2023. 05. 30. kedd
Janka, Zsanett
: 371 Ft   : 346 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Húsz év után újra visszatért Kalocsára a Magyar Tereprallye Bajnokság – 40 jármű nevezett a versenyre

Húsz év után újra visszatért Kalocsára a Magyar Tereprallye Bajnokság – 40 jármű nevezett a versenyre
Zsiga Ferenc  |  2021. 09. 25., 10:47

Szeptember 24-25 között folytatódik a 2021-es Közép-Európai Zóna Bajnokság és a Nyílt Magyar Tereprallye Bajnokság Kalocsán. Két napon keresztül összesen 260 kilométert tesznek meg a 45 nevező csoport versenyzői.

A hazai tereprallye szakág 2021-re egy hatállomásos bajnokságot írt ki, amiből az ötödik helyszín Kalocsa.

A VIADALON A TELJES MAGYAR ÉLMEZŐNY INDUL. PÉNTEKEN A SZENTHÁROMSÁG TÉR ELŐTTI PARKOLÓBÓL RAJTOLTAK, 13 ÓRAKOR.

Az idén már bevált rendszer szerint pénteken kétszer 28 kilométert tettek meg.


Szombaton, azaz ma négyszer 51 kilométert tesznek meg a sportolók. A résztvevők számára nem lehet panasz, ugyanis négy országból – cseh, lengyel, szlovák, magyar – versenyzők érkeztek Kalocsára.

Negyven jármű nevezett, és így a teljes magyar élmezőny rajthoz áll. Sokan úgy vélik, hogy csak és kizárólag a férfiak sportja a tereprallye, ám hét hölgy is itt van la mezőnyben. A futamok több környező települést, köztük Foktőt érintik. Ezzel 20 év után újra visszatért Kalocsára a Magyar Tereprallye Bajnokság.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Magyar Terep-rallye / Hungarian Cross-Country Rall


Az eredményekről később beszámolunk.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 05. 27., 14:54
A végig magyar és német nyelven konferált program záróakkordjaként az emlékművet - mely a Hartát újratelepítő 229 család nevét örökíti meg - a nemzetiszínű szalag átvágásával Font Sándor, Ritter Imre országgyűlési képviselők, Dollenstein László polgármester és Frőlich Henrikné, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke avatta fel.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 05. 29., 07:28
A héten is kora nyárias idő várható sok napsütéssel, gomolyfelhőkkel és 25 Celsius-fok körüli maximumokkal. Még >>>
2023. 05. 28., 14:22
A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Még >>>
2023. 05. 27., 09:17
A köpönyeg.hu szerint a többórás napsütés mellett gomolyfelhők lesznek az égen, és főleg délen zápor, zivatar is előfordul. Még >>>
2023. 05. 26., 13:42
Az elmúlt egy évben közel egy százalékkal növekedett a munkanélküliségi ráta Magyarországon, az elmúlt hónapokban azonban újra csökkenésnek indult a mutató. Még >>>
2023. 05. 26., 10:44
Május utolsó vasárnapján a gyermekeké a főszerep - Gyermeknapi programokkal és vidámparkkal várja a kisebbeket és nagyobbakat is a KIKK és a KJE az Érsekkertben! Még >>>
2023. 05. 26., 10:35
Irány a friss levegő - a várható hőmérséklet 21-27 fok körül alakul. Még >>>