Nagypéntek: Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk- Dr. Mészáros István prépost nagypénteki, húsvéti gondolatai

...vízözön árasztotta el a földet, s megint a bölcsesség mentette meg hitvány fán vezérelve az igazat" (Bölcs 10,4)

A fenti idézet az Ószövetség egyik kivételes mélységű, szépségű írásából, a Bölcsesség könyvéből való. A tizedik fejezet lefesti az emberiség útját Ádámtól Mózesig, s itt kerül említésre az özönvíz, amely elárasztotta az egész földet. Ekkor az igaz, Noé, egy fából épült bárkán menekült meg. A vízözön a Biblia tanításában az emberi bűn következménye. Isten mondja Noénak: „a föld az emberek miatt megtelt gonoszsággal” (Ter 6,13). Az emberiség ősi emlékezetében ezer formában él ennek a vízözönnek a gondolata. A csapás drámaisága azonban az ősi elbeszélés szerint magát Istent is megrendíti: „Az ember miatt nem átkozom meg többé a földet, hiszen az emberi szív vágya ifjúkorától kezdve hajlik a rosszra. Nem törlök el még egyszer minden élőlényt, ahogy megtettem. Mostantól fogva, amíg a föld áll, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka” (Ter 8,21k). Mintha beletörődne abba, hogy az emberen nem lehet változtatni. Azonban a világnak mégis élnie kell!

Az áradat, a vízözön ettől fogva más arccal jelenik meg emberi történelmünk szentírási visszatükröződésében. Nem Isten küldi ránk büntetésül, mi magunk váltjuk azt ki: a mi tetteink nőnek a fejünkre, a mi döntéseink borítanak el bennünket, a mi cselekedeteink okozzák a viharokat, amelyek a világot tépázzák. Izajás próféta nagyon szépen írja le valóságunkat:

Elfonnyadtunk, mint a falevél, és gonoszságaink elsodortak, mint a szél" (Iz 64,5)

Paul Claudel A selyemcipő című drámájában ír egy jezsuitáról, akinek a hajóját kalózok süllyesztik el, s akit egy árbócrúdhoz kötözve magára hagynak a tengeren. A férfi így fohászkodik: „Uram, köszönöm, hogy így megkötöztél. Megtörtént néha, hogy nehezemre estek parancsaid, és akaratom végzésed ellenében megdöbbent és vonakodó maradt. De ma nem is tudnék szorosabban simulni Hozzád, és hiába nézem tagjaim, egyetlen egy sincs, amely egy parányit is el tudna Tőled távolodni. Csakugyan a kereszthez vagyok kötözve, de a kereszt, amely így megfeszít, nincs kötve semmihez. A tengeren lebeg.”

Ezt az írói képet szemlélve korunk emberét látja meg a fiatal Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa, amikor 1968-ban így kommentálja Claudelt: „A kereszthez kötözve, a kereszt azonban a semmihez – együtt sodródnak a szakadék felett. A mai hívő helyzetét alig lehetne megrendítőbben, pontosabban leírni (…) Szilárd pont nélkül, csupán egy gerenda köti Istenhez – annak végső tudata maradt csak meg, hogy a kötelék megtart, a fadarab erősebb, mint a körülötte zúgó semmi, amely azonban mégis jelenének fenyegető, meghatározó eleme.”

A fadarab, amely a világ hatalmas vízözönén úszik. A fadarab, amely körül minden örvénylik, maga azonban mozdulatlanul áll – „stat Crux, dum volvitur orbis”, áll a Kereszt, miközben forog a világ, tartja a karthauzi szerzetesek jelmondata. A fadarab, amely az Istenhez köti az embert. Ez számunkra Jézus Krisztus keresztje. Az az örökkévalóságba rögzült történelmi pillanat, amikor egy ember halálában totálisan elrejtőzött előlünk az Isten: engedte, hogy a gonoszság, az erőszak összezúzza Őt, sem hatalom, sem erő, sem fönség nem mutatkozott benne.

Ám ugyanez a pillanat mutatta meg örökre és tárta fel előttünk, ki az Isten: aki közel lép az emberhez, aki meghal az emberért, aki minden mértéket meghaladóan szereti az embert, még ha az bűnös, gyenge is. Ez az Igazság, ez a Szeretet pedig nem halhat meg – harmadnapra feltámad!

Isten nem engedi, hogy a vízözöné, a járványé, a semmié, a halálé legyen az utolsó szó.

Csendben, alázattal, de feltartóztathatatlanul befejezi, amit elkezdett: életet ajándékoz nekünk. Nem hagy minket magunkra, nem engedi, hogy önnön bűnünk végképp elborítson minket.

Ő teszi ki a pontot a mondat végére, ezért mindig ott él bennünk az öröm és a remény!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott, szent húsvéti ünnepet minden kedves Olvasónak!

Mészáros István atya