Százak kísérték végső nyughelyére Vargyas Mihályt, Dunaszentbenedek polgármesterét – Négy pap 800 fős tömeg előtt celebrálta a gyászszertartást

A gyászszertartás vezető lelkésze, Pata Jenő Gábor plébános terjedelmes gyászbeszédében személyes jó barátként is felelevenítette „Laca” közéletben és a lovassportban szerzett érdemeit, a negyedik cikluson át töretlenül polgármester Vargyas Mihálynak a községért és az egyházakért tett erőfeszítéseit. A 15 órakor kezdődő temetés közel másfél órán át tartott, a sírt és közvetlen környezetét a koszorúk és a kegyelet virágai mintegy 80 négyzetméteren borították be.

Képgaléria megtekintése (15 db kép)

A további részletezés helyett Pata Jenő Gábor plébános gyászbeszédét szerkesztett formában közöljük.

Tisztelt Gyászoló Család, Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Tegnap múlt, egy hete annak, hogy hírét vettük: Vargyas Mihály testvérünk, akit a jelenlévők nagy többsége Lacaként ismer és szeretett, tragikus hírtelenséggel a Mennyei Atya örök otthonába költözött.

Az utána maradt űrrel lassan mindannyian szembesültünk a hét folyamán és most az a szomorú kötelességünk, hogy lerójuk kegyeletünket ravatala előtt és a feltámadás hitében elkísérjük őt, utolsó földi útján, megadva neki a végtisztességet. Továbbá, családja mellé álljunk, – ebben a nehéz órában – biztosítva őket együttérzésünkről és szeretetünkről.

A hét folyamán, ezer gondolat és rengeteg hozzá fűződő emlék tolult föl szívünkben és gondolatainkban, amelyeket nem szabad a feledés homályába engednünk. A legjobb, ha ezeken a kedves emlékeken keresztül próbáljuk Laca személyét és karakterét magunk elé állítani.

Egyszerű és nagyszerű ember volt, mindent amit elért az éltben, azt a két keze munkájával érte el. Sosem vágott fel, pedig megtehette volna – nem volt rátarti ember, - lett volna mire - büszke, egyedül falujára, Dunaszentbenedekre volt.

Szorgalmas és megfeszített munkával a családért dolgozott, soha sem tétlenkedett. Azonban a munka mellett, hatalmas gondot fordított családja egyben tartására: családi események megülése, név- és szülinapok megtartása, a közös szüret és disznóvágások, mind–mind a család egységének és szeretetének kifejezője volt. Az ebben való fáradozás által lett a család feje és fiának, Lackónak példaképe.

Ez az igyekezet nem lehetett volna teljes, felesége, a mindig mosolygós szemű Edit, 43 évig tartó állhatatos, békés és szeretetteljes segítsége és támogatása nélkül. Amikor útjára indította gyermekeit – Anettet és Lackót – az életbe, az után bátran indult el a világban szétnézni: szeretett utazni, új helyeket felfedezni, kirándulni, új embereket megismerni és barátságokat kötni. Szerette a vidámságot és a tréfákat.

Képgaléria megtekintése (15 db kép)

Az utóbbi időben gyakran mondogatta barátjának, Lacinak: Lacikám, égyször élünk! Ezt is azt is meg kell tartani, vagy valahová el kell látogatni.
Az is jellemét mutatja meg, hogy úgy utazott el otthonról, hogy munkát félbe sosem hagyott, rendet pakolt a műhelyében, szerszámai között. Ezen szokása alól, talán csak ez az utolsó, február 3-i nagy utazás kivétel.

Józan gondolkodású és praktikus ember volt. Nem tétlenkedett, állandóan bütykölt valamit. Takarékos ember volt, aki nem szeretett kidobni dolgokat: „jó lösz az még valamire” – mondogatta gyakran.

Szerette az állatokat és természetet, fogatával gyakran megjelent lovas rendezvényeken, fontos programjai voltak a György- és Mihály-napi határszemle a társulás polgármestereivel.

Szerette, ha emberek, közösség veszi körül, ez igaz volt a család, de a falu szintjén is: családi összejövetelek, falunapok, lovas alkalmak, bálok, vacsorák, Márton-napok, egyházközségi rendezvények: mindnek ő volt a motorja és hajtóereje.

Az utóbbi években alig maradt el egy-két alkalom, hogy vasár- és ünnepnapokon ne jött volna a templomba és imádkozott, teljes lényével és valójával figyelt a szentmisére, istentiszteletre.

