Virág Tibor, a Bajai Szakképzési Centrum kancellárja a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium bejárata előtt február 17-én, szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztatón bejelentette: a végzős diákoknak az érettségire való felkészítés jegyében heti két alkalommal megkezdődött a jelenléti oktatás és konzultáció. Az érettségi és a szakmai vizsgák írásbeli és szóbeli részét kiscsoportos keretek között, a járványügyi szabályok fokozott betartása mellett, a szokásos, előre meghirdetett időpontokban tartják meg. A régi, de részben mégis új vizsgarend fogadtatásáról, az online oktatásról az intézmény egyik végzős diákja is nyilatkozott.
Virág Tibor elmondta: ezt a tanévet is tehertétellel kezdtük. A szeptemberi iskolakezdéskor már látszott, hogy egyre növekedik a járvány-esetek száma, és az fenyeget, hogy a tavaly tavaszihoz hasonló helyzet áll elő, azaz a kontakt iskolai órákat a továbbiakban nem tudjuk majd megtartani.
Ez hamar bekövetkezett, november környékén át kellett állnunk a digitális munkarendre. Akkor még abban bíztuk, mindez nem túl sokáig fog tartani. Még a pesszimistább kollégák is karácsony környékét „lőtték” be a jelenléti oktatás megkezdésére, de az élet nem ezt hozta.
Jelen pillanatban is ott állunk, hogy a kontakt oktatás nem lehetséges, legalábbis a középiskolások nagy tömege számára nem.” – jelentette ki a kancellár.
Hozzátette: A szakmai jellegű foglalkozásokat Palkovics miniszter úr engedélyével meg lehetett és kellett szerveznünk, így a gyakorlati órák ugyan úgy mennek, mint korábban, természetesen betartva a maszkviselés, a távolságtartás, a szellőztetés és az egyéb higiéniai szabályokat.
Mindez a műhelyjellegű foglalkozásokon egyébként is életszerű, hiszen a gépek melletti munka nem tömöríti egy helyre a fiatalokat. Nem is történt semmilyen olyan fertőzés, esetszám növekedés itt, az iskolában, ami kérdésessé tette volna, hogy folytathatjuk-e a jelenléti gyakorlati oktatást- – mondta a kancellár, aki azzal folytatta:
Amikor látszott, hogy marad a digitális munkarend, valamennyi kollégámban, bennem, a Szakképzési Centrum vezetésében felmerült: hogy fognak ezek a fiatalok vizsgázni? Hiszen gondoljunk bele, a végzősök szeptembertől számítva csak két hónapot jártak iskolába, az utóbbi másfél évben pedig alig ültek iskolapadban.
Márpedig kellenek a kontakt órák, kell a tanári magyarázat, kellenek az egymástól ellesett dolgok, ügyességek, annak a beosztása, hogy ki, mit dolgoz ki egy érettségire.”Összefoglalva, egyszerűen szüksége van a diáknak arra az iskolai közösségre, amitől ebben a kényszer szülte helyzetben sajnos meg lett fosztva.
Három héttel ezelőtt kértem az igazgató kollégákat,itt, Kalocsán is, hogy készítsenek tantárgyfelosztást arra vonatkozóan, hogy legalább az elméleti vizsgatárgyakból ellenőrzött módon, ha kell, egyszerre csak a fél osztályt behívva készüljön olyan órabeosztás, amelynek alapján a tanulók egy héten bejönnek két napra az iskolába, és lehet például magyar órájuk, amelyen a tanár elmondhatja, hogy kell szóbelizni, és próba szóbelit is lehet tartani. Ugyanis más az, amikor a vizsgáztatóval szemben ül a diák. Ennek egészen más az interaktív része, mint a digitális térben, egy vizsgánál fontosak a személyes benyomások, tapasztalatok.
Örülök, hogy két hete tartanak ezek a foglalkozások - még ha feszes rendben is. Igyekszünk elérni, hogy valamennyi végzős úgy tudjon bejönni az iskolába, hogy lehetőleg minél kevesebben legyenek az épületben, az adott osztályteremben.
Nagyon reméljük, hogy így, ezzel a segítséggel az érettségi és a szakmai vizsgákat a diákok sikerrel tudják teljesíteni.” – mondta a kancellár.
Virág Tibor szerint egyelőre a diákok visszajelzése jó, örülnek az iskolába járásnak, hiszen ez alkalom arra is, hogy kiszakadjanak otthonról. Mint rámutatott, a tanulóknak a lelkét is ápolni kell, nem csak a tanulásban kell őket segíteni.
Köszönöm az itteni kollégáknak, hogy ezt megszervezték!” –jelentette ki Virág Tibor.
A kancellár újságírói kérdésre elmondta: Dr. Maruzsa Zoltán államtitkár már korábban kijelentette, hogy az érettségiket és a szakmai vizsgákat jelenléti vizsgarend szerint fogják megtartani. Azóta már lement az őszi szakmai vizsgahullám, ami semmiféle új fertőzéssel nem járt. Ebből kiindulva most is arra számítunk, hogy az írásbelik gond nélkül megtörténnek, hiszen azokon egyébként is 10-12 fiatal ül egy teremben. Ennél nagyobb szigorra nincs szükség, a szóbelit pedig amennyire csak lehet „széthúzzuk”, így ott sem lesz tömeg. A kedvező tapasztalatokból kiindulva arra számítunk, hogy az érettségi és a szakmai vizsgák is a megszokott rendben, probléma nélkül megtörténnek –zárta a sajtótájékoztatót Virág Tibor.
Mozga Szabolcs, a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium 12/A osztályos, végzős tanulója arról számolt be, tapasztalata szerint az online oktatás nem jelent nagy gondot a diákoknak, ami elsősorban a tanárok és a diákok pozitív hozzáállásának köszönhető.
A most bevezetett jelenléti órák nagyban segítik a felkészülést, hiszen konzultációs lehetőséget biztosítanak. Emellett a gyakorlati órák is a felkészülést erősítik”– mondta a diák.
Hozzátette: Szerintem az érettségire való felkészülés gördülékenyen halad, a tanárok virtuális táblákkal, videó megosztásokkal is támogatják a tanulásunkat.
Így a jelenléti oktatáshoz hasonló ütemben, de színesebb tartalommal haladunk, mert kétségtelen, hogy a tanárok több szemléltető anyaggal segítik a felkészítésünket, mint korábban.A hetünk úgy néz ki, hogy a 26 fős osztályunk két csoportra osztották. Hétfőn, vagy kedden jövünk az iskolába. A közismereti tantárgyakat oktatják hétfőn, illetve kedden - mikor melyik csoport –ekkor magyar, angol, történelem, és matematika tanítás van. Csütörtökön a gyakorlati órákat tartják meg a tanárok. Emellett a fakultációs óráinkat is erre a napra időzítették. Mivel én vidékről járok be az iskolába, az online oktatás bevezetése óta nem kell korán kelnem, megspórolom az utazási időt. Az kétségtelen, hogy bele kellett szoknunk az online oktatásba, ez viszont számomra rugalmasabb és gördülékenyebb időbeosztást enged – mondta Mozga Szabolcs, a Dózsa érettségi előtt álló diákja.