Itt találod az összes cikket a „kiállításmegnyitó” témában!
December 5. és 7. között egyedülálló fotókiállítás várja a látogatókat Kecelen: Török Töce Tibor „Ég és Föld között” című tárlata a fény és a lélek találkozását mutatja be a XXXVI. FLORA Fesztivál keretében.
A Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár december 4-én különleges kulturális eseménynek ad otthont: megnyílik a PSYCHART24 országos vándorkiállítás, amely a 2024-es PsychArt24 festőmaraton legkiemelkedőbb alkotásaiból válogat.
A Viski Károly Múzeum különleges tárlattal várja a művészetkedvelőket december 7-én, vasárnap 10 órakor a Városi Galériában. A kiállítás Szebényi Béla kőszobrász és az 1870-ben alapított Schnábel testvérek cégének örökségét mutatja be.
Péteri Dénes „Néptáncos” címet viselő kiállítását Tamás László nyugalmazott könyvtárigazgató, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány elnöke nyitotta meg.
A Kalocsai fényképészek nevet viselő időszaki kiállítás számos érdekességgel várja a látogatókat. Többek között az első ismert, városunkat ábrázoló fotó is látható, melyet Tóth Mike készített 1864-ben.
Október 21-én, kedden 18 órakor nyílik meg Péteri Dénes fotóművész „Néptáncos” című időszaki kiállítása a kalocsai Művelődési Központban.
A megnyitó 2025. szeptember 20-án, szombaton 11 órakor kezdődik, ahol a látogatók megismerkedhetnek Kalocsa helytörténetének fényképes emlékeivel és a város fotóművészeti hagyományaival.
A két erdélyi alkotó festményeket és plasztikákat tárt a közönség elé. Az alkotó táborba a testvértelepülésekről is érkeztek művészek, a tábor közös kiállításának megnyitója a Gubbantós Fesztivál nyitórendezvénye és lesz egyben.
A Városi Galéria ad majd otthont a „futógráfus” negyvenedik születésnapja alkalmából rendezett fotókiállításának, melynek különlegessége, hogy régi, kidobásra ítélt ablakkeretekbe foglalja műveit az alkotó, ezzel új célt adva a leselejtezett tárgyaknak.
A "DIMENZIÓK MOZGÁSBAN_ Szaxon Szász János objektjei" című kiállításnak megnyitójára 2025. március 7-én, pénteken 17 órakor kerül sor, a Nicolas Schöffer Gyűjteményben.
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.