón a felnőttképzésről is tájékoztatás hangzott el. Ézsi Zsuzsanna kifejtette: a Centrum széles képzési palettát kínál azok számára, akik korábbi tudásukat akarják kibővíteni, vagy éppen váltani szeretnének. Szerinte itt fontos megemlíteni, hogy a korábbi OKJ- s képzések nem szűntek meg, csak átalakultak. Ennek következtében
mindenkinek lehetősége van kettő szakma teljesen ingyenes megszerzésére,
akár itt helyben, a Bajai Szakképzési Centrum kalocsai intézményeiben is.
A szakmák oktatását szeptemberi kezdéssel szeretnénk indítani. Kalocsán több szakmát is hirdetünk: általános ápoló, CNC programozó, fodrász, hegesztő, informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető, pénzügyi, számviteli ügyintéző, rendészeti őr. Ezek a szakmáink két – és másfél éves képzési idővel, szeptemberben indulnának, de ehhez megfelelő számú jelentkezőre van szükség. Ha a szeptemberi kezdés nem sikerülne, akkor februári, keresztféléves kezdéssel tudunk indulni.”-mondta a felnőttképzési referens.
Mint elhangzott, az említett, hosszabb időtartamú képzések mellett rövidebb, úgynevezett szakképesítés képzések is indulnak a városban, esti munkarendben. Elsősorban olyan területen, mint a falusi turizmus szolgáltató, falusi vendéglátó, informatikai támogató munkatárs, munkavédelmi előadó, számítógépes adatrögzítő, személy és vagyonőr, személyi edző, valamint vállalkozási mérlegképes könyvelő. Az érdeklődők a teljes képzési kínálatról és a jelentkezési lehetőségekről a www.bajaiszc.hu, www.ikk.hu, www.dozsakalocsa.hu, www.kossuth-kalocsa.hu oldalon jutnak bővebb információhoz.