2006-ben pedig, amikor először polgármesternek választották, miután a családdal együtt örültek a jó hírnek, másnap kijött a temetőbe, hogy „elmondja édesanyjának”, hogy milyen feladat vár rá, és hogy megbízik benne a falu népe, polgármesternek választották.

Képgaléria megtekintése (15 db kép)

Nagyon szerette a falut, Dunaszentbenedeket, szíve teljes mélyéből.
Gyakran mondogatta: „atyám, Benedök, az Benedök”

Laca minden ünnepi beszéde után szabadkozott, amiért az érzései eluralkodtak rajta. Számomra pedig éppen attól lett értékes, hiteles és személyes, hogy Őt magát is megérintette annak az adott ünnepnek a jelentősége. Ez arról is árulkodott, hogy az időben legtávolabbi események is aktuálisak és a mai napig ható jelentőséggel bíróak.

Nem csak hivatalból, hanem a személyes meggyőződéséből fakadóan is minden közösséget tőle telhető módon igyekezett támogatni. Mivel saját tapasztalatából kiindulva tudta, hogy jó együtt lenni, minden korosztály számára próbált programokat kezdeményezni, támogatni, azokon részt venni. Szívesen táncolt a nyugdíjasoknak szervezett farsangi bálon, kocsikáztatott gyermekeket az ökumenikus nyári gyerektáborban, ült be a hivatali gépjárműbe, ha el kellett vinni oltásra időseket vagy el kellet hozni facsemetéket a református gyülekezet számára.

Képgaléria megtekintése (15 db kép)

Bár az utóbbi években már nem az önkormányzat volt az iskola fenntartója, ezért kötelessége sem volt az épülettel kapcsolatban, mégis őt lehetett megkeresni, amikor egy fa rádőlt az iskola épületére vagy fennakadás történt a fűtésben. Emberileg nézve sokszor reménytelennek tűnt és tűnik az iskola jövője, de Laca úgy gondolkodott és tervezett, hogy mindent, amit annak érdekében meg lehet tenni, hogy a gyerekek minél tovább itt maradjanak a falu közösségében, az biztosítva legyen.

Az asszonykórust és a néptánccsoportot is a hagyományok ápolására biztatta és ehhez minden segítséget megadott. Azt is fontosnak tartotta, hogy a csoport tagjainak közössége erősödjön: több alkalommal szervezett vacsorát, ebédet, kirándulást ebből a célból. Ezeken ő is örömmel vett részt, ha tudott.

Egy motoros kirándulás alkalmával visszament egy helyre, hogy megvásároljon egy kalapot, mondván – nem biztos, hogy még egyszer eljut oda. Annyira szeretett motorozni, hogy amikor egy erdélyi út alkalmával megfájdult a dereka, alig bírt leszállni a motorról és injekciózni is kellett, mégis motorral indult a hazavezető útra is.

Bár hithű és mélyen elkötelezett volt hitével és vallásával kapcsolatban, a református felekezethez és gyülekezethez való viszonyulása tiszteletről, elfogadásról és megbecsülésről árulkodott. Szívügye volt nem csak a saját, hanem a református gyülekezet ügye, helyzete, előmenetele is. Örömmel fogadta a közös alkalmak lehetőségét, azokról soha el nem maradt.

Vezetőként jó példát mutatott abban, hogy tisztségét szolgálatként fogta fel.

Polgármesterként és magánemberként is jellemző volt rá, hogy amiben részt vett, abban szinte soha nem a kötelező minimumot teljesítette, hanem a tőle telhető maximumot célozta meg – ahogyan mondták, mondják: szívét-lelkét beleadta. Nem spórolt önmagával, ami meg is látszódik munkájának eredményein, életének gyümölcsein.

És vég nélkül sorolhatnánk a rengeteg emléket: az utóbbi 2-3 év egyházi rendezvényeit, a katolikus egyházközség fennállásának 300. évfordulóját, és a 2021-es harangszentelés szervezését és az együtt töltött vidám perceket a dunaszentbenedeki és a géderlaki plébánián.

Mindent köszönünk, neki és a Jóistennek!
Család, a rokonok, a település, a közösségek, barátok és ismerősök – köszönjük, amit adott nekünk, amit szavai által, a munkájával, a tetteivel tanított nekünk.
Köszönjük, hogy ismerhettünk, hogy szerethettünk, hogy a barátunk voltál és mi is a barátaid lehettünk!” – hangzott el a gyászbeszédben.

Képgaléria megtekintése (15 db kép)